Továbbra is bizonytalan a hajózás a Hormuzi-szorosban. Csak remélhetjük, hogy előbb vagy utóbb az iráni és az amerikai blokádot is feloldják, és a tűzszünet meghosszabbítása újra megteremti – egyebek mellett – a szabad hajózás feltételeit, felszabadítva ezzel a világ kőolaj és cseppfolyósított földgáz kereskedelmének húsz százalékát (valamint a félvezető gyártáshoz szükséges hélium és a műtrágya alapanyagként nélkülözhetetlen nitrogén világkereskedelmének jelentő hányadát). A Hormuzi-szoros megnyitása elengedhetetlen feltétele a világkereskedelem normális működésének, de a helyzet nem automatikusan és főként nem egyik napról a másikra fog normalizálódni.
Miután Irán április 17-én bejelentette a szoros megnyitását, Trump elnök a tőle megszokott triumfáló modorban azt írta: „a csatorna teljesen nyitott és üzemkész”. A csatorna azonban csak igen rövid ideig volt nyitva és egyáltalán nem volt „üzemkész”. A szoros közepén, nagyrészt ománi vizeken áthaladó hagyományos hajózási útvonalakat az irániak elaknásították. Több száz tankhajó áthaladása a fennmaradó keskeny átjárón hetekig is eltarthat. Az aknák felszedése pedig nem lesz egyszerű, mert az iráni haditengerészet nem tudja, hol vannak pontosan az aknák, és felszedni nem képes azokat. Amíg ez a probléma nem oldódik meg, addig nagyon bátor hajótulajdonosokra és hajóskapitányokra van szükség a Hormuzi-szoroson való átkeléshez.
A szoroson áthaladó forgalom így valószínűleg hosszabb ideig korlátozott marad. A hajózási társaságoknak biztonságosnak kell érezniük a helyzetet ahhoz, hogy hajóikat átengedjék itt. A biztosítótársaságok több ezer százalékponttal megemelték a tengeri biztosítási díjakat, és előfordulhat, hogy nem hajlandók megfizethető fedezetet kínálni, amíg a helyzet bizonytalan.
Még ha a tűzszünet tartós is, és a hajók többé-kevésbé normálisan tudnak áthaladni, hónapokba telik a korábbi állapotok helyreállítása. (Miként a nemzetközi hajóforgalom normalizálódásához is hónapokra lesz szükség.) Ez magasan fogja tartani az árakat: a Brent ma 30 százalékkal drágább, mint a háború előestéjén volt, és 60 százalékkal többe kerül, mint amit az elemzők januárban az év végére előrejeleztek. Ennek következtében a dízelolaj ára 50, a benziné 30 százalékkal emelkedett.
A cseppfolyós földgáz (LNG) határidős ára már nagyjából 50 százalékkal emelkedett, ami a geopolitikai kockázat azonnali beárazódását tükrözi – még komoly ellátási zavarok nélkül is. Ne feledjük: az orosz csővezetékes gázszállítások 2022-es meredek csökkenése óta Európa függővé vált a tengeri úton szállított LNG-importtól, és Katar Európa legfontosabb hosszú távú beszállítói közé tartozik. Ez a beszerzési forrás teljesen ellehetetlenül, amíg zárva a Hormuzi-szoros.
A határidős piacokon a Brent típusú olajárak az év végére 77 dollár körül alakulnak – és csak 2029-ben térnek vissza a háború előtti szintre. Történelmi tapasztalatok szerint a Brent árának 60 dollár körül kell lennie ahhoz, hogy az USA-ban egy gallon benzin ára – a lélektani szintnek tartott - 3 dollár legyen. Ha a háború valóban véget ér, akkor mindenki ugyanazzal a kérdéssel szembesül: mikor térnek vissza az árak a háború előtti szintre? Nem egyhamar, biztosan nem az idén - talán soha.
Feltételezve, hogy a szorost valóban megnyitják, egy logisztikai rémálomba ütközünk. Az első lépés a szoros szűk keresztmetszeteinek megszüntetése. Ez sokáig fog tartani, mivel a tartályhajók viszonylag lassan mozognak. Először is a szorosban rekedt csaknem 130 tartályhajót, melyek mintegy 160 millió hordó olajat szállítanak, ki kell üríteni. Ezután az üres tartályhajók behajózhatnak a szorosba, hogy az újabb szállítmányokkal újra kihajózhassanak. A teljes tartályhajó-tranzitkapacitás helyreállítása három hónapot is igénybe vehet.
Az üres hajókat először a megtelt kőolajtárolókból töltik fel – mivel a termelők nem tudták máshová tenni, amit kitermeltek. Ezután – vagy eközben – folyamatosan újra kell tölteni a tárolókat. Harmadik lépésben újra kell indítani a termelést, miután a közel-keleti olajkutakat a háború alatt nagyrészt leállították. A termelés beindítása pedig nem olyan egyszerű, mint egy háztartási készülék bekapcsolása. Összetett mérnöki feladat, amely akár több hétig is eltarthat. Végül helyre kell állítani a háború során megrongálódott finomítókat, a földgáz- és olajtermelő telepeket. Az olajtársaságok szerint a sérült kritikus infrastruktúra javítása egyes esetekben évekig is eltarthat.
Mindez globális általános áremelkedéshez és alacsonyabb növekedéshez vezet – gyakorlatilag a világon mindenütt. Paul Krugman Nobel-emlékdíjas közgazdász arra hívja fel a figyelmet: a Hormuzi válsággal való legközelebbi történelmi párhuzam az 1973-as jom kippuri háborút követő olajválság. A világ 1975-ben körülbelül 17,5 százalékkal kevesebb kőolajat használt fel, mint 1973 előtt – ez a kínálati sokk nem sokban különbözik attól, amit most láthatunk, ha a szoros zárva marad. A globális gazdasági növekedés 1974-76-ban jelentősen visszaesett az 1973 előtti trendhez képest – nagyjából 7,5 százalékkal. Egy hasonló lassulás most nulla vagy negatív világgazdasági növekedést jelentene a következő két évben, szemben az IMF jelenlegi 3 százalékos előrejelzésével.
Némi optimizmusra ad okot, hogy - még ha a szoros zárva marad is egy ideig - a világgazdaság ma sokkal kevésbé függ a kőolajtól, mint 1973-ban: a globális. növekedés kőolajintenzitása ma az 1973. évi 40 százaléka. Ugyanakkor már rövidtávon is sokkal több alternatíva létezik az olajjal szemben, mint 1973-ban. Az egyik nyilvánvaló és viszonylag gyorsan alkalmazható alternatívát a megújuló energiaforrások használatának terjedése jelentheti.
Itt is érvényesül az első számú „Trump-paradoxon”: bármit tesz is, bármilyen célból, mindig a legfőbb ellenlábas, Kína nyer. A világ napelem termelő kapacitásának 91 százaléka, lítium-ionos akkumulátorgyártásának 82, és szélturbina-gyártásának 72 százaléka Kínában található. Trump iráni kalandja csak növeli a kínai export iránti globális keresletet.
A szerző közgazdász.