Megsértette a választási törvényt Kecskemét fideszes polgármestere azzal a négy bejegyzéssel, amelyet Orbán Viktor március 23-i kecskeméti gyűléséről posztolt a Facebook-oldalán – derül ki a KecsUp cikkéből.
A Nemzeti Választási Bizottság a Tisza Párt beadványa nyomán 15:0 arányban marasztalta el Szemereyné Pataki Klaudiát. Magyar Péter politikai alakulata azt kifogásolta, hogy a polgármester a hivatalos Facebook-oldalát kampánycélokra is igénybe veszi, valamint hogy a közzétett videóban kiskorú gyermekek is szerepelnek. Indoklásuk szerint a Fidesz képviselőjelöltjei – Cseh Tamás és Salacz László – jogtalan előnyhöz jutottak, nemcsak az egyenlőtlen tájékoztatás miatt, hanem azért is, mert a polgármester a hivatalos Facebook-oldalán, „az önkormányzati infrastruktúra felhasználásával” segítette őket főbb üzeneteinek a választópolgárokhoz való eljuttatásában.
Az NVB megállapította, hogy a polgármester Facebook-oldala nem magáncélú felület, a közzétett tartalmak kampánytevékenységnek minősülnek, Szemereyné Pataki Klaudia passzív szereplőként nem keltheti azt a benyomást, hogy valamely jelölőszervezetet támogat, miközben bejegyzései alkalmasak voltak a választói akarat befolyásolására. A testület szerint a polgármester feladta a közhatalmi pozíciójához kapcsolódó semleges szerepét, és az egyik jelölő szervezet mellett kampányolt, aminek tudatában is volt.
Az NVB szerint Szemereyné Pataki Klaudia ezzel megsértette a választási eljárás alapelvei közül az esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. A Tisza Párt bírság kiszabását kérte, azonban mivel első alkalommal történt a jogsértés, és az NVB a szankciótól eltekintett. A döntés értelmében a polgármesternek haladéktalanul törölnie kell az érintett bejegyzéseket, és eltiltották a további jogsértéstől.
A határozat nem jogerős, fellebbezésnek van helye.

