A magyar kulturális nemzet. Ez azt jelenti, hogy magyar az, aki magyar anyanyelvű. Magyar az, aki magyar identitású. Ez idáig nem szubjektív vélemény, hanem szakmai konszenzus. A fenti két kritérium (anyanyelv és identitás) az esetek több mint 99 százalékában egybeesik. Az már saját véleményem, hogy az egyik is elég: miért ne sorolhatnánk a magyar nemzethez egy beás vagy német anyanyelvűt, ha ő magát a magyar nemzet tagjának tartja? Vagy egy húsz éve az USA-ban élő embert, aki magyar anyanyelvű, de már amerikainak gondolja magát? (Mint Teller Ede, aki tökéletes magyarsággal nyilatkozta Magyarországon járva az újságírónak: ő nem magyar, hanem amerikai).
A kulturális nemzet definíciójának persze érdekes következményei vannak, melyeket nem szoktunk végiggondolni. Tudniillik a magyar nemzethez tartozik a móri gyilkos, a whiskys rabló, az épp börtönben ülő visszaeső bűnöző, az 1956-os pufajkás vagy a kortárs, áruló külügyminiszter is. Nem lehet minőségi nemzetfogalmat alkotni, bármilyen csábító volna is. Mert ha csak „a jókat” sorolnánk a nemzet fogalmába, rögtön nem 14 millióan, hanem 5-7-X millióan lennénk mindössze – ez kinek az érdeke?
Továbbá, ugyan ki volna jogosult eldönteni, ki „a jó”, ki tartozik a magyar nemzetbe, és ki nem? Bizony, az is a magyar nemzet tagja, aki amúgy gyenge identitású, vagy egyenesen szégyelli, hogy magyar, vagy fogalma sincs az anyanyelv és az identitás fogalmáról (mert mondjuk nyolc éves). A kulturális nemzetfogalom további érdekessége, hogy miközben magától értetődő természetességgel a magyar nemzethez soroljuk a 93 ezer négyzetkilométeren kívül élő magyarokat is, akár őslakosok, akár kivándorlók, és éppígy a magyar nemzethez tartoznak romungró (magyar anyanyelvű és magyar identitású) roma honfitársaink − vagyis a hazai romák háromnegyede -; viszont ezt a logikát követve nem tekinthetjük a magyar nemzet tagjának azt, aki idehaza beás, lovári vagy német anyanyelvű, ha ő nem sorolja magát a magyarok közé.
További fontos következmény, hogy a Fidesz, a Tisza Párt, a Mi Hazánk választói, a baloldali szavazók, és akik nem vettek részt a választásokon, valamint mindezek gyermekei is a magyar nemzet tagjai, amint ezt, Szentkirályi Alexandra kivételével, remélhetőleg, mindenki tudja. A nemzet nem a nacionalisták csoportja, hanem mindannyiunké, azoké is, akik, alacsony iskolázottságuk vagy más ok miatt mit sem tudnak a nemzet fogalmáról.
A minap Szentkirályi Alexandra mégis nemzeti ellenállást hirdetett a Tisza-kormány ellen (amely még meg sem alakult). A képviselő asszony eszerint - nem szívesen írom le - vagy butus, vagy gonosz. Csacsi, ha tényleg azt hiszi, ő és barátai a nemzethez tartoznak, de politikai ellenfeleik nem tartoznak a nemzethez. Ám ezen lehet segíteni: olvasni, olvasni, olvasni! De gonosz akkor, ha bár tudja, magyar az, aki magyar anyanyelvű, ám napi politikai érdekből, pártpolitikai megfontolásból kirekeszti a politikai ellenfeleit (pillanatnyilag a magyarul beszélők többségét) a nemzetből. Sajnos ennek a megközelítésnek vannak előzményei: „Mi nem ellenzékben vagyunk, hanem kisebbségben, mert a haza nem lehet ellenzékben” – mondta Orbán Viktor 2002-ben; a Horthy-korszakban pedig sokan megkérdőjelezték a szervezett munkásság nemzethez tartozását.
Létezik persze a világban egy másik nemzetfogalom is: az államnemzeté (azaz politikai nemzeté). Eszerint egy nemzet tagjai az állampolgárok. Így a két éve bevándorolt, már állampolgárságot szerzett személy a magyar nemzethez tartozna, a határon túli magyar, ha nem kért magyar állampolgárságot, nem tartozna ide. Ezzel a nemzetfogalommal (ami Kanadában, az USA-ban vagy Hollandiában stb. elterjedt) mi nem tudunk mit kezdeni. De a politikai ellenfeleket az államnemzet alapján sem lehetne kirekeszteni a nemzetből.
