Fővárosi Főügyészség;jóvátétel;eljárás megszüntetése;Győrffy Balázs;nőverés;

Győrffy Balázs - Korábbi felvétel

Megszüntették az eljárást a nőverő exfideszes EP-képviselő, Győrffy Balázs ellen

Sajtóinformációk szerint a volt kormánypárti politikus közel kétmilliós jóvátételt fizetett az általa bántalmazott két férfinak és annak a nőnek, akinek eltörte az orrát. 

Megszüntette az ügyészség az eljárást Győrffy Balázs nőverési ügyében – értesült a 24.hu. A lap úgy tudja, a volt fideszes EP-képviselő sikeresen megállapodott az orrcsonttörést szenvedő nővel és a másik két általa bántalmazott férfival a közvetítői eljárás során.

A Népszava is beszámolt az esetről, miután az akkor még európai parlamenti képviselő 2024. augusztus 23-án tette közzé a közösségi oldalán, hogy ittasan „vitába keveredett egy hölggyel”, és a vita tettlegességig fajult. – Elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tettem. Cselekedetemet rettentően sajnálom. Noha sajnálatos módon nem emlékszem a történtekre, elfogadhatatlan, amit tettem – írta, kifejtve, hogy vállal minden felelősséget és jogi következményt a tette miatt. Ezzel egy időben bejelentette, hogy minden közéleti pozíciójáról lemond, így az EP-képviselői mandátumáról, a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztségéről, és a Fideszből is kilép. Az orrcsontját törte el az áldozatának.

A nyomozó hatóság közel négy hónappal a történtek után súlyos testi sértéssel és kétrendbeli könnyű testi sértéssel gyanúsította meg a politikust, aki akkor még nem tett vallomást. Később azonban írásbeli vallomásában már mind a három bántalmazást beismerte. A Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a több mint egy évig készült szakvélemény alapján korábban azt közölte, hogy nem maradandóak az orrtörést szenvedő nő sérülései, és az ügyészség nem emel vádat, ha a támadónak fél éven belül sikerül megállapodnia az áldozataival.

Annak ellenére, hogy a súlyos testi sértéssel és más bűncselekménnyel gyanúsított egykori kormánypárti politikus eltörte egy nő orrát, és két másik férfit is bántalmazott egy budapesti szórakozóhelyen, szinte teljesen biztosra vehető volt, hogy megússza komolyabb következmények nélkül. Január elején meg is írtuk, hogy Győrffy Balázs jóvátételt szeretne fizetni az áldozatainak, az ügyészség január közepén hat hónapra felfüggesztette az eljárást és közvetítői eljárásra utalta az ügyet. 

Bár Győrffynek fél éve lett volna arra, hogy megállapodjon a jóvátételről az áldozataival, ennél ez sokkal hamarabb sikerült. A Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a lap érdeklődésére elmondta, a közvetítői eljárást lefolytató Budapest Főváros Kormányhivatala arról tájékoztatta az ügyészséget, hogy a terhelt a bűncselekmények káros következményeit a sértettek és a terhelt között létrejött megállapodásokban jóváhagyott módon jóvátette, erre tekintettel megszüntették az eljárást. A lap információ szerint

a volt fideszes EP-képviselő közel kétmilliós jóvátételt fizetett az általa bántalmazott nőnek és két férfinak.

A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese arról számolt be, hogy a Samsung SDI gödi akkugyárához a Bűnvadászokkal közösen szervezett tiltakozásuk miatt indítottak ellene eljárást.