Vízipók, csodapók volt a svéd Anders Franzén (1918–93). Amikor csak tehette, motorcsónakjába szállt a stockholmi kikötőben, és elindult régi hajóroncsok után kutatni. Noha mérnöki tanulmányait félbehagyta, rendes állásban dolgozott egy olajtársaságnál, majd a Haditengerészeti Hivatalban. Ám a fiatalember képzeletét a tenger mélyén rejtőző roncsok izgatták, mert megszállottan hitt abban, hogy odalent a sós víz akár évszázadokra is konzerválhatja a masszív faanyagot.
Történelmi olvasmányaiból a Balti-tengerbe veszett hajókat listázott, tucatnyit. Térképeket vizsgált, saját célszerszámokat tervezett és készített, fáradhatatlanul keresett. Évekig csak hulladékot talált. „Rozsdás kályhát és női biciklit, karácsonyfát, döglött macskát meg egy csomó mindent, amiről jobb hallgatni” – mesélte utóbb. Idővel egyetlen legendás hadihajó keresésére összpontosított: a Vasa mindjárt legelső útján süllyedt el, még a harmincéves háború alatt, jó háromszáz évvel azelőtt, 1628 nyarán.
Eredménytelenül fésülte át az öböl, a Tegelviken déli oldalát, a kudarc után a levéltárat bújta. Korabeli források alapján úgy döntött, hogy inkább valamivel távolabb, Beckholmen szigeténél próbálkozik. Ott egy tervezett hídépítés miatt részletes térképet készítettek a tengerfenékről, azt tanulmányozva bukkant rá egy gyanús kiemelkedésre. Hiába bizonygatták neki, hogy a kikötő bővítésekor, az 1920-as években tolták oda az építési törmeléket. Amatőr lévén a régész–történész szakma megmosolyogta, de ez sem tántorította el.
Támogatókat szerzett a városházán, a haditengerészet pedig egy kisebb hajót bocsátott a rendelkezésére. Szenvedélyével megfertőzte Per Edvin Fälting tapasztalt katonai búvárt, együtt kutattak tovább a szigetekre épült főváros vizeiben. Speciális csáklyájukkal 1956. augusztus 25-én egy apró darabka megmunkált tölgyfát húztak a felszínre. Kicsit arrébb még egy hasonló darabot. Erre a búvár és társai aláereszkedtek, és 32 méter mélyen végre megtalálták, amit kerestek. A csodapóknak lett igaza.
Bámulatos épségben maradt meg a Vasa. Hosszú, gondos előkészületekkel megemelték, és elsüllyedése után 333 esztendővel partra vontatták (1961). Ezt az impozáns, 69 méter hosszú, 64 ágyúval felszerelt háromárbócos galleont II. Gusztáv Adolf király rendelte meg. Sőt a nagyravágyó uralkodó beleszólt a tervezésbe is, az ő parancsára építettek dupla ágyúfedélzetet. Ez volt a végzetes hiba: a konstrukció túlságosan magas lett, borulékony; ünnepélyes kifutása után fél órával két erős oldalhullám feldöntötte.
Anders Franzén, a zseniális megszállott nem pihent a babérjain, további négy régi elsüllyedt vitorlás – a Lybska Svan, a Kronan, a Riksäpplet és a Resande Man – felkutatásából vette ki a részét. Az egyetem, amelyet ifjan otthagyott, díszdoktorává avatta, hálás szülővárosa parkot nevezett el róla. A Vasa köré egyedülálló múzeumot emeltek, ez ma idegenforgalmi szenzáció. Ami hajdan csúfos fiaskó volt, azóta nemzeti büszkeség tárgya lett – elismerésre méltó fordulat, jellegzetesen svéd csavar.