dokumentumfilm;nők;mélyszegénység;Igazgyöngy Alapítvány;Chilton Flóra;Toldi lányok;

A gyerekrajzok világa vizuális ellensúlyt képez a feldolgozott traumákkal szemben

Igaz mese egy helyről, ahol megállt az idő

Toldi lányok címmel készül dokumentumfilm egy Hajdú-Bihar vármegyei község lelkéről, vagyis az ott élő nőkről. Az alkotás rendezőjével, Chilton Flórával beszélgettünk.

Sokaktól hallom, akik dolgoztak Toldhoz hasonló zsákfalvakban, hogy a mélyszegénységben élők világa sok szempontból olyan, mintha megállt volna az idő. Önnek mi a tapasztalata?

Abszolút helytálló, bizonyos helyzetekben valóban olyan, mintha megállt volna az idő. A forgatás során mi is több napot töltöttünk a faluban, így közelebbről megismertük, hogy egy olyan mindennapi dolog, mint a bevásárlás, hosszas tervezést és sok időt igényel. Hiszen el kell menni egy másik településre, mert a faluban nincs bolt, a kocsma is réges-rég bezárt, ezért fuvart kell szervezni. Mivel nagyon kevés család rendelkezik autóval, a fuvar is költséges, így a bevásárlás anyagilag is megterhelőbbé válik. Hasonlóképp ilyen az is, ha a gyerekeknek iskolába kell menniük. De ez csak az egyik része, a másik akkor vált nyilvánvalóvá, amikor több nővel beszélgettünk a faluban. Olyan történeteket meséltek el, amelyek számomra elsőre egy sokkal korábbi korszak világát idézték. Meséltek arról is, hogy volt olyan gyerek, aki szakadt cipőben járt iskolába, és a tankönyveit iskolatáska helyett nejlonszatyorban kellett vinnie, illetve hogy a kapcsolati viszonyokban erősebben megjelennek az alá-fölérendeltségi minták. Emellett az is látható volt, hogy a nőkre egyszerre hárul a háztartás, a gyereknevelés és sokszor a fizikai munka is, ami mellett a mindennapi terhek miatt gyakran nem marad tér az egyéni álmok vagy célok megfogalmazására. Ahogyan mesélték ezeket a történeteket, azt gondoltam, 50–60 év körüli nők lehetnek, aztán kiderült, hogy volt olyan, aki fele annyi idős sem volt. Ez számomra megrázó tapasztalat volt.

Nemcsak megáll az idő, a beletörődés be is zárja, aki benne él?

Nem arról van szó, hogy beletörődnének, hanem nincsenek lehetőségeik arra, hogy mit tudnak csinálni, hova tudnak menni. Az Igazgyöngy Alapítvány, akikkel a filmben együttműködünk, segít abban, hogy akik szeretnének javítani az életkörülményeiken, azok ehhez támogatást kapjanak.

Miért épp nők szemszögéből beszél a film erről az élményről?

Időközben alakult ki, hogy a film középpontjába a toldi nők kerülhetnének, mert az alapítványnak a nőkkel van a legközelebbi kapcsolata, rajtuk keresztül pedig szinte bárkit elérnek a községben – akár a gyerekeket, akár a férfiakat. A film ezen keresztül számos nehézséget mutat meg: a családon belüli erőszakot, a generációs traumák átörökítését, az anyák szerepét a családban, és azt is, hogy milyen lehetőségek állnak a kislányok előtt később. Alapvetően a nők családfenntartó szerepet töltenek be itt, sok szempontból ők tartják össze a közösséget. Az alapítvány munkájának köszönhető, hogy az a kép önmagukról változni kezdett, és egyre inkább megjelenik a jövőre vonatkozó elképzelés is – vagyis hogy milyen más lehetőségek is létezhetnek. Például úgy, hogy nem feltétlenül elsődleges a családalapítás, hanem előtte lehet továbbtanulni. Amikor arról kérdeztük őket, milyen álmaik vannak, azt láttuk, hogy a kislányoknak még egyértelműen vannak álmaik, ezek azonban sok esetben háttérbe szorulnak 20 éves korukra. Innentől kezdve sokaknál az válik elsődlegessé, hogy a gyerekeiknek jobb legyen. Az interjúalanyok közül mindössze egy nő volt, akinek ezen túl is volt egy személyes álma: az, hogy felvehessen egy fehér menyasszonyi ruhát, amiben lefotózzák őt – a forgatás óta ez egyébként valóra vált.

Hogyan találták meg a szereplőket a községben?

Az Igazgyöngy Alapítvány segítségével körülbelül 15, különböző korú nővel – kislányokkal, anyákkal és nagymamákkal – készítettünk mélyinterjúkat, és könnyen megnyíltak. Ez mintegy 15 órás hanganyagot eredményezett. A hanganyagot 12 percre vágtuk és ezt küldtük el az alapítványnak, hogy rajztanárok segítségével az Igazgyöngy jellegzetes stílusában készüljenek rajzok, amelyek az animáció vizuális világát inspirálják. A gyerekrajzok világa így vizuális ellensúlyt képez a feldolgozott traumákkal szemben.

Voltak morális gátak, amelyek miatt végül a vágóasztalon döntöttek úgy egy-egy történetről, hogy nem kerül a filmbe?

Olyan szempontból volt nehéz ez a forgatás, hogy a szereplők sok olyan dologról meséltek, amelyek a beszélgetésen túl már nem feltétlenül kerülhetnek nyilvánosságra. Minden projektünk úgy épül fel az Északi Támpont Egyesületnél, hogy ebben komoly felelősségünk van: sokféle társadalmi témával foglalkoztunk már, a demenciától a gyermekotthonokig. Nem szeretnénk veszélyeztetni sem az alapítvány munkáját, sem azt, hogy a megszólalók életében az elmondottak konfliktust okozzanak – számunkra ez a legfontosabb.

A film társadalmi összefogásnak köszönhetően jön létre. Hogy áll jelenleg?

Sok ember segítségére van szükség: magánemberek, cégek és civil szervezetek támogatására. Az együttműködéshez időközben csatlakozott a Cinemon Entertainment animációs stúdió, valamint támogató partnerként az Avon is. Jelenleg az előkészítés fázisában tartunk, és még sok munka áll előttünk. Az animációs jelenetek elkészítése rendkívül időigényes. Ha minden jól alakul, legkorábban jövőre készülhet el a film.

Fogadj egyformán győzelmet és vereséget – Krisna ezekkel a szavakkal küldi csatába Ardzsunát a Bhagavad-Gítában. Philip Glass ugyanezt a pillanatot emeli operaszínpadra. A Satyagraha negyvenhat éve született, és most lép be először a Párizsi Opera repertoárjára.