Pihentetőül ott vannak a sportközvetítések (a BL-döntő is elfogyasztva, mikor jön már a vébé?!), meg a sorozatok, vasalás idején a talkshow-k. Megy ez a verkli, és az ember közben észre sem veszi, hogy akadnak remek tévéműsorok. Igaziak. Képernyőre valók, hatásos szerkezettel, érdekes tartalommal.
Mindettől függetlenül fogalmam sincs, miért nem figyeltem fel hamarabb, vagyis úgy két éve a Kincsvadászokra a TV2-n. Lehetne mellet verni, hogy én bizony ezt a csatornát a Fidesz éra alatt semmi pénzért... De nem így van. Egyszerűen gyepes agyú tévénéző és kritikus módjára nem gondoltam, hogy a cím figyelemre méltó, jó időtöltést kínáló produkciót takar. Hiba volt engedni a bizalmatlanság előítéleteinek.
Természetesen most is külföldi formátum, ezúttal a német Bares für Rares (Cash or Trash) átvételéről van szó. De mindegy, jó választás volt. Emberek jelentkeznek műtárgyaikkal, régiségeikkel az adásokban. A műsorvezető egy szakértővel megvizsgálja őket, és megszületik egy hozzávetőleges becslés. Persze az eladónak is van elképzelése az árról. Ezután tárgyával bevonul öt licitáló (régiségkereskedők, műgyűjtők, galériatulajdonosok) elé. Ott is megtörténik a bemutatás, értékelés, majd indul az árverés. Megszületik a legjobb ajánlat. Az eladó vagy elfogadja (esetleg csalódottan), vagy nem.
Nagyszerűen működik ez a háromszakaszos szerkezet. Egyik sincs túlnyújtva, mindig a megfelelő időpontban nő kicsit a feszültség, változik valamennyit a szituáció. Ám ez csak műsorkészítői profizmus, ügyes hatásfokozás. A Kincsvadászok értéke – mert igen, egy kifejezetten értékes produkcióról van szó – nem ebben rejlik. Illetve dehogynem, pontosan, szó szerint ebben rejlik, de feltárul. A néző szinte észre sem veszi, és rengeteg ipar-, kultúr-és művészettörténeti ismeret zúdul fogyaszthatóan rá. Egyszerűnek látszó tárgyak kapcsán tárulnak fel előtte gyártási eljárások, művészeti stílusok, üzleti, politikai kontextusok. Cégek, feltalálók, tervezők, vállalkozók, művészek neve, pályája jön elő. Lebilincselő időutazások. És ha eddig ellenérzései voltak, be kell azt is látnia, hogy a régiség- és műtárgykereskedők nem ravaszkodó spekulánsok, hanem komoly, művelt szakértők, akik pillanatok alatt be tudják lőni egy tárgy eredetét, valószínű keletkezési idejét, gond nélkül rögtönözve hozzá rövid, de tartalmas ismeretterjesztő megjegyzéseket.
Kissé sajnálatos, hogy ezt a remek műsort is megkarcolgatta a TV2 és az RTL vetélkedése. Ha minden igaz, az RTL már korábban tervezett egy hasonló műsort dán formátum alapján (Best Bid), de a Kincsvadászok váratlan jelentkezése miatt el kellett halasztania indítását. Igazságot nem tudok tenni az ügyben. Mindenesetre idén elstartolt az RTL-en A legjobb ajánlat első évada, amely egy hónap után véget is ért. A folytatás még bizonytalan.
Érdemes összevetni a két műsort, főleg azért, mert gyakorlatilag ugyanazt a tartalmat, szerkezetet, forgatókönyvet követik. Számomra a Kincsvadászok egyértelműen sikeresebb, elevenebb produkció, noha A legjobb ajánlat adásait láttam előbb. Apró nüanszokról van szó, mégis érzékelhető minőségi különbséget eredményeznek. Némileg leegyszerűsítve, arra figyelhetünk fel, hogy kicsit más a hangnem. Az egyik hiteles, természetes, a másik összhatásában inkább mesterkélt. Az RTL igyekezett kiemelni a műsor attrakciós elemeit, lehetőségeit. Hú, itt jött valaki egy tárggyal, hú, milyen érdekes, hú most beviszi a licitálókhoz, itt árverés lesz, emberek! Nem durva harsányság ez, még sincs a helyén. A licitálók közé sztárszereplőnek beültetett Alföldi Róbert (műgyűjtő szenvedélye amúgy hitelesíti) szintén nem találja a megfelelő hangot. Túltolja a lelkesedést, látványosan mutat szerénységet minden irányba: Gyerekek, én dilettáns vagyok, és minden jelentkezőt baromi közvetlenül, egyenrangúan kezelek! Szándéka, és bizonyára nemes elvei ellenére ez ellenkező, némileg lekezelő, magamutogató hatást kelt. Ezzel szemben a Kincsvadászok szakértő licitálói egységesen a konkrét szituációban és nem egy tévéműsorban helyezik el magukat. Hasonló eltérés mutatkozik a két műsorvezető médiaszemélyiségében is. Sváby András valóban az egyik legkiválóbb közéleti szerkesztő-műsorvezetőnk. De már más típusú, tematikájú adásokban is kiderült, hogy a személyes közvetlenség nem az ő hangneme. Tévéműsorban! Hajlamos túllobogtatni, a kelleténél nagyobb erővel verni billentyűit. Nem tud versenyezni Till Attilával, akiből még mindig természetes őserővel tör elő a pajkos életöröm, a derűs kíváncsiság, a testvéries attitűd. Számtalan produkciót mentett már meg, tett helyre ezzel a személyiséggel, most pedig szakmai ügyeskedésre sincs szüksége. De hagyjuk az összeméricskélést! Inkább örvendezzünk, hogy a TV2 és az RTL egy ritka jól kitalált, kulturális értékű szórakoztató formátum megvalósításában vetélkedik egymással.
