Több érintett szervezet – nemzeti park, természetvédők, rendőrség – együtt döntött úgy, hogy fokozott ellenőrzéseket indítanak a Rétközben a visszatérő ragadozómadár-mérgezések miatt. Az akciót azért erre az északkelet-magyarországi területre szervezték, mert ott 2022 óta 27, mérgezés miatt elpusztult állat, közöttük tucatnyi fokozottan védett madár (több parlagi sas és rétisas, egerészölyv és barna rétihéja) teteme került elő.
A rossz szokás rabjai
Az országban mindenhol előfordulnak mérgezéses esetek, de elsősorban az alföldi területek érintettek. Azért, mert tradicionálisan ezen a környéken a legjellemzőbb az apróvad-gazdálkodás, itt volt mindig is bevett dúvadgyérítési módszer a mérgezéses technika – részletezi lapunknak Deák Gábor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) méreg- és tetemkereső kutyás egységének vezetője. A Rétköz különösen kiemelt, ott 2022 óta minden évben előfordult, hogy sasok pusztultak el. Ez intenzív mezőgazdasági terület, és mivel eleinte nem találtak csalétket, elsősorban a gazdálkodásból adódó mérgezésekre gondoltak. Tavaly viszont már találtak mérgezett baromfitetemet, több ezer hektáron fordultak elő ilyen esetek.
Az ügyet Deák Gábor bonyolultnak írja le, lehetséges elkövetőként gazdálkodóra és vadászokra is lehetne gondolni. Utóbbiakra azért, mert a szóban forgó terület egyazon vadásztársasághoz tartozik. Pont azért meg nem, mert sokszor maguk a hivatásos vadászok jelentettek be tetemeket. Ennek az ügynek eddig nincs megoldása, de az, ha minél többet beszélünk róla, sokat segíthet, teszi hozzá. Az elmúlt években, ha csekély számban is, de sikerült néhány elkövetőt lebuktatni. Nagyobb részük vadász volt. Régen bevett szokás volt a mérgezéssel való ragadozógyérítés, sokan ma is ezt a „hagyományt” viszik tovább, szögezi le Deák Gábor. Azonban
az elkövető magát ejti ökológiai csapdába. Hiszen egy terület, ahol megfogyatkoznak a ragadozók, terített asztal, vonzó élőhely, új territórium más, messzebbről érkező ragadozóknak.
Hiába lettek védettek a ragadozó madarak és hiába tiltottak be számos kemikáliát, a szokásokat a legnehezebb visszanyesegetni. Azt is hozzáteszi, hogy bár nagyon szeretné, de ezt a jelenséget teljesen megszüntetni szerinte nem lehet. Érdemes leszögezni: az sem biztos, hogy a mérgezések célpontjai a ragadozó madarak. Volt rá példa, idéz fel egy korábbi esetet Deák Gábor, hogy egy gazda egyébként rosszul bekerített birtokáról kutyák, rókák hordták el a szárnyasokat. Kihelyezte az illető a mérgezett húst, azt befalták a négylábúak, pár száz méterrel odébb elpusztultak, a tetemükből evett a ragadozó madár, az is odalett.
Maga ellen dolgozik a tettes
Annak, ha bebizonyosodik, hogy a köreiken belülről követett el valaki mérgezést, maguk a vadászok sem örülnek. Ahogy az élet minden más területén, a vadászatban is léteztek olyan gyakorlatok, amelyek évszázadokon át elfogadottak voltak, mára azonban felismerte az ember, hogy hibázott, etikailag védhetetlen vagy a gyakorlatban káros, esetleg nem is hatékony a korábbi módszer. Ugyanez a helyzet azzal, ha valaki méreggel akarja megtizedelni a természetben a ragadozókat, magyarázza lapunknak Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa.
Dolgoznak a hibásan rögzült hitrendszer ellen, de a generációról generációra tovaterjedő szokás, még ha káros is, nehezen levetkőzhető, és nincs ez másként az ő berkeiken belül sem. Azt sem szabad feledni, hogy a mérgezés nem pusztán ágazati probléma, hanem a büntető törvénykönyv paragrafusai szerint elítélendő tett. Azt azonban biztosan állítja, hogy a vadászok elenyésző része nyúl ilyen tiltott eszközökhöz, hiszen, tekintettel arra, hogy van az országban mintegy másfél ezer vadászterület, hetvenezer – ezen belül háromezer hivatásos – vadász, ha az ilyen tett rendszerszintű lenne, naponta szembesülnénk mérgezésekkel.
Természetesen egyetlen eset sem volna megengedhető, de azért már látszik a változás, évről évre kevesebb a mérgezés, és ezt az MME számai is alátámasztják.
Azt, hogy ugyanabba az irányba szeretnének haladni, az is bizonyítja, hogy ahol lehet, szorosra fűzi a két szervezet az együttműködést. A parlagi sas védelmében indult LIFE Programban is partnerként dolgoznak együtt több mint tíz éve.
Azok az egyébként vadászjeggyel rendelkező elkövetők, akikre mérgezést sikerült rábizonyítani az elmúlt években, gazdasági kár megelőzésére hivatkozva követték el a tetteiket. Földvári Attila meglátása szerint ezt valószínűleg úgy kalkulálhatja ki egy ilyen tettes, hogy mondjuk látta: a ragadozó madár elejt vagy elfogyaszt egy mezei nyulat, utóbbinak a vadgazdálkodási értéke ötvenezer forint, erre azt gondolja az illető, ha eltünteti a területről a ragadozókat, megoldja a helyzetet. Ez már csak azért is esztelenség, magyarázza a kamara szóvivője, mert ilyenkor életbe lép az úgynevezett vákuumhatás, azaz – már ha egyáltalán lehetséges ilyen állapot elérése – a kiüresített területre távolabbról kezdenek érkezni újabb ragadozók.
A mérgezés másik nagy veszélye, hogy a méreganyagok jó eséllyel bejutnak a táplálékláncba, azaz a mi szervezetünkbe is: így aki mérgez, potenciálisan önmagát is megmérgezheti.
Hisznek abban, hogy lesz eredmény
Az a baj, ha vadásznak, meg az, ha nem vadásznak, illusztrálja Földvári Attila azt a kettős nyomást, amelyet a vadászok közössége kénytelen viselni. Előbbit leggyakrabban a jellemzően a természet törvényeit nem értő, a valóságtól sokszor teljesen elszakadt emberek róják fel nekik. Utóbbi hangok ezzel szemben biztosan felerősödnek mondjuk egy vaddisznók által széttúrt magánbirtokról szóló Facebook-poszt alatt. A vadászok igyekeznek a maguk eszközeivel elsimítani a hullámokat. Hisznek az oktatásban, több mint tíz éve belekezdtek egy ifjúsági programba, iskolásoknak mutatják meg, mivel foglalkoznak, miért fontos a munkájuk.
Bíznak benne, hogy ha már a felnőttek gondolkodását nem könnyű megváltoztatni, a felnövő generációk szemlélete más lesz.
De „oktatják” saját magukat is: az MME-vel együttműködve a hivatásos vadászok jelentős részének odaadták azt a néhány éve megjelent, kétkötetes kiadványt, amely a hazai ragadozó madarakat mutatja be, illetve ez a téma a továbbképzéseken is napirendre kerül.
Deák Gábor is optimista, javuló tendenciáról tud beszámolni. Évről évre, főleg 2013 óta, amióta a méreg- és tetemkereső kutyákkal dolgoznak, jelentősen csökken a mérgezések száma. Mindenesetre az erőfeszítésnek köszönhetően a parlagi sas állománya Magyarországon nagyon szépen megnőtt. Pár évtizede alig tíz párról tudtak, azok is a hegyekbe voltak kénytelenek húzódni, ma meg Magyarországon fészkel a közép-európai állomány kétharmada. Az itt nevelkedett utódok szép számban megjelentek Ausztriában, Csehországban, Romániában, Szerbiában.
