RTL;ATV;Hír TV;választási műsor;televíziók;Partizán;

Érdekes volt követni a Hír TV-n a kudarccal való szembesülési folyamatot

Választási műsorválaszték

Az egyetlen kérdés ezekben a műsorokban, hogy összehoz-e a sok beszélgetés, riport, tudósítás, az események alakulása valamilyen különösen emlékezetes pillanatot. Én ilyenre idén a Hír TV-ben bukkantam.

A választási műsoroknak az évtizedek során kialakult egy megbízható, standard formája. Senki nem vár el nagy újítást, merészen eredeti szerkesztést. Nincs szükség rá. Ott kell lenni a pártok eredményváró helyszínein, megszólítani pár politikust, lehet kérdezni a polgárokat a szavazóköröknél, a stúdióba be kell hívni ismert, tekintélyes szakértőket, ők eltársalognak az egyik műsorvezetővel, az eredmények folyamatos követéséhez pedig szükséges a zökkenőmentesen működő prezentációs technika két tévés szereplővel. Az alapelemek megfelelő ritmusú váltogatásával, ide-oda kapcsolgatással létre is jön az adás, amelynek csúcspontja a győztes beszéde.

Idén sem tért el egyetlen csatorna sem ettől a modelltől, és nem is kell. Sokan azt mondják négy évről négy évre, hogy ez őket nem érdekli, minek hallgatni már este 5 vagy 6 órától mindenféle nagyokost, úgyse tudnak még semmit, minek a politikusok orra elé dugni mikrofont, hogy eldadogják izgatott hangon, remélik, győzni fog a pártjuk. Előfordulnak rövid sajtótájékoztatók is, semmire nem lehet belőlük következtetni. Szóval, nem kell ez, elég éjfél felé megtudni az eredményt.

Aztán mégis odaül számtalan ember valamilyen képernyő elé, köztük sok morgolódó, vállvonogató is, Mert egyszerűen nem tudnak mást csinálni. Dobog bennük a feszültség, nem tudják lefojtani magukban, képtelenek másra figyelni. Az állapot egyik legjobb kezelési módja mégiscsak az a fránya választási műsor. Mondják, mutassák, amit tudnak, ez foglalkoztat most minket is, szédüljünk bele. Folyamatosan, kommentárokkal követve alakulását, az eredményre is könnyebb lesz ráhangolódni, jobban meg lehet majd emészteni, vagy éppen rituális keretezésben örülni neki.

Egészében a csatornák jól teljesítette feladatukat április 12-én. Természetesen voltak különbségek a műsorok között, de inkább a választott tónusban, meg persze a szemléletben. A Partizán vette legkomolyabban a dolgot, követte az egész napot, maximális szakmai igényességre ösztönözte vendégeit, minél színvonalasabb, tárgyszerűbb elemzéseket, helyzetértékeléseket igyekezett kínálni. Rengeteg elit szakértőt szólaltatott meg, akik – Lakner Zoltántól Szabó Andreáig – állták is a sarat. Az ATV a tőle megszokott joviális hangütést választotta. Késő délután indított, s a kötelező helyszíni tudósítások és adatkövetések mellett Rónai Egon Závecz Tiborral, Zárug Péter Farkassal, majd Galgóczi Eszterrel és Nagy Attila Tiborral tartotta ébren a nézői figyelmet. Lazább műsor volt, nem kívánta dramatizálni a választás tétjét/jelentőségét. Hasonló volt a Hír TV közelítése két kommentátori gárdával, természetesen harsány kormánypárti, jobbos narrációval. Érdemes még megemlíteni az RTL variánsát, amely egyfajta családias hangot ütött meg. Boros Krisztina olyan kedélyesen kérdezgette Hann Endrét és a szakértőket, Schultz Nórát, Bódi Mátyást (később Zárug Péter Farkas ide is becsatlakozott), mintha egy magazinműsorban lennénk. De ez is működött, ráadásul egy merész ötlettel fél 8-kor megszakította a feltámasztott Heti Hetes első adása, amely (bár korábban rögzítették) nagyon ráérzett a választás kimenetelére. Szóval, a nézők választhattak igényeik, hangulatuk szerint.

Az egyetlen kérdés ezekben a műsorokban, hogy összehoz-e a sok beszélgetés, riport, tudósítás, az események alakulása valamilyen különösen emlékezetes pillanatot. Én ilyenre idén a Hír TV-ben bukkantam. A rosszmájúság és a kárörvendés motivációja persze működött bennem. Ezzel együtt érdekes volt követni a kudarccal való szembesülési folyamatot. Pontosabban a folyamat hiányát. Kezdetben Boros Bánk Levente, Szabó László, Gajdics Ottó még nagyon bizakodott a stúdióban. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója kifejezetten optimista tűzzel kommentálta a magas részvételt. Ment a szokásos miniszterelnök-bálványozás, ellenfél-mocskolás, igaz, talán szolidabb hangon, kevésbé ingerlően az ellenzéki néző számára. Egyedül Bayer Zsolt arca tükrözött erős aggodalmat a fideszes eredményváró helyszínén. Aztán ahogy érkeztek az egyre kedvezőtlenebb részadatok, a tanácstalan sóhajok levegője kezdett terjengeni. De Orbán Viktor megoldotta a helyzetet. Nagyon korán elismerte vereségét, és rövid beszédében megfogalmazta, mi a helyzet, hogyan tovább: sokan szavaztak ránk, nem adjuk fel, védeni, képviselni fogjuk továbbra is a táborunkat, a nemzeti oldalt. És egyszerre mindenki megkönnyebbült a stúdióban. Nem kell dadogni még két órát, keseregni, kitalálni, hol rejtőzik a dicsőség. A vezér megadta az irányt. És innentől kezdve magabiztosan elkezdték visszamondani, kibontani Orbán üzenetét. Győzött a Tisza, de semmi baj, Orbán a legjobb politikus, mi vagyunk a legjobb magyarok, rengetegen állnak mögöttünk. Ezeket az embereket még egy kudarcnál is a szolgalelkűség hajtja, mindennél jobban rettegnek az önálló véleménytől. A pártjuk többek között ebbe bukott bele. Nem tudott reagálni egy olyan helyzetre, amelynek kezelése nem szolgákat kívánt.

Ukrajna még akkor is a szomszédunk lesz, amikor az Orbán család lopásért elítélt tagjai 15-20 év múlva elhagyhatják a börtönt.