Az írás mibenlétéről, a rendszerváltás ideji íróműhelyekről és az úgynevezett valóságról beszélgetett Németh Gáborral szerkesztője, Tóth-Czifra Júlia az író Elnézhető látkép című régi-új kötete kapcsán a 15. Margó Irodalmi Fesztiválon. A kötet a szerző első három könyvét tartalmazza: az 1990-es Angyal és bábu, az 1992-es A semmi könyvéből töredékei és az 1994-es Eleven hal elbeszélései ma már alig beszerezhetők.
Németh a könyvek korabeli fogadtatására is visszaemlékezett: már akkor szembe ment azzal az irodalmi hagyománnyal, amely szerint nagy és jelentéses dolgokat kell mondani a világról. Az írói létről szólva – Márai alkatára utalva – úgy fogalmazott: írónak lenni magatartás, az, ahogyan az ember a lelkét hordja.
– Van a kívülállásnak egy olyan formája, ami a legtöbb írót jellemzi. Meg lehet érezni ezt a tekinteten – mondta Németh, aki szerint néha már azelőtt felismerhető, hogy valaki író lesz, mielőtt egy sort is leírt volna. Hozzátette: az írói szerepnek folyamatosan megfelelni életveszélyes, mert az ember nem tudhatja, képes lesz-e még egyszer egy érvényes mondatot leírni. Szerinte az „írót” inkább melléknévi igenévként érdemes felfogni: akkor nevezhetjük írónak, amikor éppen ír.
– Itt egy komoly termékbemutatón vagyunk – mondta drMáriás beszélgetőtársának, Vágvölgyi B. András író-újságírónak az Éljen a diktatúra! című jubileumi album bemutatóján. A kötet a szerző hatvanadik születésnapja, valamint zenekara, a Tudósok működésének és képzőművészeti tevékenységének negyvenedik évfordulója alkalmából jelent meg.
A könyv átfogó képet ad az életműről: hatvan önéletrajzi írásban követhető a művészi pálya alakulása, miközben a szerző száznegyven új festményéhez írt tanmesékkel tiszteleg kedvenc alkotói előtt. Vágvölgyi és drMáriás felidézték a művész indulását is: a titói Jugoszláviában 1984 és 1987 között egy pincében festett együtt alkotótársával, Bada Dadával, ekkor születtek első, eksztatikus képei. Ezek közül több jelenleg az óbudai Godot Kortárs Művészeti Intézet életmű-kiállításán is látható.
Vágvölgyi megjegyezte: ezek alapján érthető, miért nevezték drMáriást a „vajdasági Basquiatnak”. Szóba került az is, a művész „háromlábú széken ül”: képzőművészként, íróként és a Tudósok frontembereként is aktív. – Mennyire érzed magad legitimálva a magyar irodalmi életben, mennyire vagy a kanonizáció része? – kérdezte Vágvölgyi, mire drMáriás így válaszolt: – Teljes mértékben, de ha kicsúszok a kanonizációból, az sem baj.
Az est végén a nyolcvanéves Bereményi Gézát ünnepelték barátai és pályatársai: filmrészletekkel, dalokkal és szövegekkel idézték fel életművét. Az esten elsőként Cseh Tamás fia, Cseh András, valamint Bartók György és Kertész Endre lépett színpadra, Bereményi-dalokat adva elő.
Járai Márk az Összevissza tánc a világ című szólólemezéről énekelt olyan szerzeményeket, amelyek szövegét Bereményi írta. Másik János klasszikusokat adott elő – többek között a Budapest III.-at és az Angol regényt –, valamint újabb dalokat is, például az Előredőlt égboltot és a Kálvin tért.
Nagypál Gábor felolvasott egy részletet a Páternoszter című novellából, amelyben a fiatal szerző első kötetét mutatja meg nagyszüleinek. Az est végén Szegő János, Bereményi szerkesztője minden fellépőt és az ünnepeltet is a színpadra hívta – a közönség pedig meggyőződhetett arról, ez az életmű valóban generációkon ível át.
