A „Nicsak, ki beszél”, John Travolta és Kirstie Alley filmje történetesen egyidős a rendszerváltással, 1989-ben készült, nálunk 1990-ben mutatták be. Azóta a rendszer fejlődött: már nem azon lepődünk meg, mint a filmben, hogy a beszélni nem tudó kisbabák folyékonyan kommentálnak. Inkább azon, hogy a beszélni tudó miniszterek mikor és miért nem szólalnak meg. A „Nicsak, ki beszél” helyét átvette a „Nicsak, ki hallgat”. Vagy az a változat, amikor egy miniszter a bölcs hallgatás helyett olyat is kifecseg, amit látszólag nem kellene. Rá meg az illik: „Nicsak, mit beszél!”
Mindez nem kremlinológiai, pontosabban karmelitológiai fejtegetés. (Mintha a Kreml és a Karmelita érdekköre és módszerei amúgy is összecsúsznának.) Azért érdekes, mert látszik, és a néma vagy éppen túl beszédes szereplőknek ez nincs is ellenére. Nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy tudatosan distancírozzák magukat a hivatalos szövegektől. Mi ez?
Hirtelen láthatóvá tett repedések Orbán csapatában, akinek most kevesebb ideje van rendet tartani emberei között? Most issza meg a levét, hogy eddig kéjjel ugrasztotta össze őket függőségük fenntartása érdekében?
Lázárt és Rogánt Pintérrel és egymással, Vargát Matolcsyval, és így tovább. Békeidőben működött, de most a nyáj szétszaladásának veszélyét hozza? Azt a veszélyt, amit a vereség esélye komolyan megnövelt. És Orbán már le sem cserélheti azokat, akikre gyanakszik – ez most már beismerése lenne a bajnak.
A hallgatásnak vagy a kifecsegésnek oka van. Pláne, ha a kormánynak az a két tagja – az egyiket Pintér, a másikat Lázár példázza –, akik, amíg komolyabb tartalmi viták nélkül lehet, mindig is igyekeztek viszonylagos autonómiát mutatni, és ezt meg is engedhették maguknak. Közismerten jó képességűek, tehetségesek, nem csak a főnöknek köszönhetik előre jutásukat.
Pintér hallgatása az ukrán pénzszállítók ügyében többet mond minden szónál. Vagy kihagyták, de még valószínűbb, hogy ő akar kimaradni a túl büdös, védhetetlen akcióból. Amely feltűnően az arra legilletékesebb rendőrség nélkül zajlott. Bevonásuk logikus lett volna, minimum azért, mert a rendőrség adta ki (nem először) az útvonalengedélyt az elrabolt szállítmánynak.
De a főügyészség egy titokzatos feljelentésre hivatkozva, a pénzmosás hamar füstbe ment gyanúja címén az ügyet nem nekik, hanem (nem szabálytalanul, de magyarázandóan) a NAV-nak továbbítja. A NAV pedig nem a rendőrséget, hanem a formálisan a BM alatt működő, de gyakorlatilag a Miniszterelnökség közvetlen irányítása alatt álló, Orbán bizalmi testőrségét képező TEK-et kéri fel a közreműködésre. Máskor a rendőrség biztosítja a TEK akcióinak külső gyűrűjét, a forgalom irányítását. Most nem tűnnek fel. És utána néma csend. A BM és minisztere meg sem nyikkan. Arról sem, mi volt a szerepük az engedélyezésekben. Pintér köszöni, de ki akar maradni az egészből.
Lázár épphogy nem néma. Kissé túl sokat beszél, de kifelé a kormánykórusból. A kormányinfón Gulyás meg sem tudja magyarázni.
Egyetlen mozdulattal rúgja szét a hivatalos szöveget: kimondja, a rabló akció csak válasz a Barátság vezeték leállására: „Minél tovább tart a kőolajvezeték újranyitása, annál alaposabb vizsgálatokra van szükség.” Elvégre nem lehetünk hülyék – teszi hozzá. Vagyis szépen bevallja: igen, kedves kollégáim, szimpla postarablók voltak, de csak gengszterbosszúból… Emlékszünk arra is, amikor bedobta a „Z1g” jelszót. Zelenszkijt ütötte, de Orbánon csattant: mindenkiben felidézte a mondás eredetijét.
A motivációk különbözőek. Pintér azért hallgat, mert eleve óvatos duhaj, megfontolt ember, aki eddig is próbált elfogadható szakmai kapcsolatokat tartani valamennyi politikai erővel. Sosem lehet tudni, ugyebár. Ő az, aki általában azokon a parlamenti bizottsági üléseken is megjelent, ahol a kormánypártok távollétükkel tüntettek. Sérelmeket is ápolgathat: birodalmát megnyirbálták, Rogán javára, míg ő púpként a hátára teljesíthetetlen feladatokat kapott. Orbánnak egyrészt szüksége van rá, másrészt nyilvánvalóan tart is tőle (meg az információktól, amelyek a fejében vannak). Pintér már távozna, de szakmai presztízse (és gazdasági háttérországa, szövevényes kapcsolatai) megőrzésével. Nem szívesen lenne egy új kormány fő célpontja.
A miniszterelnöknek szüksége van Lázár képességeire is. De a szeme sarkából mindig is figyelte: nem tör-e túl hamari utódlásra. Elvégre a mitológiában sem ritka, hogy a főistent saját teremtményei fosztják meg hatalmától. Orbánnak pedig esze ágában sincs Uránosz vagy Kronosz sorsára jutni. Majd egyszer, talán, ha ő maga jobbat talál ki magának. Addig legfeljebb sokat ígérően mutatja be Lázárt a saját főnökeinek: Putyinnak, Trumpnak. Érje be ennyivel. Lázárnak el kellett már viselnie az eltaszítást és az újra magasba emelő kegyet is. Nem gondolhatja, hogy sorsát nyugodt szívvel Orbánra bízhatja. Önálló karaktert kell építenie, talán majd pártja Orbán utáni korszakára gondolva.
Egyre többen és többet gondolnak a vereségre.
Orbánnak nem ukrán merénylőktől kell tartania. Inkább saját tábora megingásától. Azoktól, akik tőle tanulták a módszereket.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.