Április 12-e óta Magyarországon embert nem fogadott akkora ováció, mint szombaton este Eric Claptont. Az MVM Dome-ban a csillárokról is lógtak volna, ha lennének csillárok, a lelátók így is végestelen végig dugig voltak, a szervező Live Nationnél talán meg is bánták, hogy nem a Puskás stadionban vagy, még jobb, Rákos mezején tartották a koncertet. És a hangulat az első perctől fogva csak fokozódott, amikor felcsendült az egykori Cream-szám, a George Harrison és Ringo Starr keze nyomát is viselő Badge intrója. Nagyjából akkortól lehetett sejteni, hogy Clapton a nagy, rocktörténeti számait hozta Budapestre. A puttonya óriási, jócskán volt miből válogatnia.
Előbb azonban érdemes megemlékezni az előzenekarról, amelyet az est főhőséhez képest valósággal ifjonc, alig 77 esztendős Andy Fairweather Low vezetett. Ő az Amen Corner zenekar gitáros-énekeseként a 60-as évek végén brit listavezető is volt, ami, visszagondolva az akkori felhozatalra, nem akármi. Együttese, a Low Riders műsorán country, rockabilly és rock darabok szerepeltek – kiváló lendületben és kifogástalan minőségben.
Mi azonban már Claptonnál tartunk, aki a Key to the Highway című bluessal folytatta. Ezt először 1940-ben vették lemezre, így jól illett az est „csak igazi slágerek!” mottójához. Különben Clapton feldolgozásaival sokszor segített reflektorfényhez másokat. Így került sorra a korábban Muddy Waters által is énekelt Hoochie-coochie Man vagy Bob Marley dala, az I Shot the Sheriff. Utóbbinak a Clapton keze alól kikerült változata nem csekély szerepet játszott a jamaicai reggae világsikerében.
Az akusztikus blokkban felcsendült az örökzöld Driftin’ és a Nobody Knows You When You’re Down and Out és máris jött a nagyon várt Layla, amely még Claptonnak a Derek and the Dominos együttesben töltött idejéből (tehát nagyon-nagyon régről) való. Az ősi perzsa szerelmi történet mögött valós érzelmek húzódtak meg: Clapton akkoriban látszólag reménytelenül bele volt bolondulva legjobb barátja, George Harrison első feleségébe, Pattie Boydba. Ebből később happy end lett, de aztán persze ők is elváltak és nekünk itt maradt az 56 éves rockballada arról, hogy drágám, térden állva könyörgök, könnyíts zavart tudatomon. A következő Tears in Heaven szintén önéletrajzi ihletésű: azok a bizonyos könnyek Clapton négyéves korában meghalt fia, Conor miatt hullanak.
...és a gitár istene ma este eljön BudapestreNem fér ide mind a tizenöt elhangzott dal a maga történetével, de mindenképpen ki kell emelni a misztikus gitáros Robert Johnson szerzeményét, a Crossroadsot. Erről az terjedt el, hogy az alig 27 évet élt fekete vándorzenész annál a bizonyos útkereszteződésnél cserélte el lelkét tehetségre az ördöggel. Az elmúlt kilencven évben rengetegen játszották mindenféle hangszerelésben, de Eric Claptonnál elektromosan, a híres fekete Fender Stratocasteren is szívet melengetően autentikus, déli Mississippi delta blues.
Nem sokkal később jött az elmaradhatatlan Cocaine, egy feldolgozás, amely messze túlszárnyalta az eredetit. Clapton fiatalon mindent kipróbált, amivel megölheti magát az ember, s amikor sok üveg whisky segítségével leszokott a heroinról, műsorára vette a kokain hatásairól szóló, kábítószer-ellenesnek szánt dalt. A végére már csak a ráadás maradt, a Before You Accuse Me, azaz mielőtt engem vádolsz, vess egy pillantást magadra. (Milyen igaza van!)
Életmód ide vagy oda, Clapton 20-30 évet nyugodtan letagadhat a 81-ből. Gitárjátéka bravúros, hangja pontos és erős. Nála jóval fiatalabb, de kipróbált, saját jogon is sztár zenészekkel érkezett, például a gitáros Doyle Bramhall II-vel vagy a két billentyűssel, Chris Staintonnal és Tim Carmonnal. Nem beszéltek, nem hízelegtek a közönségnek, csak vérprofi szórakoztatóként lenyomták a programot. Nekik rutin koncert, nekünk feledhetetlen, lelkesen végigtapsolt este, az ember az 50. érettségi találkozójára készülve is újra 17-nek érezhette magát. Ezen a tavaszon mi kell még a boldogsághoz?
