Összesen 28 051 esetben indult rendőri eljárás alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt elkövetett bűncselekmény miatt 2024-ben – vette észre a Népszava az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) válaszát arra a közérdekű adatigénylésre, amelyet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pécsi politikusa, Konyhás Péter nyújtott be.
Az ORFK tájékoztatása szerint az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai alapján
2024-ben rendőri eljárásban 20 130 alkoholos befolyásoltság alatti elkövetést, valamint 7921 kábítószeres befolyásoltság alatti elkövetést regisztráltak.
A bűncselekmények elkövetői olyan természetes személyek – írta a rendőrség –, akiknek legalább egy elkövetett cselekménye regisztrált bűncselekménynek minősült. Egy eljárásban egy elkövetőt az általa elkövetett regisztrált bűncselekmények számától függően többször is elszámoltathattak.
Az ORFK jelezte azt is, hogy nem folytat statisztikai adatgyűjtést arra vonatkozóan, hogy az eljárás alá vont személy szabálysértést alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt követte-e el.
Magasabb számokra számítottam, különösen az alkohollal kapcsolatban. A drogok statisztikájában ráadásul a fogyasztáson értek is benne vannak, akkor is, ha más bűncselekményt nem is követtek el
– mondta a Népszavának Konyhás Péter. Az MKKP politikusa úgy vélte, hiába vezet kimagaslóan az alkohol, erre a problémára sem a „háború” lenne a megoldás, ahogy ez szerinte a drognál is elhibázott. – Szükség lenne alkoholstratégiára, ahol szakmai alapokon határoznánk meg az alkohol fogyasztásával, készítésével, reklámozásával, támogatásával kapcsolatos szabályozást – vélekedett az adatigénylő.
Felszívódott drogstratégia – Újra nő a kábítószer-fogyasztás Magyarországon, egy felmérés szerint minden harmadik ember füvezett márCélkeresztbe vette az Orbán-kormány a drogfogyasztókat, kár, hogy lemondani senki nem fog a szerről, csak még több ember kerül börtönbeMint arról többször írtunk, Orbán Viktor a 2025. februári évértékelő beszédében drog elleni háborút hirdetett. Sok szakértő bírálta Horváth László drogügyi kormánybiztos és a kabinet tevékenységét, Szemelyácz János addiktológus, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke például lapunknak decemberben úgy fogalmazott: amennyire látványos, annyira hatástalan az Orbán-kormány drog elleni harca. – Tulajdonképpen most rosszabb helyzet van, mint mielőtt ez elindult – mondta a szakértő.
„Az nem prevenció, hogy ha füvet szívsz, meghalsz” – Amennyire látványos, annyira hatástalan az Orbán-kormány drog elleni harcaKonyhás Péter szerint társadalmi szinten is sokkal nagyobb kockázattal jár az alkoholfüggőség. „Sokan még mindig szégyenként élik meg, sokszor még családi körben is rejtve marad. Pedig az alkoholizmus is egy betegség, extra költségeket jelent a munkaerőpiacon, az egészségügyben, a szociális ellátásban, egyéb állami ellátásokban. Az alkoholfogyasztás propagálása, ösztönzése súlyosbítja ezeket a kockázatokat” – fogalmazott, hangsúlyozva: az alkoholfogyasztás és az azzal összefüggő ártalmak terén az első közé tartozunk Európában és a világon.
A szerek ártalmainak, kockázatainak összehasonlítását legutóbb egy ausztrál kutatás vizsgálta pár éve. A 22 legnépszerűbb legális és illegális szert hasonlították össze ugyanazon kritériumok alapján. „A lista elejére az alkohol került, mint az egyik legkárosabb szer, míg a pszichedelikus szerek a lista végén álltak” – magyarázta az MKKP politikusa. – magyarázta az MKKP politikusa.
Tök felesleges zenészeket vegzálni a fiatalok drogfogyasztása miatt, de Horváth László kormánybiztos ezt nem tudjaPezsgő, kaviár, kurvák – rappelte Curtis 14-15 éves gyerekeknek a Puskás Akadémia karácsonyi buliján
