A Tisza párt támogatóinak egyik legfontosabb elvárása az újonnan megalakuló magyar kormánnyal szemben az elszámoltatás, illetve a közösből csalárdul szerzett vagyonok visszaszerzése. A közvélemény nyitott kapukat dönget, hiszen az alakuló Magyar-kormány is ezt tűzte zászlajára. Az elszámoltatás elemi érdek, az ellopott közjószágok nem arra szolgálnak, hogy néhány kiválasztott NER-milliárdos jólétét növeljék, hanem hogy a közjót szolgálják. Arról nem is beszélve, hogy némi jogalkotással épp ezen a területen lehet gyorsan látványos eredményeket elérni: a kekvák vagyis a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolásával, azaz az állam által elajándékozott vagyonok visszaszerzésével, például az MCC- és a Mol-részvények, illetve a csalárdul elosztogatott koncessziók visszavételével.
Ha koncessziókra gondolunk, akkor mindenkinek a kaszinók jutnak az eszébe, de ez a legnehezebb ügy. A kaszinókért ugyanis még volt is egy korlátozott verseny, ahol véletlenül persze Orbán Viktor csókosai lettek a befutók. Évi tízmilliárdos nyereségeket tesznek el, itt a koncesszió visszavétele helyett érdemesebb a hasznot lefölözni az adók emelésével, és megvárni azt a pár évet, amíg ezek a 10 éves koncessziók kifutnak.
A 35 éves kukakoncesszió viszont csalás volt: az ország összes ipari és háztartási hulladékának feldolgozását nyerte el a Mol Nyrt. 2022-ben, érdemi verseny nélkül. A Mol miatt több száz cég szüntette meg vagy változtatta meg tevékenységét. A hulladékbiznisz nem működik, a Mohu veszteséges az évi százmilliárd forintos kvázi állami támogatás ellenére. A Mohu szolgáltatásai bőven hagynak kívánnivalót maguk után; magyarán a rendszer nem jó, nem fenntartható. Fel kell számolni a Mohu monopóliumát, vissza kell hozni a hulladékpiacra a versenyt, de ez nem fog egyik napról a másikra menni. Ráadásul arra is figyelni kell, hogy az átállás alatt is működnie kell a rendszernek, a hulladékszállításnak. Félő, hogy a Mohu és az Orbán-kormány helyrehozhatatlan károkat okozott, a piaci alapú működés nehezen lesz visszaállítható.
Egyszerűbb a helyzet a 35 éves autópálya-koncessziókkal, amit a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségei bitorolnak. A helyzet elég világos: az egész koncessziós eljárás csalás volt. Nem én állítom, hanem az Európai Bizottság, amely emiatt kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarországgal szemben. Az EB szerint az egész bohóckodás azért volt, hogy 35 évre előre megkerüljék a közbeszerzéseket. A sztrádakoncesszió eddigi négy éves története alatt érdemi felújítás nem volt a rájuk bízott szakaszokon – most birkóznak az M1-es kiszélesítésével -, új pálya nem épült, pedig erről is szó volt. A sztrádakoncesszió több milliárd forintos kárt okozott eddig is az adófizetőknek, miközben semmi többletet nem adtak az oligarchák a köznek. Egyértelmű, hogy a sztráda és kukakoncessziókat el kell venni, sőt kötelező elvenni, ugyanis azok bitorlása valószínűleg jogszerűtlen. De ez csak az első lépés, utána kezdődik a valódi munka, a hétköznapi „rendszerváltás”.