– Állatgyűjtő vagyok, úgy gyűjtöm őket, mint más a matricákat – meséli nevetve Halász Dóri, aki 25 éve vegetáriánus, jelenleg négy kutya és három macska gazdája.
Amikor Indiában élt, egy önkéntes állatmentő mellé szegődve az utcáról is mentett, majd rehabilitált állatokat, mindenféle fajtát. – Alapvetően nagyon lelkis ember vagyok, emellett iszonyat energikus, hajtós is, nem nagyon tudok megállni. Nagy bölcsességet kíván, hogy most nem az történik, hogy bezárunk, kifestjük a boltot, és már rohanok is át egy másikba. Életemben először állok meg, de most kell egy kis idő, amíg magamra koncentrálok, és újra megtalálom a belső békémet – teszi hozzá Dóri, s így talán mélyebben érthetjük, mit jelenthetett számára a döntés, hogy októberig biztosan bezár a Yoféle hely, a város egyik üde színfoltja, ahová be lehetett ülni csak egy kávéra is, a galériában ingyenes kiállításokat nézni, fless tetoválást csináltatni, vagy különleges kincseket találni a magyar dizájnermárkák egyedi és kis szériás termékeiből.
Biztonságosból csatatér
Dóri mindig is őszintén kommunikált a mentális egészségről, ezáltal olyan tabukat is megtörve, hogy a függőség – különösen ha nőket érint – szégyellni való, és legfeljebb statisztikákban merünk ezekről a sok-sok családot érintő problémákról beszélni. Rengeteget tett a felépüléséért, és már két éve józan életet élt, amikor a magánéleti válsága miatt hét hónappal ezelőtt egy buliban visszaesett.
– Másfél éve nem élünk együtt a férjemmel, folyamatban van a válásunk. Emiatt is nehezen vagyok, emellett borderline személyiségzavarom és OCD-m van, ami nálam súlyos kényszergondolatokban nyilvánul meg – meséli. – Tudnak róla a Yofélék,
eleve az volt az egyik célom, hogy legyen ez a hely egy nagyon biztonságos tér, ahol bármit lehet csinálni, akár még meztelenre vetkőzni is, ha valakinek ahhoz van kedve, csak gyűlöletet kelteni nem lehet.
Most, 38 évesen szembesültem azzal, hogy már van egy generációs szakadék a huszonévesekkel, és amikor valaki csinál egy ilyen sikeres márkát és kórházba kerül, elindulnak a pletykák. Egyszer csak borult a bili, amit nehéz volt érzelmileg feldolgozni. A másik ok, hogy több nagy értékű lopás történt, például ékszereket vittek el, ami idegen a Yoféle közösség szellemétől, de a VIII. kerületben van ilyen. Aztán amikor feljelentést tettem, a rendőrség három nap „nyomozás” után közölte, hogy nem tudnak mit csinálni, pedig volt kamerafelvételem, de szerintük ezen nem volt felismerhető az elkövető, noha a Yofélék a város több pontján is látták, felismerték – folytatja Dóri.
Az utolsó csepp a pohárban a rezsiszámlák brutális megemelkedése volt.
– Talán nem kell magyaráznom, milyen nehéz ma Magyarországon egy kisvállalkozást vinni, különösen, ha minden hónapban már 65 művészért vállalsz felelősséget, és tőled függ valamennyire a megélhetésük. Kifizettem őket, a bérleti díjat, a vállalkozás költségeit, az albérletemet, a rezsit, és vagy mínuszban voltam, vagy egy forintom nem maradt. Végül személyi hitelt kellett felvennem, vállalkozói hitelt nem engedtek, mert volt két hónap szüneteltetésem két év alatt. Erre jött még, hogy korábban havi 3-5 ezer forint volt a villanyszámlánk, aztán egyszer csak 250 ezer, 193 ezer és hasonlóan magas számlák érkeztek, és nem tudtam ellene mit tenni, muszáj volt kifizetnem. Pedig télen még fagyoskodtunk is, ennyire odafigyeltünk a fogyasztásunkra, és még egy bojlerünk sincs. Próbáltam volna utánamenni, kideríteni, hogy ez mégis miből lett. Egyelőre feladtam, mert én kerülöm a durva, hangos feszültséget, az agressziót, ezeket nem bírja el a lelkem.
Ez az egész működés olyanná vált, mint egy bántalmazó kapcsolat. Sokszor csak zúdult ki belőlem a fájdalom, mert azt éreztem, hogy valakik valamit rajtam vezetnek le.
Túlélni az ellenállásban
Az elmúlt 16 év sokak számára rendszerszintű bántalmazást, abuzált létezést jelentett ebben az országban. Az empaták és a különösen érzékeny emberek lelkébe mély barázdákat vésett a NER gátlástalan gyűlöletkeltése.
– Négy éve én zokogtam, amikor újabb kétharmad lett – idézi fel Dóri.
– El akartam menni az országból minden évben. Végül azért nem költöztem el, mert úgy éreztem, valakinek itt is kell lenni, hogy felemelje a hangját, különben nem lesz változás. A Yoféle pedig nagyon is szembement a hatalommal. Most megtörtént a rendszerváltás, noha ezzel vannak még fenntartásaim, én nagyon várom az elszámoltatásokat.
De a minap bekapcsoltam az M1-et, és majdnem egy óráig tudtam nézni. Ugyanazok a bemondók voltak, akik a propagandát terjesztették, és benne voltak a butításban, de a hírek már kicsit mások voltak. Most úgy érzem, maradok, lássuk meg, mi lesz ebből – fogalmazza meg Dóri, amit most sok fiatal felnőtt érezhet.
– Én nagyon szeretem a hazámat, és végtelenül hűséges vagyok hozzá. Egyszer mégis elmentem, hosszabb ideig Indiában és Srí Lankán éltem, ide nagyon visszavágyom. Azt éreztem, olyan káosz van bennem és olyan hatalmas szenvedély, hogy ha a környezetemben nagyobb a káosz, az fog valami reakciót kiváltani az agyamban. India nagyon hangos, nagyon koszos, de annyival nagyobb zaj volt kint, mint bennem, hogy tényleg elkezdtem jobban lenni. Azért nem is Dániába vagy Svédországba mentem, mert az a precíz rendezettség sokkal inkább összefeszült volna a belső kaotikusságommal. Előtte rettenetes szomorú időszakomat éltem itthon mind családilag, mind párkapcsolatilag, aztán gondoltam egyet, becsomagoltam a hátizsákomat, minden ingóságomat odaadtam apukámnak, és felszálltam egy repülőre, ami lerakott Mumbaiban. Itt is feltaláltam magamat, még munkát is szereztem, egy nemzetközi reklámügynökségnél külsőztem, reggelente jógázni jártam egy ásramba, utaztam, önkénteskedtem. Aztán egyik pillanatról a másikra visszajöttek a hanghallások és a hallucinációk, de ott nem számíthattam semmiféle ellátásra, így hazajöttem. Most is egy hosszabb terápiás folyamatot kezdek majd el, ehhez négyhetes időpontot kaptam az első interjúra, ott döntik majd el, hogy várólistára kerülök-e, ebből is látszik, mennyire leterhelt itthon az ellátórendszer. A családom most nagyon felém fordult, mellettem állnak és segítenek, ami nagy változás egy abuzív gyermekkor után.
Yoféle emberekkel
Bár a Yoféle bolt egyelőre bezár, megmarad a Yoféle „vásárlánya”, amit a tervek szerint minden hónapban megtartanak a Gólyában.
– A vásárokat már nem bírtam egyedül, most közösen csinálom Fülöp Lucával. A Yoféle hely nem csak boltként üzemelt, ez volt a fő vonal, de volt mellette egy közösségi terünk, ahol adományalapon lehetett kávézni, eszegetni. Rengeteg workshopot tartottunk, és ott volt a kiállítótér, ahol időszakos kiállítások voltak, például Renyagyár (Biacsics Renáta) és Lululoveland (Fülöp Luca) képeiből, volt felépülős 12 lépéses tárlat és csoportos kiállítás a mentális egészségről, amelyek mind ingyen látogathatók voltak. Ebbe is sok energiát kellett tenni, de ez a közösségi lét fog még nagyon hiányozni.
Vásárlánya dizájn market
Yoféle vásárlánya dizájn market legközelebb május 10-én vasárnap, 12 és 18 óra között lesz a Gólyában (VIII. ker., Budapest, Orczy út 46-48.), három szinten, jó idő esetén kibővített teraszrésszel. Az eseményen 70 főre vegán meleg ételt főznek a gólyások, ezért érdemes korán érkezni. A résztvevő alkotók listája folyamatosan bővül, további információk a @yofele_vasarlanya Instagram-oldalon.
