Nem úgy alakult, hogy bármiféle ünnepélyességgel, kifejezetten az indulásnak szentelt napon kezdődtek volna a péntek reggeli, Kossuth Rádióban sugárzott miniszterelnöki interjúk – pedig későbbi jelentőségüket tekintve akár így is történhetett volna. 2011-ben az akkor még fideszesítés előtt álló Origo arról írt, hogy egyelőre alkalomszerű megszólalásokban gondolkodik a kormányzat.
Aztán a 2010-es évek közepére – amikor az utcákat ellepték a NER-közeli, Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge és New Land Media jellegzetes kék plakátjai – maga a formátum is megszilárdult. Az eredetileg kétheti rendszerességűre tervezett interjúkat leginkább az ünnepek vagy rendkívüli alkalmak írták felül: kampányidőszakokban például akár heti gyakorisággal is megszólalt a kormányfő, értelmezve a milliós hallgatóság számára az aktuális eseményeket, és kijelölve a közbeszéd – sokak szerint abszurd – irányait.
A péntek reggeli interjúk így az elmúlt bő évtized során a közbeszéd meghatározó forrásává váltak. Olyan mondatok hangzottak el itt először, mint a gyermekvédelem kapcsán az „utcagyerekeket nem akarunk látni”, vagy a „hagyják békén a gyerekeinket”, amikor a homoszexualitás kérdése került szóba. Diplomáciai ügyekben pedig a kormányfő hangsúlyozta: ő az egyetlen miniszterelnök „egész Európában, aki tud beszélni az orosz elnökkel”.
Ebből a több mint egy évtizedből örökít meg másfél évet Szilágyi Ákos az Élet és Irodalom hasábjain megjelent paródiáin keresztül. Ez az időszak bőven elegendő volt arra, hogy szó essen migrációról, inflációról, szegénységről, rendről, jogállamiságról vagy a nemzeti konzultációkról. A kötet visszatérő fogalmai – mint a „ketrec-szabadságharcosok klubja”, a „jogállamisági dzsihád”, a „globális bégetők” vagy a „taps-puccs” – nemcsak a paródiák alapanyagául szolgálnak, hanem maguk is a magyar közélet abszurditását tükrözik.
A budapesti Írók Boltjában tartott bemutatón – Uj Péter megfogalmazásával élve – „ezt a sok marhaságot parodizálni” valójában nem is nehéz, hiszen a parodizált jelenség maga is gyakran parodisztikus. Szilágyi kötete azonban nem pusztán görbe tükör: egyfajta útmutató is a szemfényvesztés felismeréséhez. A paródia eszközeivel, mindenekelőtt a komikum révén mutat rá a hatalom működésének mechanizmusaira.
Ez az „ellenmágia” a politikai retorikával szemben: ahol a mágus inflációra árrésstopot, a kilátástalanságban élő idősebb generációnak 14. havi nyugdíjat, a munkanélküliségre pedig közmunkát húz elő a kalapból.
Nem véletlen az időzítés sem: Szilágyi kötete a 2026-os országgyűlési választások előtt jelenik meg, amitől – ahogyan a könyvben is utal rá – a hosszú ideje tartó „hipnózis” végét várja. Az író ebben meglepően optimista. Mint mondja, régóta foglalkoztatja Magyarország „erőteljes kelet-európaizálódása”, amelynek egyik történelmi mintázata a hatalomváltás utáni név- és fogalomátírás.
„Úgy nevezném ezt, hogy orbántalanítás” – fogalmaz. – „Bekövetkezik a rendszerváltás, és ezzel együtt az elnevezések, fogalmak átírása is.”
A kérdés csak az, amit ő maga is felvet: „meg kell érni a hétfőt” – de, teszi hozzá, „meg fogjuk érni”.
