Az élet nagy kérdéseire mindenkinek meg kell találnia a saját válaszait. Engem ez a pillanat a szupermarket tésztáspultjánál ért. Egyesével vettem le a száraztésztákat, s kérdeztem: "enni, vagy nem enni?". Végül egy szép nemzeti trikolórba öltöztetett csomag mellett döntöttem. Hiba volt.
De napjaink államilag favorizált műveszetének gyümölcsei gyakran pont ennyire emészthetetlenek. Nálunk a nemzeti kultúra fogalma eleve sajátságos értelmezést nyer. Míg Bartók, Kodály zenéje, Novák Ferenc zseniális koreográfiái a népi hagyományokat szervesen és művészi szinten ültették be a magyar "magas" kultúrába, ma ez inkább a Nemzeti Dohánybolt stratégiájára hajaz: az értéket önmagában a szép nemzeti színű tábla adja még akkor is, ha az csupán egy ócska trafikot rejt.
Sorra bújnak elő az értéket, tehetséget nyomokban sem felmutató, eddig jogosan mellőzött, önjelölt művészek, és pusztán attól, hogy felveszik a népi gúnyát, máris érinthetetlenek lesznek. Aki kritikát fogalmaz meg velük szemben, azonnal "elveszíti magyar jellegét". Holott történelmi példák bizonyítják, hogy a nemzettudat nem egy vírus, ami kiöli a tehetséget, a kettő jól meg tudna férni egymás mellett.
Igaz, ahol a politika olyan területekre is betéved, ahol semmi keresnivalója, ott furcsa dolgok történhetnek. Egy adott mű, előadás megítélése ilyen esetben sokszor már nem is a minőségén múlik, hanem gyakorlatilag politikai hitvallássá silányul. A színpad pedig puszta helyszínné változik, ahová a politikai lojalitás a belépő. És akkor az állami kitüntetésekről még meg sem emlékeztünk. Gondoljunk csak a Kossuth-díjra: az utóbbi másfél évtizedben mintha leszűkült volna a díjazottak köre.
Izgalmas pillanatokat tartogatott idén a Magyar Költészet Napjához kapcsolódó Vers a peronon sorozat is. Én a Nyugati pályaudvaron élvezhettem egy József Attila vers előadását, és bizony nehéz volt elhessegetnem a gondolatot, hogy a költő pont egy vonat kerekei alatt lelte halálát.
Művésznek lenni mindig is kihívásokkal járt, a régi korokban nemritkán az uralkodó mondta meg, milyen témákban jőjjön az ihlet. Mára a múzsa titulusa megváltozott, de azért egyelőre én sem bízom magam a véletlenre. Írás előtt, biztos, ami biztos, kitűzöm a kokárdámat.
A szerző jogász.
