Az energiabiztonság valójában meglehetősen hétköznapi probléma: a szükségleteknek megfelelő mennyiségű kőolajnak rendelkezése kell állnia most és később is. Gáz is folyamatosan szükséges, vezetéken vagy LNG formájában, tartályban szállítva. A magyar energiamix kőolajból és földgázból külföldi beszállításra szorul, így a termék és a szállítás is pénzbe kerül, sőt a tartalékolást is biztosítani kell. Van hazai termelés, de messze nem elegendő. Az áramellátást atomerőmű és jelentős mértékű napenergia hasznosítás támogatja.
Most elsősorban a beszállítással van gond, mivel a gázvezeték és az olajvezeték is a háborúban álló Ukrajnán át vezet. Ráadásul támadója, Oroszország a szállítónk. Márpedig a hosszútávú szerződésekkel biztosított olaj- és gázszállítás az Ukrajnán áthaladó vezetékeken a legcélszerűbb, még akkor is, ha a kompresszorállomások működtetése rengeteg áramot igényel, ami ott nincs, mert az áramellátás is ki van téve támadásoknak.
Bár az Orbán-rezsim ezt minden erejével tagadta, de az olaj azért tengeren több forrásból is érkezhet, egy horvát kikötőből az Adria olajvezetéken keresztül juthatunk hozzá. Mi több, LNG vezeték is épült Horvátországon keresztül, Szlovákia felé pedig most épül ki közvetlen csővezetékes kapcsolat. A változó szállítási és beszerzési lehetőségek ugyanakkor napi szinten megjelennek az energiahordozók árában, és a szállításban is érvényesítik a változó piaci helyzetet. Amióta az amerikai-iráni háború átrendezte a Arab-öböl viszonyaita szállítás nehezebbé, az olaj drágábbá vált.
Bár a fent sorra vett lehetőségek mellett ott van a paksi atomerőmű és szélerőművek is működnek Magyarországon, ilyen helyzetben különösen szembetűnő, hogy a Dunán nálunk nincsenek vízierőművek. Pedig a Tiszán épültek tározók, erőművek, és a Dunán is hasznosak lesznek, amikor majd Paks, Gemenc, vagy a Homok-hátság elsivatagosodása kikényszeríti.
Valamiért mintha kifejezetten szűkítenénk a lehetőségeinket. Nem használjuk a Dunát tározásra, energiatermelésre és hajózásra, szállításra is alig. Vannak szélerőművek a Kis-Alföldön, amelyek nem a magyar hálózatba termelnek. Pedig semmi akadálya nem lenne a Dunán tározókat építeni Budapest alatt. Hasonlóképpen olajat és LNG-t is szállíthatnánk a Dunán Konstancától Százhalombattáig. Nemcsak horvát kikötőben lehet lefejteni a tartályhajókat, érkezzenek bárhonnan, ahonnan vásárolni tudunk, hanem a Duna-deltában is.
Egy szokásos dunai olajszállító bárka úgy kétezer tonna olajat tud befogadni. Egy tolatmány nyolc bárkával 16 ezer tonna olajat szállít. Hatmillió tonna olajat 375 fordulóval fel lehet hozni. Tervezzünk havonta három fordulót. 1600 folyamkilométer, felfelé, árral szemben 9-11 nap. Lefelé úgy öt nap. Betárolással, lefejtéssel sem megoldhatatlan mutatvány.
Belátható, hogy a logisztikai feladvány kezelhető. A Dunán szállítva, elfogadható erőforrások felhasználásával a hatmillió tonna kőolaj beszállítása a most működtetett vezetékes megoldásoktól függetlenül, minden évben biztosítható. Ez a vázlat csak a megvalósíthatóságot mutatja be. Sokféle lehetőség megszervezhető, nagyobb, esetleg önjáró bárkákkal. Konténeres olajszállítás is létezhet a Dunán, amivel a konténerszállító eszközök is felhasználhatók. Jóval nagyobb mennyiség mozgatását is meg lehet szervezni.
Az energiabiztonság természetesen jellemzően az energiahordozók vezetékes szállításával valósítható meg. A csővezetékek analóg szállítási módot képviselnek, viszont a működés a vezeték megszakításával bárhol meg támadható. A Dunán ellenben a kőolaj adagokban mozog. Ilyen “adag” az olajszállító uszály, illetve összekapcsolva a “tolatmány”. Ez a szállítási mód az informatikában használatos, az információ hálózatos továbbítására használt biztonságos adatcsomagok logikáját követi. Az adatfolyam veszteség nélkül megszakítható; a Dunán a vezetékes szállításhoz képest biztonságosabban lehet az energiahordozókat mozgatni. A dunai szállítás lehetővé teszi a folyó menti finomítók kiszolgálását.
A szállítási megoldásokat, a forrásokat diverzifikálni szükséges. A most vázolt dunai útvonal is alkalmas megoldás. Lehetőség, új problémákkal, az eddigiektől eltérő kockázatokkal. És persze a dunai szállítás is ki van téve az országok közötti kapcsolatok alakulásának - de a többi, működő szállítási módhoz képest kifejezetten stabilnak tűnik. Tapasztaljuk, hogy a források, a szállítási utak akkor is változhatnak, ha több évtizedes, kipróbált partnerekhez kötődnek.
Az egészen biztos, hogy a lehetséges megoldásokat érdemes számba venni, és ha létezik működőképes szállítási forma, akkor azt érdemes kiépíteni. Azt használjuk, ami elérhető. Az energiabiztonság fontos; a dunai út létezik, sőt mindig is létezett. Akkor pedig nyissuk meg!