Az április 12-i országgyűlési választás nem egyszerű kormányváltás lett, hanem politikai földrengésnek is felfogható. Magyar Péter személyes diadala és a Tisza Párt történelmi áttörése – rekordmagas, közel 80 százalékos részvétel mellett 141 mandátumot, azaz kétharmados alkotmányozó többséget szerezve – egy korszak lezárását ígéri. Ám a májusban felálló új kabinetnek haladéktalanul szembe kell néznie a rideg valósággal: a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) által hátrahagyott, annak szellemében kiépült hálózattal, a súlyos energiaproblémákkal és egy alapvetően bizalmatlan nemzetközi környezettel.
Külföldön sokakat váratlanul ért a fordulat. A londoni Chatham House elemzése szerint ez a földcsuszamlásszerű győzelem az Európai Unió legmélyebben beágyazott politikai rendszerének történelmi elutasítása. Rávilágít arra, hogy még a legstabilabbnak hitt populista berendezkedés is sebezhető, ha a gazdasági stagnálás, az egekbe szökő infláció és az életszínvonal drasztikus romlása – amelyet a Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikája és a magára hagyott ország mikromenedzselésének leállása okozott – elnyomja a nagypolitikai narratívákat.
Az intézet ugyanakkor óvatosságra int: bár az orbáni modell megbukott a választók előtt, az „orbánizmus” egyes elemei – mint az állami szuverenitásba vetett hit, a külső kényszerekkel szembeni szkepticizmus és a nemzeti retorika – mélyen áthatják a magyar politikai kultúrát. Ezek nem tűnnek el egyik napról a másikra, és a vereséget szenvedett, de továbbra is rendkívül szervezett Fidesz az ellenzéki térfélről, a helyi hálózatokon és a médián keresztül a politikai szabotázs új szakaszát nyithatja meg.
A váratlan győzelem mélyebb értelmezéséhez az amerikai Foreign Affairs is kulcsot adott, amely felkérte Magyar Bálintot és Madlovics Bálintot egy átfogó elemzés megírására. Tanulmányuk rávilágított: a „maffiaállam” fogalmi kerete bizonyult a döntő eszköznek a rezsimellenes koalíció építéséhez. Magyar Péter a küzdelmet nem bal–jobb ideológiai csataként, hanem a nemzet és a kizsákmányoló bűnszervezet konfliktusaként keretezte át, és ezzel megtörte az Orbán-rendszer legyőzhetetlenségének mítoszát.
Az új kormánynak azonban meg kell küzdenie egy olyan intézményi és gazdasági szövettel, amely az államigazgatás, az oktatás, a média és a kultúra minden szintjét áthatja. Ez a „mélyállam” – amely a közpénzekből hizlalt szűk tőkésosztályt, a bebetonozott tisztségviselőket és az elfoglalt intézményeket foglalja magában – próbára teszi majd a TISZA valódi erejét és felkészültségét; a lebontás könnyen elvérezhet a bürokrácia meg a pozíciókba befészkelt tisztségviselők és hatalmasságok ellenállásán.
A prioritásokat a geopolitikai realitások szabják meg: az országnak úgy kell biztosítania energiaellátását, hogy közben az orosz–ukrán és az iráni háború, valamint az EU orosz importot korlátozó politikája drasztikusan szűkíti a mozgásteret. Brüsszel és a NATO egyértelmű elvárása az igazodás a közös politikához, miközben a Trump vezette Washington felé is világossá kell tenni, mi a meghatározó prioritás az USA, Kína és Oroszország alkotta stratégiai háromszögben.
A Tisza-kormány nem engedheti meg magának az eddigi ingadozást; a Nyugathoz való egyértelmű visszatérés ára a keleti gazdasági és politikai kapcsolatok kényszerű és fájdalmas felülvizsgálata lesz.
Az új parlamenti erőviszonyok valóban történelmi lehetőséget kínálnak. Ilyen arányú felhatalmazás magában rejti a korlátlan hatalom csábítását is. Hogy ez az esély ne váljon csapdává, érdemes emlékezni: a Fidesz is megtanulhatta a maga bőrén, hogy a politikai szerencse forgandó. A győzőt támogató több mint hárommillió szavazó mellett a most ellenzékbe szoruló Fidesz is több mint kétmillió támogatót tudhat magáénak, így a kormányváltás nem törölte el a társadalom mély megosztottságát.
Magyar Péter túlélésének záloga az Európai Uniótól függő források felszabadítása. Ehhez igyekszik megnyerni Lengyelország és Ausztria támogatását is. Washingtonban és Brüsszelben azonban sokan a „lengyel szindrómától” tartanak. Donald Tusk esete megmutatta: miután felszabadították az EU-alapokat, a lengyel igazságszolgáltatás megbénult a belső ellenállás miatt. Brüsszel ezúttal konkrét, visszafordíthatatlan jogállami eredményeket vár, és nem szívesen ad „biankó csekket”.
A megfigyelők figyelmét nem kerülte el Magyar Péter határozottsága sem. Bár alkotmányos elképzelései még formálódnak, az erősebb elnöki jogkörök igénye és a hivatalban lévő államfő lemondásának követelése egy új hatalmi modell felé mutat. Ez a stratégia egyfelől elengedhetetlen eszköz lehet a NER lebontásához, másfelől felveti a kérdést: vajon a miniszterelnöknek készülő politikus távolabbi, elnöki ambíciókat is dédelget?
A Tisza-korszak sikere azon múlik, hogy az új kormány végig tudja-e vinni a tisztító folyamatot anélkül, hogy beleesne a lengyelországihoz hasonló intézményi polgárháború csapdájába. A választóktól kapott felhatalmazás hatalmas, ám a NER által kiépített mélyállam ellenállása és a nemzetközi realitások hamar eldöntik: a rendszerváltó eufória képes-e tartós kormányzati stabilitássá érni.
A szerző történelem és alkotmányjog tanár a vidéki Amerikában.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.