„A Tisza Párt vereségre és ezt követően zavargásokra készül” – olvasható (még mindig) a közmédia választások napján írt hírfolyamában. De jutott más is a nézőknek: „Alekosz részegen, az utcán akar lövöldözni, ha a Tisza Párt nyeri a választást”, vagy éppen Menczer Tamás megfejtése arról, hogy háború vagy béke a 2026-os országgyűlési választás tétje. Tragikomédia, de a közmédia a kampány utolsó percéig kitartott, sikerült úgy végigvinni egy teljes választást, hogy a későbbi győztes egyszer sem zavarta meg a műsort a jelenlétével. Aztán három nappal később csoda történt, másfél év elteltével behívták Magyar Pétert. Lett mikrofon, lett stúdió, lettek kérdések. Az interjúk hangulata persze nem volt mentes az előzményektől, inkább emlékeztetett egy hosszú ideje halogatott beszélgetésre, ahol mindkét fél pontosan tudja, mit gondol a másikról, és ezt nem is különösebben próbálja leplezni. Közbeszólások, olykor pikírt kérdések zavarták meg a leendő miniszterelnök válaszait, aki maga sem finomkodott, többször elmondta, egy időre felfüggesztik a propagandagyárat. De ezen túl, mit is látunk most a közmédiánál? Magyar Péter szavaival élve: „system error-t”. A híradások között már fel-felbukkannak a kiegyensúlyozottabb hangok, de a megszólaló „szakértők”, a konklúziók, a kérdező riporterek tónusa még mindig inkább azt sugallja: ha már így alakult, azért még odaszúrunk egyet. Mintha a valóságot tudomásul vették volna, de a reflexek még nem kapták meg az erről szóló értesítést. Hiszek abban, hogy az ember hibázik. Abban is, hogy lehet korrigálni. De az a hosszú évek során kialakult gyakorlat, amelyben szerkesztők és riporterek tudatosan torzították a valóságot, miközben ezért jelentős közpénzekben részesültek, nem puszta hiba volt, hanem egy tudatos, átgondolt döntéssorozat eredménye, és mindez nem maradhat szakmai következmények nélkül.