kormányinfó;

Gulyás Gergely rendkívül elégedetlen 2010 utáni elszámoltatással

A 444 jelzi a miniszternek, hogy mesterséges intelligenciával készült a nem létező Tisza-adóról szóló, Indexen lehozott dokumentum, de Gulyás Gergely kitartott amellett, hogy az egy valós szöveg. A Tisza Párt adóemelési terveiről a Fidesz több forrásra hivatkozva beszél - tereli aztán a témát a tárcavezető.

Fürst György Izraelbe szökésére ismét rákérdez a lap. Gulyás Gergely azt mondta, évtizedes szabályai vannak az erkölcsi bizonyítvány kiadásának, a jogerős ítélet előtt született az meg. A bíróság az elsőfokú ítélet után elrendelhette volna a letartóztatást - veti fel a miniszter. Fürst György ügyének Gulyás szerint semmi köze ahhoz, hogy az Orbán-kormány 2010-ben még elszámoltatást ígért. Bevallása szerint a miniszter „rendkívül elégedetlen” 2010 utáni elszámoltatással  - ismerte el.

A magyar igazságszolgáltatás mindent meg fog tenni, hogy akit elítéltek, az ellen az ítéletet végre lehessen hajtani - mondta a tárcavezető, de hogy ennek eredménye is lesz-e, arra nem tudott érdemben válaszolni. Azt nem tudja, hogy a bíróság szökés, illetve elrejtőzésre hivatkozva miért nem rendelte el Fürst György letartóztatását az elsőfokú ítélet után.

A rendőrség  segítséget kér, egyelőre nem sikerült azonosítani az elhunytat.