Akiben eleinte pislákolt bármiféle remény arra vonatkozóan: Donald Trumpot a venezuelaiak iránti aggodalma vezérelte abban, hogy az amerikai különleges erőkkel elfogatta és az Egyesült Államokba hurcoltatta az ország diktátorát, Nicolás Madurót, az mára alighanem leszámolt minden eddigi illúziójával. Trump már nem is titkolja, hogy Venezuelát egyfajta „stratégiai vagyonaként” kezeli.
A venezuelaiak első reakciója érthető módon a megkönnyebbülés volt, miután megszabadultak diktátoruktól. A Maduro-rezsim a gazdaság összeomlásába, hiperinflációba és embertelen elnyomásba taszította az országot. Mostanra azonban kiderült, a hatalmi viszonyok nem alapjaiban változtak meg, csak átrendeződtek. Ugyan a csomagolás kicsit más, a rezsim elengedett ezer politikai foglyot, de valódi demokratikus változásnak nincs nyoma. Most már nem Moszkvához vagy Havannához igazodik Caracas, hanem Washingtonhoz – de ettől még ugyanaz az autokratikus struktúra maradt meg.
Trump türelmetlensége szinte már groteszk. Pénteken összehívta a világ legnagyobb olajvállalatainak vezetőit, hogy „rávegye” őket a venezuelai olajipar újjáépítésére. Ám a vezérigazgatók nem politikusok: nem hajlonganak, s nem is kampánylogika szerint döntenek. Egyszerűen közölték: nem látják biztosítottnak a beruházásaik jövőjét. Nem érdemes befektetni ott, ahol nem tudni, ki lesz hatalmon négy év múlva. Ki vállal több milliárd dolláros kockázatot egy olyan országban, ahol a jogbiztonság teljesen kiszámíthatatlan? Ráadásul még az sem garantálható, hogy az Egyesült Államokban nem történik politikai fordulat 2030-ig.
Trump rohanása, hogy mielőbb megszerezze a venezuelai olajat, egyre inkább emlékeztet arra a sajátos logikára, amelyet már a magyar kormány is évek óta alkalmaz. Arra a felfogásra, hogy a másik vagyonával úgy lehet bánni, mintha a sajátunk volna. Elég felidézni a magánnyugdíjpénztárak történetét, melynek során a magyar állam gondolkodás nélkül tette rá a kezét a polgárok megtakarításaira – majd saját céljai szerint gazdálkodott velük.
Mintha a „ne lopj” parancsa már teljesen feledésbe merült volna. Ez lenne a jobboldali morális fölény?