Újracsomagolt rajzfilmhősök

Egy hatalmas, Miki egérre hasonlító faszobor áll a bécsi Albertina Modern épülete előtt: a hat méteres figura koponyaszerű fejéből csontszerű nyúlványok állnak ki, a kesztyűs kezét pedig széttárja, mintha be akarná hívni a látogatókat a múzeumba. Az alkotás KAWS, azaz Brian Donnelly amerikai képzőművész munkája, aki fiatalon még utcai alkotóként nyomult: a kilencvenes években New Yorkban híres divatmárkák posztereire festette rá a koponyafejű alakjait, majd azokból játékfigurákat gyártatott, aztán múzeumokban is kiállított, és közben egyre nagyobb méretben hozta létre a műveit. Tavaly Bangkokban például egy huszonöt méter magas, földgömbön ülő figurát állított fel, melynek ölében egy kisebb figura csücsül, kezében a világító Holddal.

Az Albertina Modernben most a művész számos alkotását láthatjuk a KAWS – Art & Comix című kiállításon, ahol más híres alkotóktól is szerepelnek munkák, melyek szintén kapcsolódnak a képregények és rajzfilmek világához és figuráihoz, illetve összefüggésbe hozhatók KAWS munkásságával is. – KAWS, vagyis Brian Donnelly elég nagy sztár az USA-ban és Ázsiában, de még sosem volt múzeumi tárlata Ausztriában, így örülünk, hogy kiállíthat nálunk. Ő egy olyan alkotó, aki kapcsolatba hozható az 1945 utáni művészettel, mikor is egyes alkotók a képregények ábrázolásából indultak ki, mint a kiállításon is látható, a ’60-as években indult Roy Lichtenstein, illetve a ’80-as évekből Basquiat és Keith Haring – mondta lapunknak Ralph Gleis, az Albertina igazgatója. Hozzátette, a kiállításon osztrák művészek is szerepelnek, mint Gottfried Helnwein két hátborzongató Miki egérrel vagy Isolde Maria Joham, akinek egyik japán ihletésű képén Pikachu is feltűnik, a Pokémon című animációs sorozat közkedvelt figurája. – Őszintén szólva manapság nincs sok ellentét a magasművészet és a popkultúra között, hisz a kapcsolatot már a kezdetekkor, a hatvanas években megteremtette Roy Lichtenstein a képregénykockákat felnagyító festményeivel, amiért akkor kritizálták, de ma már tipikus jelenségként fogadjuk el, hogy valaki a tömegkultúrából szerez ihletet.

Bécsben egy, a KAWS-szal folytatott beszélgetés során a kurátorok megkérdezték az alkotót, hogyan indult a pályája, illetve mi inspirálja. Brian Donelly elmondta, hogy fiatalkorában a szülei nem nagyon vitték el múzeumba, a graffitin keresztül viszont közelebb került a művészethez, és azóta is arra törekszik, hogy köztéren is alkothasson. Elmondta, hogy ugyanaz a szobra más érzelmi hatást fog kiváltani, attól függően hogy melyik országban, milyen környezetben állítja fel azt, és éppen milyen az időjárás. E nagy méretű alkotásai pedig csak látszatra tűnnek egyszerűnek és könnyednek: felidézte, amikor 2019-ben Hongkongban a Victoria-kikötő vízén egy harminchét méter hosszú, felfújható szobrot helyezett el, mely alatt a gépeket egy búvárnak kellett naponta ellenőriznie. Angela Stief kurátor felhozta, hogy KAWS egyik kiállított, fekvő szobra a művészettörténetből ismerős Vénusz-ábrázolást idézi, míg egy másik Michelangelo Pietàját, mire a művész azt mondta, számos helyről gyűjt inspirációt, legyen az klasszikus mű vagy egy müzlis doboz grafikája.

A tárlaton is láthatjuk, hogy más művészeket is megihlet a popkultúra: Joyce Pensato például horrorisztikus portrékat fest dühös vagy érzelmileg kimerült Donald kacsákról, míg Eliza Douglas képein több Walt Disney-figura is feltűnik kicsavart, absztrakt formákban, mint Goofy, Miki és Minnie egér. Ezen művekben közös, hogy az alakokat nem egy történetben ábrázolják szövegbuborékokkal, hanem csakis a figurákra koncentrálnak. A kiállítás kiemeli, hogy bár ezek a karakterek sokakban a gyerekkorukat idézik fel, a nagy cégek azokból globálisan felismerhető márkákat és szimbólumokat teremtettek – a művészek az ábrázolásukkal viszont kritikus kontextusba helyezik azokat, rámutatva ismerős voltukra, illetve a populáris kultúrában és a fogyasztói világban betöltött szerepükre is.

A kiállításon a nyolcvanas évek New Yorkjába is „elrepülhetünk”: láthatjuk a korabeli két nagy graffitiművész, FUTURA 2000 és Kenny Scharf festékszóróval felvitt, pszicehedelikus alakjait, illetve a pár vonalból álló, dinamikus figuráiról híres Keith Haring 1988-ban Japánban felállított, és rajzokkal teli Pop Shop Tokyo nevű installációját. Ezen építményben árulta a művész olcsó pénzért az alakjaival díszített pólóit, kitűzőit és posztereit, így demonstrálva a nagyközönségnek, hogy a művészet mindenkinek jár.