Jancsó Ágnes: Tedd fel a kezedet!

Hegyaljáról pont nem látni a hegy tetejét, ebből következik, hogy hegyaljáról semmilyen kilátás nem nyílik. Pedig még kilátó is van, a nem EU-konform játszótér egykori rakétamászókáját nevezzük így, aminek a legtetejéről eltévelyedett müezzinként rikolt Béla bátyánk minden harangszókor. Hegyalja a falu szerint a falu vége, a hegyaljaiak szerint a falu kezdete, hiszen itt áll a diófa, ami alatt Álmos vezér ükunokái lecövekeltek jurtáikkal, és itt a juhar, ami alatt Petőfi Sándor jóízűen megpederte a bajuszkáját, miután meghallotta a hegyaljai leányok csengő-bongó hangját. Ennek a zenei örökségnek kívánt emléket állítani Talabér Jolán is, amikor megalapította a hegyaljai Nefelejcs népdalkört. Hosszú nyakú lányok, mint libák sorakoztak, hófehér ártatlanságukban, akár ma született bárányok, akik elveszik a világ bűneit, csalogányénekükkel frigyre csalva a hegyaljai férfiakat, akik azóta már a Márkus Laci bácsit leszámítva mind a hegy alatt leltek örök békére sötét lobogók nélküli fejfák alatt, míg az asszonyok, Talabér Jolánnal az élen, eldobva a hitvesi fátylat turnéznak faluról falura. Az irigyek persze szájukra vették a „vén tyúkokat”, vagyis hegyalja stramm asszonyait, pedig mindenki tudja, hogy ha hí a haza, talpra kell állni.
A Nefelejcs pedig nemcsak talpon áll, hanem a föld felett lebeg! Ezek a drága asszonyok hosszú évtizedek óta a környék minden búcsúján főműsoridőben lépnek színpadra, ott vannak az iskolák tanévzáróin és az önkormányzatok megemlékezésein. Egyszer azért a faluba is meghívták őket, de az a fajankó Kovács Jóska már az első hangnál füttyögni kezdett, mire jött is volna a vízözön, ha Talabér Jolán nem áll olyan stabilan a lábán és kiáltja be a tömegbe megboldogult Szent Jeromos bölcs intelmét, miszerint kár a szamár előtt citerázni. A közönség kacagott, a hegyaljai Nefelejcs asszonyai elhúzták a Kovács Jóska nótáját, és azóta is büszkén feszítenek egyre szűkülő mellénykéikben, amiket az ősi virágmotívumokkal hímeztek tele. De nem ám csak hímeznek, hámoznak is. Jókat esznek, isznak, a medve bőrére és a Jóistenre is, sőt mulatnak is, mert ugyan ki akarna ágyban párnák közt halni meg, ha mulathat is, így egyre gyakrabban hívják őket lagzikba is. Most persze akár csodálkozhatnál is, milyen lagzira hívnak meg egy népdalkört, de attól, mert népdalkör, nem csak népdalokat meg zsoltárokat lehet előadni. Haladni kell a korral, belefér néha egy kis Matyi és a Hegedűs, meg a „Tedd fel a kezedet” is. Be kell vonzani az ifjúságot, különben nemcsak a népdalkör fog hamarosan kimúlni, de hegyalja is. Mert zene nélkül mit érünk mi? Pár moníliás kajszi, egy kapuk nélküli focipálya és három nemzeti dohánybolt. Pedig a zene az élet, hegyalja a zene, azaz hegyalja maga az élet, még a halál után is. Ez Talabér Jolán hitvallása és a Nefelejcs mottója. Ugye milyen eredeti? Most mennem kell, de a lényeg, hogy a Nefelejcs most karaokegépre gyűjt, mondd már meg a többieknek, hogy aki beszállna, dobja be a hozzájárulását Figuláné Sárika postaládájába jövő csütörtökig! Istennek legyen hála!