Április 2-án, az autizmus világnapján világszerte kék fénybe borulnak ismert épületek, hogy felhívják a figyelmet a neurodiverzitásra. A látványos gesztusok mögött azonban egyre erősebben jelenik meg az igény a valódi, mindennapokban is működő megoldásokra. Egy hazai kezdeményezés most éppen ezt próbálja megvalósítani: egy olyan közösségi teret, ahol az elfogadás nemcsak elmélet, hanem megélt tapasztalat lehet. Lohonyai Dóra, az Autisták Köztünk Boldogan Egyesület elnöke lapunknak elmondta: adománygyűjtést indítottak, hogy létrehozhassanak egy hiánypótló közösségi teret Budapesten, egy jól megközelíthető helyen, ahol autista és nem autista emberek találkozhatnak, és megismerhetik egymást. Az egyesület szerint ugyanis a társadalmi elfogadás erősítéséhez nemcsak anyagi hozzájárulásra, hanem szemléletváltásra és aktív közösségi részvételre is szükség van.
Az elnök szerint a legnagyobb akadály sokszor nem maga az állapot, hanem a környezet reakciója. „Az autizmust egyszerűen és közérthetően úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az agy szerkezete ugyanaz, csak más az összedrótozása. Ez pedig viselkedésbeli különbözőségeket okoz, bár első ránézésre a legtöbb autistán nem látszik, hogy érintett. Sokan úgy tekintenek erre, mint egy fogyatékosságra, mivel másképp viselkednek, mint a többség, holott az autista embereknek számtalan kiemelkedő tulajdonságuk is lehet. Vannak, akiknek kiváló a monotóniatűrésük, jó a memóriájuk, nagyon kitartóak tudnak lenni, és ha valami érdekli őket, abban a témában profivá válhatnak.” Lohonyai Dóra kiemelte: ő maga is érintett ebben a témában, három gyermeke közül kettő autista, ráadásul a fia értelmileg akadályozott. „Azt tapasztalom, hogy az emberek amit nem értenek, azt nem tudják elfogadni. Amikor egy gyerek kerüli a szemkontaktust, vagy a megszokottól eltérően reagál egy hétköznapi szituációban, a többség hajlamos azonnal neveletlenségre gyanakodni, ítélkeznek, hogy ez dilis. Persze nem ítélem el ezeket az embereket, mert lehet, hogy ha én nem lennék érintett, ugyanígy reagálnék.”
Az egyesület elnöke kiemelte: mivel az autizmus egyre gyakoribb, ma már körülbelül minden századik ember érintett, csak akkor lehet eredményt elérni, ha őket sikerül a többségi társadalomnak nemcsak elfogadni, hanem megérteni és integrálni is.
Ez tulajdonképpen az önző érdekünk is, hiszen ellenkező esetben az autista emberek nem minden esetben képesek gondoskodni magukról, beilleszkedni, munkát végezni, ami hatalmas terhet ró a társadalomra.
„Nagyon sok olyan családdal találkozom, ahol autista gyereket nevelnek, és látom, hogy sokan elbújnak. Azt gondolják, hogy mi furcsák vagyunk, inkább itthon maradunk, jó lesz a gyereknek, ha egész nap kütyüzik, inkább ne is találkozzunk senkivel. A túlélésért küzdenek. Ebből próbálom őket kimozdítani apró lépésekkel. A saját életünk is ezt példázza, mi megyünk mindenhová, nem érdekel, ki mit gondol rólunk, és azt tapasztalom, hogy amint elmagyarázom, miért viselkedünk furcsán, rögtön mindenki megértő lesz. Ezáltal az autisták is megnyílnak, és könnyebben tudnak kapcsolódni a nem autistákhoz.” Kiemelte: az érintett fiatalok számára a kapcsolatteremtés egy rendkívül nehezített pálya, hiszen mindannyian küzdenek a maguk kommunikációs akadályaival. Ha nem lépünk közbe, ezek az emberek könnyen teljesen elmagányosodnak, ami nemcsak nekik tragédia, hanem a társadalom számára is komoly következményekkel járhat. Ezért van szükség olyan helyekre, ahol a biztonságos találkozásokon keresztül valódi kapcsolatok alakulhatnak ki. A tervezett tér azonban nemcsak a találkozásokról szólna, hanem a családok támogatásáról is: egy felkészült vigyázóhálózat segítségével a szülők is időszakosan tehermentesülhetnének, amire óriási szükségük van, mivel egy autista gyerek mellett nagyon kevés lehetőségük van a kikapcsolódásra, divatos szóval az énidőre.
Megölelve lecsillapítani – Nagy kihívás az autizmussal élő fiataloknál előforduló agresszió kezeléseLohonyai Dóra szerint a segítség sokszor apró, de tudatos döntésekkel kezdődik. „Sokan érzik úgy, hogy anyagilag nem tudnak hozzájárulni egy ilyen nagyszabású tervhez, de a segítségnek számtalan formája létezik, amely egyáltalán nem pénzfüggő. Az egyszázalékos felajánlás például a támogatónak semmibe nem kerül, számunkra viszont a túlélést és a jövőbeli programok biztos alapját jelentheti. Emellett a legértékesebb erőforrás maga az emberi nyitottság: ha valaki időt szán az önkéntes munkára, és nyitott szívvel csatlakozik a csoportjainkhoz, azzal azt a láthatatlan hidat építi fel a társadalomban, amelyre az érintett családoknak a leginkább szükségük van.”
Kis kék boríték
A neurodivergens sofőrök számára különösen stresszes lehet egy igazoltatás, ezért Amerikában, Washington államban lépéseket tesznek annak érdekében, hogy csökkentsék az ilyenkor felmerülő feszültséget – írta meg a The Seattle Times. A sofőrök egy kék színű borítékba rendezhetik a jogosítványukat, a forgalmi engedélyüket és a biztosítási papírjaikat, amit így egyben átadhatnak a rendőrnek igazoltatáskor. Az ellenőrzést végző rendőr így azonnal tudja, hogy az adott autós másképp kommunikál, esetleg több időt vesz igénybe számára a válaszadás. A borítékok egy állami rendszeren keresztül lesznek elérhetők, és a sofőröknek nem kell diagnózist igazoló dokumentumot bemutatniuk ahhoz, hogy igénybe vehessék őket.
