Brüsszel;Ukrajna;Orbán Viktor;Olaszország;uniós csúcs;Giorgia Meloni;

Giorgia Meloni azt mondta, megérti Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos álláspontját

A római kormány cáfol.

Megértően beszélt Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos álláspontjáról a csütörtöki uniós csúcstalálkozó zárt ülésén az olasz miniszterelnök - írja a Politico.

Mint megírtuk, Orbán Viktor fenntartotta, hogy mindaddig nem járul hozzá az Ukrajnának nyújtandó EU-s hitel folyósításához, amíg a kijevi vezetés nem indítja újra a szállítást a Barátság kőolajvezetéken. Az egyik résztvevő diplomata szerint Giorgia Meloni arról beszélt, hogy a magyar kormányfő álláspontja érthető, de hangsúlyozta: ő maga továbbra is támogatja, hogy a hitelt Ukrajnába megkapja. Hozzátette: a körülmények változását figyelembe véve más helyzetben ő is megértéssel viszonyulna egy ilyen döntéshez.

A római kormány cáfolta, hogy Giorgia Meloni ilyet mondott volna. E szerint az olasz  miniszterelnöknek tulajdonított kijelentés minden alapot nélkülöz.

Orbán Viktor vétója meglehetős felháborodást váltott ki az uniós vezetők körében, hiszen a magyar miniszterelnök 2025 decemberében még rábólintott a hitelfelvételre, amelyből Magyarország, Szlovákia és Csehország ki is marad. .

A magyar miniszterelnök egyszerűen utálja az Oroszország ellen négy éve védekező Ukrajnát és az elnökét.