Az új kormány ambiciózus célt tűzött ki: 2030–31 körül bevezetné az eurót Magyarországon. Ugyan a megvalósításhoz nem elég a politikai akarat, de nagyon sokat számít, hiszen ha egy kormány világos céldátumot jelöl ki, fegyelmezi a költségvetést, kiszámíthatóvá teszi a gazdaságpolitikát, és következetesen kommunikál, az önmagában javítja a hitelességet. Az lejjebb nyomhatja a hozamokat, stabilizálhatja az árfolyamot, és közelebb vihet a teljesítendő csatlakozási feltételekhez.
Mert az euró bevezetése nem csupán politikai döntés kérdése, hanem kemény gazdasági feltételeké.
Teljesíteni kell a maastrichti kritériumokat: alacsony infláció, 3 százalék alatti költségvetési hiány, 60 százalék alatti államadósság, stabil árfolyam és alacsony kamatszint.
Ezek közül Magyarország egyiket sem hozza tartósan. Ráadásul a forintnak legalább két évig az euró előszobájában (az ERM–II rendszerben) kellene mozognia, komoly kilengések nélkül.
Nem mindegy, hogy mikor teszi meg egy ország ezt a nagy lépést. A 2000-es években többen a minimális feltételek teljesítésével léptek be, miközben az EU-hoz való mélyebb felzárkózás még nem történt meg náluk. A legnehezebb helyzetbe azok kerültek, ahol gyenge volt a költségvetési fegyelem, alacsony a versenyképesség, és az euró elvette az árfolyam-alkalmazkodás lehetőségét. Ilyen volt Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország. A baltiak erős politikai akarattal, kemény megszorítások árán léptek be és ugyanez vonatkozik Szlovákiára. A kezdeti siker után Szlovéniában is előjöttek a nehézségek.
Magyarországnak több történelmi esélye is volt már arra, hogy bevezesse az eurót. Az egyik 2007-2010 között, amit elvitt a gazdasági világválság, a másik 2013-2016 között, amivel az Orbán-kormány nem élt, a legutóbbi 2017-2020 között, amiről tudomást sem vett a hatalom.
Egy biztos. Magyarország az uniós tagságával időkorlát nélkül ugyan, de szerződésben vállalta az euró bevezetését. A közös valuta tehát nem lehetőség, hanem kötelezettség. Az új esély itt van.