Orbán miniszterelnöksége alatt a tizenkilencedik karácsonyra készülünk. Hosszabb ideje uralkodik, mint a rendszerváltás óta bármelyik elődje, sőt már hosszabb ideje jelképezi a „gulyáskapitalizmust”, mint amennyit az életszínvonal emelésére és a fogyasztás viszonylagos növelésére, azaz a „szovjet dolce vita” megteremtésére Leonyid Brezsnyev tudott fordítani. Brezsnyev utolsó éveiben, ahogy Orbán három éve kezdődött hanyatló időszakában is az – előző írásomban már említett – pangás zajlott. Milyen tartós ajándék vár minden magyar családra Orbántól ilyen körülmények között? Nevezhetjük akár Orbán hét csapásának.
1. KIMERÜLT AUTÓAKKUMULÁTOROK MINDEN MENNYISÉGBEN. Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy az elektromos vagy elektronikai készülékek gyártóit és forgalmazóit visszavételi kötelezettség terheli. Orbánnak köszönhetően Magyarország vált Európa legnagyobb elektromos autóakkumulátor gyártójává, így micsoda öröm (Orbán és barátja, Putyin kedvéért oroszul is: Kakaя pадость), hogy az itt gyártott összes fáradt/lemerült akkumulátor nálunk landolhat. Ennek a hasznosításából minden becsületes magyarnak ki kell vennie a részét, így vagy akkumulátor telepek lepik el a kövér legelőket a mezők liliomai helyett, vagy maga Kövér László visz ajándékba - karöltve Orbán Viktorral - egy-egy fáradt akkumulátort a karácsonyfa alá a magyar családoknak.
2. A CSECSEMŐTŐL AZ AGGOKIG FEJENKÉNT 6,4 MILLIÓ ADÓSSÁG. Mióta Orbán uralkodik, az államadósság forintban a háromszorosára nőtt (2010-ben még 21965, azaz 22 ezer milliárd forint, míg az idén 63981, azaz 64 ezer milliárd). Ennek a hatalmasra dagadt adósságnak a finanszírozására felvett kölcsönök kamata fejenként 400 ezer forintot vesz ki a zsebünkből, ahelyett, hogy oktatást, egészségügyet vagy infrastruktúra fejlesztést vásárolhatnánk belőle magunknak.
Orbán jobbkezével, Matolcsyval, kormányzása kezdetén szóban ádáz harcot hirdetett az adósság ellen, ami csak arra szolgált, hogy trükkösen a polgárok magánnyugdíjpénztárba helyezett vagyonát - akkori értékben 3 ezer milliárd (ma ez a dupláját érné) forintot elvehesse és az adósság csökkentésére használja. De közben sem a közpénz ellopása (ld. Matolcsy és az MNB által alapított alapítványok pénze), sem annak a haverok zsebét tömő használata (ld. túlárazott stadionépítések) nem szünetelt, ezért csak tovább hízott az adósság.
3. ÉVENTE 500 MILLIÁRD FORINT (EGY MATOLCSY ÖSSZEGŰ) KÖZPÉNZ ELKÖLTÉSE A FOCIRA. Ez 12 év alatt összesen 6 ezer milliárd, emellett létesült 27 új, többnyire üres futballstadion és aréna több mint 600 milliárd forint közpénzből, átlagosan 3-4 ezer fős nézőszám mellett. Azon túl, hogy soha korábban ilyen sok közpénzt nem fordítottak a focira - az évi 500 milliárd az összes magyar nyugdíjas egyhavi összes nyugdíjával azonos összeg, egyben a közoktatásra fordított kiadások ötöde, azaz állampolgáronként 50 ezer forint -, az elért eredmények soványak. Így még a foci szórakoztató, közösségformáló szerepe sincs sehol.
4. ADÓFIZETŐK SZÁMÁNAK FOLYTONOS CSÖKKENÉSE. Ennek oka a 3 és több gyermekes anyák – illetve fokozatosan valamennyi szülő nő - örök életre szóló adómentessége. A mérséklődő adóbevétel nemcsak az oktatási, az egészségügyi, a szociális kiadások évente szükséges emelését kockáztatja, hanem az ezekre fordított, ma is kirívóan alacsony összegű költés további csökkenésével, az intézmények lerohadásával jár.
A másik következmény, hogy a már ma is szélesre nyílt olló a nők és férfiak fizetése és annak növekedési üteme között (elsősorban a több főt foglalkoztató munkáltatóknál) tovább tágul, mivel a munkáltató gondolkodásmódja szerint nem is kell emelni a kereseteket, hiszen az a nők esetében már a nettó. Emellett a családi cégek „trükközni” kezdhetnek, az összes adókötelezettség alá eső jövedelem lényegesen nagyobb részét mutatják ki a családi vállalkozás női tagjánál, ami miatt a férfiak nyugdíjalapja vészesen közelíthet majd a minimálnyugdíjra jogosító mértékhez.
5. SZAPORÓDÓ CSŐTÖRÉSEK, SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELÉS. Orbán azt hirdeti, hogy van ingyen ebéd, van ingyen leves: ez a rezsicsökkentés filozófiája. Amikor az újraválasztása érdekében arra kötelezték a közműszolgáltatókat, a víz- és csatornavállalatokat, a gáz- és áramszolgáltatókat, hogy a karbantartás és felújítás elhanyagolásának kockázatával mérsékeljék a közműdíjakat, maradandó és tartós hiányosságokat építettek bele a rendszerbe. A legnagyobb kockázatot, a szolgáltatások ki- és elmaradását ugyanis azzal nem lehet ellensúlyozni, hogy az áramkimaradásokért fizetni sem kell, amikor nem lehet dolgozni vagy kiolvad a fridzsider, és ebből effektív kár keletkezik.
6. A SZAPORODÓ, EGY AUTÓRA JUTÓ KÁTYÚK SZÁMÁNAK MEGHÁROMSZOROZÓDÁSA. Az egy-, két- és háromszámjegyű közutak karbantartására szolgáló forrásokat a haverok zsebébe juttatják az elnyert autópályakoncesszió rendelkezésre állási díja révén. Ennek az a következménye, hogy az útkarbantartásra szolgáló források az elmúlt 15 év alatt reálértékben a felükre olvadtak, pedig az Európai Unió regionális fejlesztésre szolgáló transzferei segíthették volna az útfelújítást.
Orbán elvágta a vidéki városokban és a falvakban élőket a munkalehetőségektől, a kulturált vásárlástól, az iskolákhoz és az egészségügyi ellátáshoz való eljutástól. Ha van maradandó „ajándéka” az Orbán-rendszernek, akkor az, hogy a XX. század ötvenes-hatvanas éveibe „röpítette vissza” a kisvárosokban, falvakban élőket. Önellátásra utalt települések zárványként, fejlődésre képtelenül várják, hogy rájuk nyissák az ajtót. Az elhanyagolt közösségi közlekedés, a lerohadt infrastruktúra naponta órákat lop el az emberektől, ami Magyarországot az Európai Unióhoz csatlakozott országok között az utolsók közé taszítja.
7. ÁREMELKEDÉS ÉS A SZŰKÜLŐ ÁRUVÁLASZTÉK. Ezt őrzik gondosan a versenytől védett, monopolpozícióba helyezett, a haverok kezére játszott cégek. Orbán a jogállamot nemcsak a politikai intézmények, a közigazgatás és a bíráskodás terén igyekezett felszámolni, hanem a gazdaságban, a piacon is. Amikor a cégek nem a jobb minőség, a kedvezőbb árazás, a jobb kiszolgálás, a termelékenyebb technika alkalmazása terén vívnak versenyt, hanem Orbán kegyét keresik, akkor ennek következményeként a fogyasztó, a vásárló kerül alárendelt szerepbe.
Ilyen körülmények között két ok miatt nem érdemes javítani a hatékonyságot, és ennek során növekedni. Egyfelől azért, mert az erőfeszítések, a kockázatvállalás ellenére az Orbán által nyerő pozícióba helyezett vállalat győz, és be tudja kebelezni vagy ki tudja szorítani a piacról a versenyző kockáztatót. Másfelől mert Orbán megfelelő fullajtárjai az állami kényszereszközök (pl. adó- és más hatósági ellenőrzés) felhasználásával, az elemi tulajdonbiztonságtól megfosztva veszik rá a vállalkozót arra, hogy vonuljon vissza, vagy adja át vállalkozását. Nem véletlen, hogy az évente újonnan alakult és megszűnő vállalkozások arányának mutatója a vállalkozások fogyását mutatja.
Eddig Orbán „ajándékai” közül azokról írtam, amelyek a maguk fizikailag megfogható, vagy a könyvelésekben is makacsul megjelenő valóságosságában rombolják az ünnepi várakozást. Az a gyűlöletcunami azonban, amelynek a folyamatos ébrentartásával, bátorításával vagy megtűrésével Orbán a polgárokat manipulálja, legalább olyan maradandó károkat okoz,
mint az adósság vagy a fáradt akkumulátorok garmadája.
A semlegesség és jogszerűség helyett a felfogásbéli különbségek élezése, a városias nyitott gondolkodással vagy a gyermekek érdekét szem előtt tartó gondoskodással szembeni demagógia, a macsó, sőt néha tahó kiszólások mind a civilizált, kulturált, európai viselkedés alapjait rombolják le, hosszú évekre. Úgy tűnik, az Orbán-rendszer viszonylag rövid idő alatt összeomlik, ám mire az Orbán-rendszer romjait közösen ellapátoljuk, megkérgesedik a tenyerünk és az emberséges viselkedéssel szemben a szívünk.
Nincs okunk sokáig várni. Köpjünk végre a markunkba, és lapátoljuk el őket!
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.