Rendszerváltó március 15. Ezzel a mondattal hirdette meg Magyar Péter az ünnep napjára ígért nemzeti menetüket. „A legnagyobb” – fogta szűkre Orbán Viktor az aznapra tervezett békemenetük közhírré tételét. Március 15. sosem pusztán egy megemlékezés volt, benne volt múltidézés és jövőkép. Ma pedig pláne nemcsak megemlékezés, hanem szimbolikus dátum világos szándékokkal. A Fidesz békemenetet szervez, a Tisza Párt nemzetit. Utóbbinak sok más mellett azért is örülhetünk, mert a szó, melyre gátlástalanul rátette a kezét a túl régóta rajtunk uralkodó párt, hátha helyére kerül. Azon a „békén” pedig, amit a Fidesz annak nevez, főleg a legutóbbi, háborúval riogató, igen aljasra sikeredett AI videójuk után vérmérsékletétől függően csak nevetni, utálkozni, vagy hitetlenkedni tud az ember.
Az ünnep napján két erő hívja az embereket az utcára. Az egyik a nemzet szó visszaszerzésével újra egy táborban szeretne tudni mindenkit, a másik a béke szót csepüli ronggyá politikai szándékkal. A március 15-i megemlékezésből így lesz a pozícióharc díszlete. A kérdés ma már nem pusztán az, hogyan emlékezünk, hanem az is, miben látjuk ennek a napnak lényegét. Közös múltunk felidézése? Látványos felvonulás a választási kampány jegyében? Az idei ünnep sok mindenről szól majd. A Fidesz békemenetnek nevezett hatalmi demonstrációt szervez, a Tisza az igazi szabadság alternatíváját kínálja. A Fidesz az árkot mélyítené közöttünk, a Tisza betemetni igyekszik azt. És lehet, hogy ez a nap idén még nem az egységről fog szólni, és a közös ünneplés helyett a párhuzamos szólamok uralják majd az utcákat. De a karaktergyilkos kampányok, a hazug, riogató óriásplakátok, a híreket hamisító állami média szürke tele után talán tényleg kitavaszodhat.
Ez a kérdés. Válasszatok!