Ezt az erős kívánást, testet-lelket feszítő akarást egy férfi talán sosem értheti meg. A gyermekáldást áhítók számára a kerekedő pocakban mozgolódó ígéret, az édes babaillat, a rózsás orcák elképzelt pufóksága, bársonysága, a csöpp kezek, apró lábak, húsos combocskák látványa, érintése, maga a materializált gyönyörűség képzete, ami olthatatlan sóvárgást ébreszt abban, akinek ez nem adatik meg alanyi jogon. Mindegy, hogy miért nem. A teherbe esni képtelenség hátterében állhat betegség, alkati kérdés, genetikai terheltség, illetve a részleges vagy teljes meddőségbe belejátszhat az arra érzékenyeknél a stresszes túlhajszoltság, az egészséget romboló, esetleg azt veszélyeztető életmód, a babaprojekt megkezdése előtti időben végzett művi abortuszok belsőszervi roncsolása, az endokrin rendszer zavarai, a spermiumok termelődési zavarai, a peteérés zavarai, a spermiumok vagy a petesejt útjának blokádja, endometriózis, PCOS, vagy akár a méhnyakat, méhet, petevezetőt, petefészket érintő elváltozások. Ezeken kívül van még egy olyan aspektusa a meddőségnek, ami egyre gyakoribb, és akár a természet rendjének is nevezhető, ez pedig az egyre későbbi életkorra kitolódó gyermekvállalási kedv.
Czeizel Endre genetikus az Életrevaló című regényemhez 2013-ban készített interjúm során elmondta, hogy a „mai lányok, nők igencsak elgaloppírozzák magukat, amikor arra gondolnak, ej, ráérnek arra még, hogy a húszas éveik végén, legkésőbb a harmincasok elején szüljék meg első gyereküket, és nyugodtan kivárják a negyedik iksz beköszöntét. A média tele van csodálatos teherbeesésekkel, folytatta a professzor, a hozzá érkező negyvenes nők lobogtatják a női bulvárlapokat, igazolva saját feltételezésüket. Nézze, doktor úr, ikszipszilon művésznő ötvenakárhány évesen, természetes úton esett teherbe, itt áll az újságban, mondják nekem. Erre én meg azt válaszolom a statisztikát lobogtatva, hogy kedves hölgyem, azért van az újságban, mert ez egy kivételes dolog, tehát hírértékű, ami inkább hihetetlen, mint kívánatos kategória.”
„Az üresség teljesen betölt engem”
Rengeteg regény, film, színdarab foglalkozik e kérdéskörrel, mindegyik más szempontok szerint közelítve a terméketlenség, infertilitás témájához és annak feldolgozásához is. A végletes érzelmeket kiváltó életeseményekhez a józan ész megőrzése érdekében muszáj megfelelő távolságból rátekinteni, és úgy feltenni a költői kérdéseket a sorsnak. Ha nincs racionális válasz, talán leginkább a művészet felelhet rájuk. Az Orlai Produkció által színpadra állított Hosszú virágzás című monodráma a harmincas évei végén járó Hajnalka meddőségének feldolgozását állítja középpontba.
A nő egy virágboltot vezet párjával, Tamással, akivel együtt is él, így minden adott ahhoz, hogy gondolatai és tettei a babaprojekt körül forogjanak, amíg amúgy egy szép, tavaszi napon megtudja, hogy nem lehet gyereke.
A gondosan eltervezett jövő egy pillanat alatt összeomlik: „Az üresség teljesen betölt engem.”, A pár szakít. Hajnalka kifordul önmagából, elkeseredésében, és nőiségét saját magának is bizonyítandó, előkeresi a húszas éveiben szingliként hordott tűzvörös magassarkúját, beleveti magát az éjszakába, és férfiak százával fekszik össze egy év alatt. Vegytiszta szex, semmi mást nem akar tőlük. Hátat fordít barátainak, akik addig a háttérből kedvesen ugratva, de a nő számára nyomasztó tolakodással drukkoltak teherbeesésének. Hazudik anyjának, elhallgatva előle párkapcsolata megszakítását és meddőségét is. Ez a történet az újrakezdés nehézségéről és szépségéről szól. Fájdalmas veszteségekről és gyógyító elengedésről, be nem teljesült vágyakról, amelyektől lehet, hogy Hajnalkának végleg búcsúznia kell. Vagy mégsem?
