színházak;Belvárosi Színház;Orlai Produkció;Csengetett Mylord;

Együtt a díszes
társaság
– a Csengetett,
Mylord? című
brit tévésorozat
figurái beköltöztek
a Belvárosi
Színházba az
Orlai Produkció
égisze alatt

Nevetve búcsúzni a múlttól

A Csengetett, Mylord? című kultikus brit tévésorozat karikaturisztikus figurái beköltöztek a Belvárosi Színházba, az Orlai Produkció égisze alatt. A közönség szinte ujjong, amikor egy-egy fazon a színpadra lép azok közül, akiket a képernyőről jól ismer.

Elnyűhetetlen a sorozat, sokan újra és újra megnézik. Ismét és ismét nevetnek, sőt röhögnek. Akár előre mondanak belőle beköpéseket, poénokat, amelyekből most is van bőven. Kocsis Gergely rendezőnek esze ágában nem volt érdemben változtatni a karakterek alaptulajdonságain. Budapesten is Lord George Meldrum házát látjuk, amit Darvay Botond díszlete idéz meg. A ház legfelső tízezer közé tartozó lakóinak szalonja az események fő színhelye. A fönt mellett látjuk a cselédség lenti terepét is, a konyhát, ami amúgy a színpadon egy szinten van a szalonnal, de a lépcsők mégiscsak érzékeltetik, hogy ide bizony le kell jönni, mert erőteljes hierarchia uralkodik az épületben. Omladozik ugyan, kezd a múlt rendszerévé válni, de azért még tartja magát, bár egyre nevetségesebbé válnak a benne élők.

Bacsó Péter A tanú című, ugyancsak kultikus filmje mottójául tette meg azt a Marx idézetet, hogy „az emberiség nevetve búcsúzik a múltjától”. Az 1920-as években játszódó Csengetett, Mylord? is búcsúzik a múlt egy időszakától, amikor az első világháború után már mind fenntarthatatlanabbá válik az arisztokratikus „kasztrendszer.” Miközben máig meglepően sok minden fennmaradt az olykor félelmetes, de mégiscsak mulatságossá vált hierarchiából.

Ennek legelementárisabb paródiáját Lady Lavenderként, a család már szenilis, de mégis eszes nagymamájaként Molnár Piroska adja tolószékben ülve. Kilóg a sorból, nem hajlandó beilleszkedni az arisztokrata család napi rutinjába. Nem vesz részt a közös étkezéseken sem. A székére erősített jókora báb papagájjal társalog, amit ő maga mozgat. Az egész rend alapját, a vagyont nem megőrzi, gyarapítja, hanem elherdálja, mert ami a többieknek oly fontos, az neki már egyáltalán nem. Lényegében viccet csinál abból, ami másoknak lényeges. Ha a személyzet tagjai közül megjelenik valaki a szobájában, játékos kedvvel megajándékozza akár egy jelentős értékű részvénnyel. Molnár Piroska megmutatja azt a mámoros örömöt, ahogyan élvezi ezt. Csillog a szeme. Összedörzsöli a kezeit, hogy hurrá, megint rossz fát tett a tűzre, borsot tört az orruk alá. Ha sokáig csinálja, ezzel kihúzhatja a lábuk alól a talajt. Megkérdőjelezi, és egyben ki is figurázza mindazt, amiben eddig ő is élt.

Tulajdonképpen rokonítható a Mágnás Miska nagymamájával, aki számára szintén röhejessé váltak a fennhéjázó arisztokrata lét modorosságai, a beképzeltség, a mások lenézése, a rongyrázás. Ő nem osztogatja a családi vagyont, hanem kleptomániásan zsebre vágja a csillogóan fényes, hivalkodó ékszereket, amivel ugyancsak a vagyon mindenek felett valóságát kérdőjelezi meg.

Gyabronka József adja a ház urát, Lord George Meldrumot. Kakas a szemétdombján. Ami még ugyan közel sem szemétből áll, de már jelentősen megkopott a fénye, és a családtagjai fölötti egyeduralma is igencsak megkérdőjeleződött. Még feszül rajta az elegáns ruha, tudja is viselni, hiszen beleszületett a jólétbe, de a belső eleganciájából, a tartásából, a szavahihetőségéből nem sok maradt. A legjobb barátját csalja annak feleségével, és hogy ezt leplezze, kisszerű stiklikre is képes. Amikor pedig kiderül, amit mindenáron titkolni akart, olyan pitiánerré válik, mint egy hazudozó bohózati szereplő.

A lányai, Poppy Meldrum és Cissy Meldrum, Bíró Panna Dominika, illetve Rezes Dominika megszemélyesítésében, már közel sem tisztelik, nem hallgatnak a szavára annyira, ahogy ő ezt elvárná. Terhessé váltak számukra a családi illendőségi szabályok. Elkésnek az akkurátusan azonos időpontban tartott reggelikről. Rihegnek-röhögnek. Poppy az éjszakában kimaradva rendszeresen mulatozik. Cissy pedig a lányokhoz vonzódik, amit nehezen emésztenek meg a család tagjai, emiatt rendszeresen megjegyzéseket tesznek.

Pataki Ferenc Teddy Meldrum, a háziúr öccse, nem sok lapot osztanak neki a házban, de azért csak megtalálja a maga dolgát: a szobalányok után koslat.

A személyzet hierarchiájának tetején Alfred Stokes, a komornyik „trónol”. Debreczeny Csaba alakításában frissen vasaltan feszül rajta a ruha, és igencsak fenn hordja az orrát. Fölfelé „nyal”, de azért megvan a véleménye azokról a dologtalanokról, akiket kiszolgál. Igyekszik is kihasználni őket. Magát különbnek tartja náluk, meg a személyzet valamennyi tagjánál. Fölényeskedve utasítgatja az alárendelteket, akiknek a működése ugyancsak hierarchiára épül. Náluk is a látszatrend uralkodik, mint a családban. Ám nem ritkán szintén felbolydult méhkasra emlékeztetnek. Hajba kapnak. Purparléznak. Stokes annyira monomániásan fölfelé törekszik, hogy a lopásig is eljut, ebből adódnak számára kínos, groteszkbe hajló jelenetek. Ahol csak tudja, iparkodik megkárosítani a gazdáit. Mellette a lakáj, James, akivel valaha együtt katonáskodtak, Rohonyi Barnabás. Ő becsületes, próbálja visszafogni a komornyikot, de ez nem sikerül, pedig összebalhéznak rendesen. Naivságig becsületes cseléd viszont Ivy Teasdale, Stokes lánya, akit László Lili testesít meg. Teszi a dolgát, ahogy kell, vagy ahogy gondolja. Kíváncsi természeténél fogva mindenbe beleüti az orrát. Bőven van min meglepődnie. És persze sok galibát okoz.

Lass Bea a hierarchia legalján lévő bejárónő, Mabel. Annyira csóró, hogy krumplihéjat túr ki a szemétből, és azt mondja, hogy finom lesz. Őt valamennyien lenézik, páriának tekintik. Cseh Judit játssza a nagypofájú szakácsnőt, aki konyhában abszolút úr, fölényeskedve parancsolgat. Lass Bea, alaposan elmaszkírozva, a végzet asszonyát, Lady Agathát is adja, aki miatt a Lord félrelép. Sipos László Márk az inas, ő túl sok mindent lát. Ficzere Béla pedig Wilson kapitányként ingyen kajáért jár a konyhába, és anekdotázással fizet.

Szép kis embermustra. A sorozat első évadából „halászták” össze őket a szerzők, Jimmy Perry, David Croft, Roy Gould, Penny Croft. Pető Kata öltöztette fel őket a kort megidéző, de mégiscsak a mára is hajazó ruhákba. Mivel remek figurák, a színészek mindegyiküket kiadós élvezettel játsszák. Kocsis Gergely rendezőként felszabadította a játékkedvüket, segített kibontakoztatni az akár blődségbe hajló szituációkat.

Az előadás alapvetően könnyed szórakozás. De mégiscsak egy kor lenyomata, aminek hatása valahogy áthúzódik a mába is. Úgy tűnik, a megmerevedett hierarchia örök. A fennálló rendszerek ismét és ismét foszladoznak, omladoznak, hogy aztán valami megint újra épüljön helyettük, ami majd szintén megmerevedik. Aki akarja, észreveszi a társadalmi szurkapiszkákat a Csengetett, Milord?-ban. Aki erre nem vágyik, vagy kevéssé vannak hozzá antennái, az is végigneveti az estét.

A magyar választók látták és tudták, hogy a rendszer legfelső szintű vezetői ezermilliárdokat, helyi vezetői pedig milliárdokat rabolnak el, először városokat és falvakat, majd országrészeket, végül az egész országot teszik saját birtokukká – mégis, valamennyi választáson fülüket befogva, szemüket behunyva, szájukat becsukva a rendszerre szavaztak.