BRFK;ütközés;halálos baleset;XIII. kerület;

Képünk illusztráció.

Öt autó ütközött a Göncz Árpád városközpontnál, két ember meghalt

Az egyik autó lezuhant a felüljáróról, szemtanúk elmondása szerint utcai versenyzés okozta a balesetet.

Halálos baleset történt a XIII. kerületben, a Göncz Árpád városközpontnál lévő felüljárón öt autó ütközött össze – közölte nem sokkal éjfél után a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

A tájékoztatás szerint péntek 22 óra 35 perc körül történt a baleset. Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról, a helyszínen egy ember életét vesztette, egy másik a kórházba szállítás során hunyt el, emellett négy fő megsérült – írták.

A Telex úgy tudja, az ütközés után az egyik autó, egy Toyota SUV zuhant le a felüljáróról, és vezetője meghalt. Szemtanúk elmondása szerint előzőleg több nagy teljesítményű autó versenyzett egymással és szlalomoztak a forgalomban, amikor az egyik a vétlen Toyotának ütközött frontálisan, amely ezután lezuhant.

P. László ellen csalás és sikkasztás miatt adtak ki európai, illetve nemzetközi elfogatóparancsot.