Az elmúlt években csendben, de annál látványosabban rajzolta át a nemzetközi sportirányítás térképét a jelenleg már végnapjait élő Orbán-kormány: egyre több világszövetség hagyta el a hagyományos központnak számító svájci Lausanne-t, és választott új bázist Közép-Európában – mindenekelőtt Magyarországon. A folyamat nem esetleges: tudatos állami stratégia, kedvező jogi környezet és jelentős pénzügyi ösztönzők álltak a szokatlan döntések mögött. Mindez odáig vezetett, hogy Budapest néhány éven belül a globális sportdiplomácia egyik említésre méltó helyszíne lett. A politikai elit döntéseit azonban nem kísérte tágabb értelemben vett közmegegyezés, jellemzően Szijjártó Péter vagy valamelyik politikus társa relatíve váratlanul közölte a nagyszerű tényt.
A folyamat első látványos állomása 2019 volt, amikor a Nemzetközi Cselgáncsszövetség Budapestre költöztette központját (a sportág tiszteletbeli elnöki posztját a 2022-es orosz invázióig Vlagyimir Putyin töltötte be). Ezt követte a teqball világszövetség, majd 2023-ban a WAKO Europe, később pedig a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség is a magyar fővárost választotta. Utóbbi esetében már egyértelműen megjelent az állami finanszírozás: a kormány 2025-re 600 millió forintos támogatást biztosított a költözéshez, és a tervek szerint hosszabb távon is fenntart egy hasonló nagyságrendű éves keretet.
A legnagyobb horderejű döntést azonban a korábbi FINA, ma már World Aquatics néven működő világszövetség hozta meg (úszók, pólósok, műugrók). A szervezet 2023-ban határozott arról, hogy Lausanne-ból Budapestre helyezi át központját, ami nem csupán egy adminisztratív költözést jelent, hanem egy teljesen új, komplex sportközpont létrehozását is.
A XIII. kerületi Láng negyedben épülő új székházat egy 20 ezer négyzetméteres, többfunkciós létesítménynek álmodták, amely egyszerre szolgálja majd az adminisztratív irányítást és az edzésmunkát. A tervek között szerepel egy 50 méteres versenymedence, egy világszinten is egyedülálló, fedett műugrótorony, valamint sportolói szállás és edzőközpont is. A medence építése eleve kérdőjeleket vet fel, hiszen innen száz méterre van a Duna Aréna… A projekt ráadásul egyéb különlegességeket is rejt, tudniillik a korábbi ipari terület rehabilitációja, és részben műemléki épületek megvédése előzi meg.
A beruházás volumene is kiemelkedő: becslések szerint 150 milliárd forintos projektről van szó. A finanszírozás szerkezete ugyanakkor nem teljesen átlátható. A fejlesztést magántőke bevonásával egy kft. irányítja, miközben a magyar állam jelentős hozzájárulással támogatja: rendelkezésre bocsátja a területet, valamint kedvezményes szabályozási környezetet kínál. Ide tartozik többek között a hosszú távú, akár 15 éves ingyenes telephelyhasználat és az adókedvezmények rendszere is, amelyek viszont már a következő kormány költségvetési bevételeit csökkentik.
A projekt időzítése ugyanakkor nem mentes a nehézségektől. Bár a kormány eredetileg 2026-os átadással számolt, az engedélyezési problémák és a kivitelezés csúszása miatt a határidő 2028 közepére módosult. Ennek ellenére a World Aquatics már korábban megkezdte a budapesti jelenlét kiépítését: 2024 végén egyelőre korlátozott létszámmal az Alkotmány utcában nyílt meg az ideiglenes iroda, amely a székház felépüléséig működik, majd a teljes üzem fokozatosan kerül át Budapestre. A szervezet globális tevékenységének központjából tervezik koordinálni a 2027-es budapesti világbajnokság szervezését is. Az Orbán-kormány 9 éven belül (2017, 2022 után) harmadszor adott állami garanciát a budapesti vb-re, ami egyrészt devalválja az eseményt, másrészt jelzi: nálunk sokkal gazdagabb országok nagyon nem állnak sorba a rendezésért…
Egyelőre nem látni, hogy a nemzetközi sportszövetségek budapesti jelenléte mennyire terheli majd a költségvetést, illetve azt, hogy ez mennyire komoly költségvetési kitettséggel párosul. Így a kérdés az új sportvezetés számára már nem az, hogy érdemes volt-e idehozni a sportszövetségeket, hanem az, hogy a döntések mögött volt-e valódi költség-haszon számítás. A legutóbbi tizenhat év tapasztalata inkább arra utal, hogy a politikai presztízs felülírta a fiskális racionalitást – a következményeket pedig már nem azoknak kell kezelniük, akik a döntéseket meghozták.
