Drága (konkrét euró-tízmilliárdokba kerülő) miniszterelnökünk szerint 1,6 millió magyar mondott nemet a „háborús megszorításokra”. Árnyalja a képet, hogy nemet mondás a nemzeti konzultációnak nevezett tömegmanipulációs felületen történt, amelynek a definíciójához tartozik, hogy az sem igaz benne, amit kérdeznek; sokkal több szót nem is vesztegetnénk rá. Foglalkozzunk inkább azzal, ami a valóság, vagyis hogy mire hatalmazza fel Orbánt az 1,6 millió aláírás, mi a helyzet a megszorításokkal, és mi a szerepe benne a magyar kormánynak, a háborúnak, illetve az (annak érdekében, hogy az akaratlan vagy szándékos intelligenciadeficittel élők is megértsék) egyszerűség kedvéért Brüsszelként emlegetett Európai Uniónak.
Annak a hitelkonstrukciónak a keretében, amelyből Magyarország egyébként kimarad – és innentől az egész orbáni érvelés önnön dugájába dől –, az EU 90 milliárd eurós hitelkeretet szavazott meg az orosz agresszorral küzdő Ukrajnának. Ha mi is benne lennénk a hitelnyújtásban (de nem vagyunk benne), akkor lakosságarányosan 1,9 milliárd, a GDP-nk arányában pedig még sokkal kevesebb, 1,1 milliárd euró jutna ránk.
Összehasonlításul: a már biztosan elveszett és az elvben még elérhető pénzekkel együtt több mint 20 milliárd euró uniós támogatás hiányzik a magyar nemzetgazdaságból az Orbán-kormány olyan abszurd, a nemzeti érdekekkel ellentétes tettei és szándékai következtében, mint a magyar felsőoktatás szabadságának és függetlenségének felszámolása, az EU-pénzek nyílt színi ellopása vagy a bíróságok politikai kinevezettek általi megszállása.
Megszorítások amúgy nem emiatt lesznek, ha lesznek (mint ahogy voltak 2022-ben is, holott akkor a Fidesz győzött), hanem mert ötödik éve nincs gazdasági növekedés, a kormány viszont úgy osztogat adókedvezményt, fegyverpénzt, különféle nyugdíjadományokat – 7 százalékos kamatú és ismeretlen zálogfeltételekhez kötött kínai hitelből –, mintha lenne. A költségvetési hiány és a kamatkiadások az egekben, a beruházások évtizedes mélyponton, a munkaképes korú népesség fogyóban, az oktatás színvonala a padlón – változatlan politikai irányok mellett kilábalásra nincs kilátás, mert a semmiből még a legfejlettebb gazdaság sem tud eredményeket produkálni. A fenti számlákat viszont előbb-utóbb valamiből ki kell egyenlíteni, és ez a valami nem nagyon lehet más, mint a magyar emberek zsebe. Mindezt háborús megszorításnak nevezni legfeljebb akkor lehet, ha bevalljuk, ami egyébként nem is áll távol a valóságtól: hogy az Orbán-kormány a saját nemzete, az ország jövője ellen harcol, mi pedig kényszerűen ezt a háborút finanszírozzuk.
Valamire azért jó volt a nemzeti konzultációnak nevezett mutatvány. Annak tükrében, hogy milyen erőforrásokat mozgósítottak, és milyen kényszereket alkalmaztak 1,6 millió szignó összegyűjtéséért, bátran kijelenthetjük: a Fidesznek ma legfeljebb ennyi elkötelezett szavazója van. És ez nagyjából egybe is esik azzal az egynegyedes aránnyal, amit a nem kormánypénzből élő közvélemény-kutatók a biztos szavazó pártválasztók között a kormánypártnak mostanában mérnek.