Fiam és fiúunokáim vannak, így tehát sosem voltam híján locsoló kisfiúknak, akkor sem, amikor a nagyvárosokban már kevésbé lehetett számítani az ismeretlenül is becsengető, a zöld erdős verset kötelességszerűen elhadaró kissrácokra. Fontos kérdés volt, kinek mit tojik a nyuszi, ha már beáldozzák anyuka kölnijét.
A nyuszi általában nekem is tojt, hála az óvónénik és tanítónénik segítő kezének. Leszármazottaim korai zsenialitását bizonyító egyéb relikviák között őrzöm azt a papírból kivágott, kiszínezett tojást is, amit a 3-4 éves kisfiamtól kaptam. (Az anyukáknak általában van ilyen gyűjteménye.) A színezés saját kezű, de gyanítom, hogy az ollóval inkább Marika vagy Kati néni ügyködött, tudniillik időközben felnőtté serdült gyermekemnek mind a tíz ujja megvan.
A modern idők a zöld erdős locsolóverset is korszerűsítették. Most, hogy választást készül nekünk tojni a nyuszi, buzog a vér népünk költői vénájában. Mint hallom, a korlátozott fantáziájú verselők megelégednek azzal, hogy „Zöld erdőben jártam, / legelő zebrát láttam”, amelyik természetesen szintén kölnire szomjúhozott. Ugyanebben a témakörben vágyik elismerésre „Hatvanpusztán is él teve,/ locsolkodni jöttem, he-he”, bár itt a rímtechnikát kissé kiforratlannak találom. Csiszoltabb munkának látszik a „Repülőrajttal érkeztem,/ rohadt sokat fékeztem”, valamint „Az én babám akkugyáros,/ amit locsol, mindig káros”.
Népdalgyűjtő szenvedélyemnél azonban erősebben munkált bennem a kérdés: tojik-e nekem idén is a nyuszi?
Hát tojt. A kormánynyuszi máris, még az ünnep előtt. Szerintem tudják, hogy kicsi koromban is az volt a legjobb az egészben, ha valamivel előbb kileshettem, pláne meg is kaphattam az ajándékot. Akkor még a húsvéti képeslapok is örömet okoztak, rajtuk színes tojással, nyuszival, barkával, Reich Károly-stílusban, olykor egy idézettel Donászy Magda gyerekverseiből.
Na, ez az, amit a miniszterelnök számontart rólam. Mert szeret és törődik velem, mint hazánk minden polgárával.
Ezért írt nekem. Is. Szokott máskor is, amióta Covid-vakcinára iratkozva megadtam a címemet. Meg küldi a Jó-kor kiadványt, a nyugdíjasgügyögőt. Ifjabbaknak nem mutathatom meg, mert korhatáros. 65-ön aluliaknak nem ajánlott, úgy látszik, azokból a kormány még nem nézi ki a kezdődő szenilitást. Pedig mesélhetnék némely fiatalabb elme hiányosságairól is, de mindegy.
Sajnos a mostani, húsvét előtti levélben se rajz, se Donászy Magda, de a tartalom kárpótol. Annyira megdicsér a miniszterelnök úr, hogy azt nem is érdemeltem. De nem baj, így volt ez a régi Mikulás-ünnepségeken is, amikor a ragasztott szakállú Télapó az egyencsomag átadásakor jó gyereknek nevezett. A kormányfő is ezt teszi: azt állítja, része voltam a négy éve tartó összefogásnak, amelynek során megtanították: „nekünk, magyaroknak semmi közünk nincs” az orosz–ukrán háborúhoz. Pedig, isten bizony, soha az életben nem akartam összefogni vele, és azt sem gondolnám, hogy semmi közöm ahhoz, ami a szomszédunkban, többek között magyarok által is lakott országban folyik.
Szép tőle, hogy azért előlegezte nekem a bizalmat. Sajnos utána elkezdte emlegetni az ukrán titkosszolgálatokat, meg az „alantas, olykor gonosz eszközöket”, amit én az ő helyében mostanában nem tennék. Talán mégis jobb lett volna, ha ő is inkább papírból vág ki nekem egy piros tojást. Ha kéri, biztosan neki is segít egy jó szándékú óvó néni.
Sajnos, idén nemcsak a nyuszi tojt nekünk tojást. Akadtak sárkánytojások is. Festetlenek, immár kendőzetlenül rondák. Mint a mesebeli sárkánytojások neve is mutatja, sárkányok produkálják őket, ennek megfelelően valami rémes képződmény kel ki belőlük. Veszélyesek és pusztítóak.
Persze olvastunk már róluk, de mégis más így, kézzelfoghatóan, az orrunk előtt látni-hallani. Pláne, hogy az egész világ utálkozik rajtuk. Igen, a Lavrov–Szijjártó-telefonokról van szó. Nem mintha nem tojt volna egyéb botrányokat is szép számmal a nyuszi, illetve sárkány. De ez felülmúlja a többit. Azt eddig is feltételeztük, hiszen jóindulatúak vagyunk, hogy Orbán és Szijjártó nem hülyék. Valami oka kell, hogy legyen annak: az Unióban Putyinék érdekét szolgálják, nagy pontossággal. Most megbizonyosodhattunk: nem gondolatolvasók, nem rokonérzésből csak úgy általában akarnak szívességet tenni, hanem sima, pórázon tartott ügynökök. Mivel az egyik felvételen a külügyminiszterünk nemcsak ukázt kér és kap, hanem be is számol az EU Külügyi Tanácsában előző nap történtekről, egy minisztertársa mondatairól, nyugodtan nevezhetik ezt kémkedésnek is.
Annyiszor beszéltünk már a vörös vonal átlépéséről, hogy erre már elfogytak a szavaink. Nincs itt semmiféle nemzeti érdek, a hazafias handabanda csak szerep. Hogy a „szuverenitásról” ne is beszéljünk, ha csak nem akarunk köznevetség tárgya lenni. Idegen ország kémei, ügynökei ülnek az ország élén, és éppen árulnak minket. Meg Európát. Ha ezek maradnak, senki sem áll többé szóba velük. A teljes elszigetelődés lenne a sorsuk, és mi is odaszorulnánk velük, a szigetre.
Vigyétek a tojásotokat, vigyétek, amit produkáltatok! Büdösödik. Nincs az a kölni, ami elnyomná. Ne rontsátok a levegőt!
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.