Miközben a tudomány félreérthetetlenül jelezi a közeledő „véget”, a jövő alakulását leginkább befolyásolni képes politikai és gazdasági elit – egyéni érdekei által vezetve – halogatja a beavatkozást.
Kulcskérdés, hogy a diákokat érdekeltté tegyék a tanulásban és az oktatók is transzparensen használják a technológiát – véli Horváth László, az ELTE mesterséges intelligenciáért felelős dékáni biztosa.
A japán Nogucsi Jurina nemrégiben feleségül ment a mesterséges intelligencia (MI) által teremtett figurához, Klaushoz, mert ő (az?) megkérte a kezét.
A kaliforniai techcégek paradigmaváltást és példátlan profitot várnak a mesterséges intelligenciától, miközben Kína felemelkedésével az AI-verseny geopolitikai tétje is óriási., ez pedig politikai következményekkel járhat.
Miközben a multinacionális vállalatokat erőteljesen bírálják a mesterséges intelligencia reklámcélú felhasználása miatt, egy francia animációs stúdió új filmje átlépte a 20 millió megtekintést.
A Tisza Párt elnöke arra reagált, hogy a miniszterelnök azt fejtegette, hogy az ellenzéki pártnak tulajdonított - egyébként esélyesen mesterséges intelligenciával készült - megszorításokról szóló tervezet biztosan valódi, hiszen vannak rajta aláírások.
Élethűek, emberi értelemmel felturbózott gyerekjátékok, akár jóindulatúak, akár gyilkosan gonoszak, régről ismert mesék, történetek főszereplői.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárti politikusok és propagandájuk által terjesztett dokumentumról még egy középiskolás is megmondja, hogy AI-generált.
Teret nyerő mesterséges intelligencia, lájkháború: a politika a közösségi médiát is soha nem látott mértékben használja. Az egyre nyomasztóbb tartalmakra azonban egy nem igazán várt helyről, a Kaukázusból érkezett egy üdítő kivétel. Örményország miniszterelnöke, Nikol Pasinján tartalmaira egyszerűen nehéz szavakat találni.
Ződi Zsolt AI-kutató, jogász szerint a társadalmi béke és a demokrácia forog kockán. Interjú.
Tíz megkérdezettből nyolc választási csalásnak tartja, ha az embereket hamisított, mesterséges intelligenciával (AI) készült videókkal tévesztik meg – derül ki a Publicus Intézet lapunknak készített reprezentatív felméréséből.
Idén ősszel már 60 szakképző intézményben indult MI-kurzus a tanrendbe építve, a kormányzati tájékoztatás szerint ehhez 60 oktató kapott felkészítést.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és az alábbi szerkesztőségek közösen figyelmeztetnek a mesterséges intelligencia (AI) közéleti felhasználásának veszélyeire, és az AI-t alkalmazó szereplők felelősségére.
A fideszes vezetés szerint sikeresen elindult a program, amely Miskolcot a Mesterséges Intelligencia vezérelte mintavárosként határozná meg. Ellenzékiek viszont inkább csak parasztvakításnak tartják, s szerintük a csődközeli helyzetben lévő település gondjait nemigen oldja meg.
Távoktatás is indul a témában.
A mesterséges intelligenciával készített kisfilmben a kormánypropagandisták meghamisították Ruszin-Szendi Romulusz egyik nyilatkozatát.