gyász;Koltai János;

Meghalt Koltai János

A Jászai Mari-díjas színész, a Szomszédok Gábor Gáborja 90 éves volt.

Életének 91. évében elhunyt Koltai János színész - írja a Blikk egy közeli ismerősének gyászjelentésére hivatkozva.

„Végtelen fájdalommal a szívünkben tájékoztatjuk mindazokat, akik szerették, ismerték, becsülték, hogy Koltai János színművész, festőművész, rendező, díszlettervező életének 91. évében álmában csendes nyugalommal a nem ismert tartományba átköltözött. Szellemisége, hite, igényessége, ereje, humora, ölelése, fénye mindörökké velünk marad. Úgy fogunk élni, úgy fogunk dolgozni ezt követően is, ahogyan azt Te elvárnád tőlünk. El nem múló örök szeretettel búcsúzunk mindazok nevében, Akik számára János a valódi fényt jelentette” - idézi a lap a gyászjelentést.

Koltai János Budapesten született 1935. június 8-án. A Képzőművészeti Főiskolán 1959-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán pedig 1963-ban végzett, 1965 óta volt a Madách Színház tagja, főleg karakterszínészként vált ismertté, de nem mellesleg több előadás díszleteit is ő tervezte, a Budapest Filmstúdió és a Balázs Béla Filmstúdió munkatársa volt, ahol kisfilmeket készített. A Szomszédokban ő alakította Gábor Gábor szerepét a kezdetektől a sorozat végéig. 2023-ban megözvegyült – írja a Blikk –, ami nagyon megviselte, magányosan élt, s úgy tudni, egy ideje betegeskedett. Korábban súlyos térdfájdalmairól beszélt, amely miatt a járás is igen nehézkessé vált számára. Az elmúlástól viszont egyáltalán nem tartott. „Az elmúlás az a teremtés törvénye. Tehát nem úgy van, hogy most akkor én majd megváltoztatom. Nem, pajtás, te jajgatva megérkeztél. (...) Az a szabadság, hogy te ezt hogyan csinálod meg, a születéstől a halálig. Az egy mértéke egy emberéletnek, hogy azt hogyan csinálod meg” - fogalmazott, hozzátéve, nincs oka panaszra, nagyon jó emberek között töltött 90 évet.

Romániában az RMDSZ-es vezetésű kulturális minisztérium egy olyan törvénytervezetet készül a parlament elé terjeszteni, amely módosítja a kulturális intézmények vezetői kinevezésének szabályait. Meghívásos pályázatok lesznek, az RMDSZ – mint a magyar nemzeti kisebbség érdekképviselete – gyakorlatilag vétójogot kap a magyar kulturális intézmények vezetőinek kinevezésében. A román és romániai magyar értelmiségi körökben döbbenet és felháborodás uralkodik. Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzorát kérdeztük.