Talán nem túlzás azt állítani, hogy vasárnap éjjel, de még hétfő hajnalban is könnyekben úszott Magyarország. Voltak, akik örömükben, mások bánatukban sírtak. A Tisza Párt elképesztő, történelmi választási győzelme és a Fidesz, jobban mondva Orbán Viktor bukása a legtöbbünk számára annak a reményét jelenti, hogy Magyarország végre visszatérhet arra az európai útra, amelyről sosem lett volna szabad letérnie.
Bár én nem sírtam el magam sem a Tisza, sem pedig a Fidesz választási eredményei láttán, a vasárnap számomra sem múlt el könnyek nélkül. A nap folyamán rengetegen osztottak meg a közösségi oldalakon fotókat arról, ahogy éppen szavaznak, vagy már le is szavaztak, többen azt is pironkodás nélkül megmutatták, hova húzták az ikszet. Az egyik ilyen bejegyzéshez mellékelt fotón egy szavazólap volt látható, az iksz a Tiszára húzva, a következő megjegyzéssel: “a szüleim miatt is, akik félelemmel és gyűlölettel a szívükben haltak meg”.
Amikor ezt olvastam, igen, megkönnyeztem. Vajon hány és hány magyar lelket tett tönkre végérvényesen és teljesen értelmetlenül az elmúlt bő másfél évtized gyűlöletpolitikája? Vajon még mennyien halhattak meg az elmúlt években az ördögi fideszes és “kereszténydemokrata” gyűlöletpropagandától fuldokolva? Vajon megállítható és helyrehozható-e az az iszonyatos lelki pusztítás, aminek még a lelkek gondozására hivatott egyházak sem tudtak gátat szabni, sőt jónéhány képviselőjük még asszisztált is hozzá? Elkezdődhet a felépülés úgy, hogy vasárnap még mindig volt kétmillió ember Magyarországon, akik a változás helyett a félelemkeltés és a gyűlöletkeltés folytatására szavaztak?
A károk tehát nem csak anyagiak. S bár Magyarország következő kormánya történelmi felhatalmazást kapott, a nehézségek, amelyekkel szembe kell nézniük, szintén történelmiek.