Éljen május elseje! Miközben a városban már délelőtt sokan majálisoznak, mások azt hallgatják, hogyan visszhangzik a tenger a Fingal-barlang bazaltoszlopai között. Egyszerre vagyunk a jelenben és a 19. században. Folyamatos áramlás Mendelssohn Hebridák-nyitánya a Szent István Filharmonikusok előadásában, fodrozódó, sötét hullám. De a víz után egy újabb elem érkezik a Zeneakadémia pódiumára Kelemen Barnabással. „Csupa tűz, csupa élet!” – szakad ki egy sóhajjal a mellettem ülőből Schumann d-moll hegedűversenyének első taktusai után, és ennél jobban nem is lehetne megragadni a hegedűművész játékát. A széteső tudat lenyomata, mondják a darabról, de Kelemen előadásában van értelme. Rosszul gondolta annak idején Joachim József, hogy nem előadható. A koncert után több hegedűművész a legnagyobb elismeréssel elemzi, hogy mennyiféle árnyalat, hányféle piano, üveghang van Kelemen játékában.
Alig várom már a folytatást, Bartók 2. rapszódiáját és Sibelius d-moll hegedűversenyét, amikor közbeszól három betű: NKA. Végül Bartók 1. rapszódiájáról, Dvořák a-moll hegedűversenyéről és 7.szimfóniájáról is lemaradok. Nem baj, nyugtatom magam, Kelemen a Bartók Új Sorozat keretében lemezen rögzítette a két rapszódiát a 2. hegedűversennyel, a korongot ráadásul a Gramophone magazin a legjobb tíz hegedűverseny közé választotta.
Lemezzel pótolni a koncertélményt? Ez hatalmas tévedés volt a részemről – jöttem rá másnap délelőtt. A Bartók-sorozatban Kelemen Bartók 1. hegedűversenyét is rögzítette, és bár nagyon szép felvétel, valójában minden pillanat más, az interpretáció változik, és másként is kiváló. Jelen kell lenni, ott kell lenni. Kelemen Barnabás játéka még a köveket is meglágyította. Az első tétel egy ideálkép Geyer Stefiről, aki nem viszonozta Bartók érzelmeit, a második tétel maga a bartóki valóság. Ha nő volnék… Értetlenkedtem, hogy volt képes ezt a művet Geyer egy szekrénybe zárni és sosem előadni, mire egy zenekritikus lakonikusan megjegyezte: lehet, belenézett a kottába, és úgy látta, nehéz. A kritikust lenyűgözte az is, ahogy ez után Beethoven 7. szimfóniája láthatóan megtörtént a Zeneakadémia Zenekara egyik brácsásának a lelkében. Azt hiszem, ez a közönség soraiban is lezajlott. A „táncszimfónia” abban az időben született, amikor Beethoven a halhatatlan kedveshez írta a levelét, s bár semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a levélnek bármi köze is volna a szimfóniához, ez a koncert talán mégis egyfajta bizonyítékot szolgáltatott.
Ravel: Tzigane, Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny, Bartók: 2. hegedűverseny, Brahms: a-moll kettősverseny, Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, Brahms: D-dúr hegedűverseny. Vasárnap estig Kelemen Barnabás tizenkét olyan művet mutatott be, amelyeket magyar hegedűművészeknek ajánlottak. Egy szólista hegedűművész általában egy koncerten egy versenyművet ad elő: egészen magával ragadó volt megtapasztalni, ahogy Kelemen szárnyalni tudott e három nap alatt, mint akit már nem szorítanak az idő korlátjai. A közönséget, a zenekari muzsikusokat is magával ragadta egy igazi spirituális utazásra, időn és téren túlra.
Aki nem hiszi, nézze vissza a felvételeket a The Violin Channelen. Bár jelen kell lenni és ott kell lenni, mindez a felvételeken is átjön.
Infó: Tudja meg az egész világ! – Főhajtás a magyar hegedűiskola előtt. Három nap, 9+1 hegedűverseny magyar hegedűművészeknek ajánlva Kelemen Barnabás előadásában. Zeneakadémia, 2026. május 1–3.
