A szikár tények: nemrégiben öt év fegyházra ítélték azt az idős budapesti férfit, aki 2023 augusztusában öngyilkosságot követett el a feleségével közösen, de ő életben maradt. Mint a szóban forgó esetről hírt adó tudósítások kihangsúlyozzák, az elkövető korábban egyetemi tanárként dolgozott. Hetvenkilenc esztendős, több betegségben is szenvedő feleségének elviselhetetlen fájdalmai voltak már. Az asszony azonban, bár írásban is kinyilvánította ebbéli szándékát, képtelen volt kivitelezni a végzetes tettet, ezért férje szúrta őt szívtájékon, mielőtt önmagával is végezni próbált.
Tisztában vagyok azzal, hogy az öngyilkosságban való segédkezés hazánkban is büntetőjogi kategória, a független bíróság ítéletét kétségbe vonni pedig általában az Orbán Viktorhoz hasonló autokraták szokása. Mégsem tudok elvonatkoztatni a szomorú eset kapcsán a néhai Karsai Dániel heroikus küzdelmétől; a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő aktivista tudniillik pontosan az efféle kétségbeesett és büntetendő próbálkozások elkerülése érdekében harcolt az eutanázia bizonyos esetekben történő engedélyezéséért Magyarországon. Az orbáni állam képviselői azonban rájuk jellemző módon szóba sem álltak a halálraítéltek méltóságáért küzdő jogásszal, legfeljebb pökhendin a szemébe vágták, hogy ők „életpártiak”.
Merev elutasításukat hatalmi megfontolások motiválják. Ők, akik az elmúlt tizenhat évben de facto semmivé tették Wekerle Sándor életművét, a magyarországi szekularizációt, most is az általuk preferált egyházak hivatalos értékrendjét igyekeznek ráerőszakolni a hazai társadalomra. Többek között ezzel ellentételezik a Fidesz-KDNP melletti nyílt agitációt a templomi szószékekről, mely különös jelentőséggel bír a most áprilisi törvényhozási választások közeledtével.
És nem csupán a kegyes halál jogáról van szó. Az ásatag értékrendet valló klerikusok ugyancsak a merev tiltás hívei a művi vetéléssel kapcsolatban is: ha miniszterelnökünk a püspökök nyomására rászánná magát a teljes abortusztilalom kodifikálására, nők tömegei kerülnének életveszélybe, mert kénytelenek lennének az illegális magzatelhajtókhoz, az úgynevezett „angyalcsinálókhoz” fordulni.
Mintha elfelejtettük volna, hogy az Alaptörvény garantálja államunk szekuláris jellegét, ergo orvosetikai kérdések eldöntésére nem papok a hivatottak.
A felesége öngyilkosságában segédkező elítélt esetében persze még nincs minden veszve. A kilencvenes évek elején nagy sajtóvisszhangot kapott annak az anyának az esete, aki elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő, gyógyíthatatlan beteg kislányát halálba segítette. Göncz Árpád a tettéért elítélt asszonyt kegyelemben részesítette. Sulyok Tamás ugyan távolról sem örvend akkora köztiszteletnek, mint rendszerváltás utáni első köztársasági elnökünk, akit a Sulyokot delegáló mai kormánypártok a Blokád című kurzusfilm segítségével próbáltak lejáratni. Ha viszont a jelenlegi államfő kegyelmet gyakorolna a feleségét megszánó egyetemi tanár ügyében, bebizonyíthatná, hogy legalább emberség tekintetében nem marad el Göncz Árpád mögött.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.