rendőrség;mentelmi jog;kihallgatás;Göd;Dúró Dóra;Samsung gyár;akkumulátorgyár;Mi Hazánk Mozgalom;Samsung SDI;

Korábbi felvétel

Dúró Dóra: Lemondtam mentelmi jogomról, kihallgatott a rendőrség

A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese arról számolt be, hogy a Samsung SDI gödi akkugyárához a Bűnvadászokkal közösen szervezett tiltakozásuk miatt indítottak ellene eljárást.

Lemondtam mentelmi jogomról, kihallgatott a rendőrség – közölte Dúró Dóra hétfőn a Facebook-oldalán.

A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese posztjában azt írta, a gödi akkugyárhoz a Bűnvadászokkal közösen szervezett tiltakozásuk miatt indítottak ellene eljárást, amelynek során lemondott a mentelmi jogáról. „Ugyanakkor elképesztő, hogy még ellenünk lép fel a rendőrség ahelyett, hogy a valódi bűnözőket vonnák felelősségre, és a magyarokat mérgező multik ellen lépnének fel” – fogalmazott a politikus. 

Az ügy előzménye, hogy a Mi Hazánk február 9-én délelőtt a Bűnvadászok segítségével lezárta a gödi akkugyárhoz vezető utat, erről akkor Dúró Dóra egy videóban számolt be. „Fejeket követelünk” – jelentette ki Apáti István, a párt országgyűlési képviselője, aki szerint az ügy miatt minisztereknek kellene lemondani. Dúró Dóra videóján az látszik, amint a gyár bejáratához vezető utat két, Bűnvadászok feliratú fekete kisbusz állja el, a politikusok állítása szerint azért, hogy ne lehessen megközelíteni az üzemet.

A szélsőjobboldali párt elnökhelyettese aznap délután egy Facebook-posztban arról írt, hogy rendőrök igazoltatták őket és szabálysértési eljárást indítottak ellenük, szerinte egy normális országban ki sem alakulhatott volna egy ilyen helyzet. „A gödi akkugyár szándékosan mérgezi az embereket, és a kormány nem zárja be, sőt támogatja a magyar adófizetők pénzéből, miközben az állami erőszakszervezet velünk szemben intézkedett” – vélekedett Dúró Dóra.

A Samsung SDI gödi akkugyárának szabálytalanságairól már 2022-ben megjelentek hírek, de a téma akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor a Telex idén február elején részletesen feltárta, hogy a gyár éveken keresztül mérgező vegyi anyagok belégzésének tette ki dolgozói egy részét, és azt, hogy a kormány miként kezelte ezt a problémát abban az időszakban. Az oknyomozó anyagban leírtakat Orbán Viktor „kamuügynek” nevezte, majd az Orbán-kormány azzal védekezett, hogy csak belül, zárt térben történt szennyezés.

Kiderült, pontosan kik a provokátorok.