Nemzeti lobogóból, beruházásátadó ollóból és plakátrögzítő kábelkötegelőből minden választás előtt felpörög a kereslet, de minálunk a különféle fóliák is kurrens termékké válnak ilyentájt. Nyugaton Mészáros Lőrinc-értelmezések rögzülnek ily módon, jól körbetekerve a záhonyi villanyoszlopokat (ez a metódus a fólia átlátszóságát használja ki), Keleten pedig telefonokat fóliáznak le vele (ez a típus az átláthatatlansággal operál.)
A nemzeti együtt-működösítés rendszerében azonban a fólia inkább az eltakarás metaforája, és ilyen értelemben sötét középkori tempó: ha már nem lehet máglyán elégetni a transzokat és a melegeket, akkor legalább legyen lefóliázva a róluk szóló szakirodalom.
Debrecenben az akkumulátorgyár húzta elő a fóliakártyát a minap. A helyi Tisza-jelölt közlése szerint a multi így próbálta megakadályozni, hogy a dolgozók fotókat és videókat készítsenek az üzemben előforduló esetleges hibákról. Ezzel nyilvánvalóan a gödi botrányra rezonáltak. Nincs semmi, ami kellemetlenebb volna egy kampányban, mint egy újabb bizonyíték egy akkugyár környezetszennyező és egészségkárosító működésére. A gyár a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és a speciális műszaki megoldások védelmére” hivatkozott. Ez egy normális országban érvényes is volna. Minálunk, ebben a gyakorló „elmegyógyintézetben” azonban egy haszontalan kormány intézi dolgainkat a nemzetközi multihaszonnak befeküdve (a környezetvédelmi igazgatás és a szakszervezetek szétverése után), és ez több mint elég ahhoz, hogy rögzítsük a tényeket fotóval-videóval.
Orbánék bármit és bárkit feláldoznának már egy vérszegény GDP-növekedés morzsáiért is, hogy megvédjék magukat a választási vereségtől. Deutsch Tamás, a tömörítés (és a töpörödés) nagymestere meg is mondta, hogy nincs benne a tervben még egy ciklus az igazság szertelen átadásával (ennyi volt): jönne az átláthatóságinak csúfolt ellehetetlenítési törvény. Vagyis az a sötét anyag, amivel 93 ezer négyzetkilométert Fekete Országként lehet odafóliázni az orosz érdekszférához.