A szerzőség fogalma hosszú ideig nem szorult magyarázatra. Aki leírta a mondatot, az volt a szerzője. A kézírás, a gépelt sorok, a szerkesztői javítások mind egy emberi gondolat útját rajzolták ki. A mesterséges intelligencia azonban néhány év alatt olyan helyzetet teremtett, amelyben a szerzői kéz már nem feltétlenül hús-vér, a gondolat pedig nem feltétlenül egyetlen fejben születik meg.
A kérdés ma már nem az, ki írta le a szöveget, hanem az, kié a szándék, a nézőpont, a felelősség.
A digitális információtömegben az MI olyan szerepet vállal, amelyet korábban szerkesztőségek, kutatók, elemzők láttak el: kiszűri a lényegeset, összerendezi a szétszórt adatokat, és javaslatot tesz arra, merre érdemes tovább gondolkodni. A technológia nem csupán eszköz, hanem gondolati közvetítő. A szerzői munka így egyre inkább a prompt megfogalmazásában, a hangsúlyok kijelölésében, a szándék meghatározásában jelenik meg. A mondatot lehet, hogy a gép írja, de a mondat mögötti világképet továbbra is az ember adja.
A szerzőség tehát nem tűnik el, hanem átalakul. A szerző ma már nem feltétlenül az, aki a szavakat egymás mellé rendezi, hanem az, aki eldönti, milyen kérdést tesz fel a gépnek, milyen hangot enged meg a szövegben, és milyen állítást vállal. A szerzői felelősség nem csökken, hanem nő: a technológia által előállított mondatok mögött is ott áll valaki, aki a saját nevével hitelesíti a gondolatot.
A kérdés, amely sokakat foglalkoztat, mégis az: mindez az újságírás hanyatlásához vezet-e? A gyorshír, a rutinból írt véleménycikk, a sablonos tartalom valóban veszélyben van. Ezeket a feladatokat az MI gyorsabban, olcsóbban és sokszor pontosabban végzi. De az újságírás lényege sosem a mondatok előállítása volt. A jó újságírás terepen születik, konfliktusokban edződik, emberi tapasztalatból táplálkozik. A gép nem tud kérdezni egy politikustól úgy, hogy közben érzi a rezdüléseit. Nem tudja, milyen a levegő egy tüntetésen. Nem tudja, milyen érzés félni, remélni, dühösnek lenni.
A mesterséges intelligencia nem az újságírás végét hozza el, hanem a középszer végét. A gondolkodó, kérdező, személyes, bátor újságírás felértékelődik.
A szerzői jelenlét nem halványul, hanem élesebbé válik: a gép által előállított mondatok között az emberi hang lesz az, amit felismerünk, amit keresünk, amit számon kérünk.
A szerző tehát nem tűnik el. Csak kilép a háttérből, és újra láthatóvá válik — éppen azért, mert a gép már képes helyette írni.
(P.S. A valódi szerzőséget ebben a cikkben is a jó alapötlet, egy gondosan és a gondolati elágazások alapján megírt prompt adja, de a szöveg zömmel MI eredetű.)
A szerző oktatáskutató.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
