Egy hete már, hogy nincs nyomtatott Népszava, nem kapják az előfizetők és nem lehet megvenni az újságos standon sem. Ennek ellenére ég létezünk, jeleket adunk, a nepszava.hu-t változatlanul többszázezer ember „fogyasztja”, vagyis erős piaci léttel büszkélkedhet. És ott van a mobil-Népszava, a lap egyedi terméke, amelyre az elmúlt egy hétben közel félezren fizettek elő. Közben ijesztő hírek érkeznek a külvilágról; rebesgetik, hogy szomorú sors vár például a Magyar Nemzetre, vagy a vidéki lapokra, nemkülönben a bulvárújságokra. Nem tudom mi igaz a pletykákból, egyet viszont állíthatok: szomorú, ha ilyen világ vár a magyar nyomtatott sajtóra, mert bármennyire az egész földkerekség küzd ennek a területnek a fenntartásával, mégis szégyellni való lesz, ha Magyarország lesz az első olyan ország, ahol nem létezik nyomtatott, országos terjesztésű politikai napilap. Vagyis: a Magyar Nemzetért épp úgy szurkolok, mint a saját lapunkért, még akkor is, ha nincs benne talán egyetlen szótag sem, amivel egyetértenék. A Magyar Nemzetnek is van tradíciója már a 129. évfolyamánál tart; egyszer majd biztos visszatalál arra az útra, amely felemelte őt.
Mi a 154.-nél tartunk, ritka történelmi múlt és tanú, legalábbis mi így hisszük. És sokan mások; számtalan aggódó telefon, levél érkezett, biztatás: szükség van a lapra, de hát puszta aggódásból nem lehet fenntartani egy újságot.
Igen, mi tagadás: egy napilap fenntartása, kiváltképp, ha nyomtatott formája is van, komoly anyagi ráfordítást igényel. Csak úgy képzelhető el, ha van elegendő vásárló – főként előfizető – és van elegendő hirdető. Ez elmúlt tizenhat év azonban sok mindent megváltoztatott, a hirdetési piacot lényegében ki is irtotta, emellett pedig az emberek is egyre szegényebbekké váltak, hovatovább a luxus kategóriába kerül egy vállalt előfizetés a Népszavára. Ennek ellenére a mi előfizetőink közüla többség kitartott az újság mellett, fontos volt számukra, hogy a híreket – a valós híreket – innen szerezzék meg maguknak. Ez persze nem jachtozás, nem dubajozás, de legalább olyan nehéz döntést jelentett a betű után vágyóknak, mint Mészáros Lőrincnek, hogy milyen hajóra cserélje a régit. Mert a szalámi és az újság között kellett dönteniük.
Mi azt ígértük, mondom egy hete, ezeknek az embereknek: tartsanak ki, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy újra kezükbe vehessék a Népszavát. Most is itt tartunk, elkötelezetten, még mindig nem fogyó reménnyel, de jól tudjuk: közel van már az a pont, amikor a mi barátaink elveszítik a hitüket, és ahogy közeledik ez a pont, úgy kell szembenéznünk a valósággal. Most azonban változatlanul bízunk a megoldásban, a közeli napok végső döntésiben, és abban is, hogy a kormány, az új kormány is megszólal az ügyben. Számtalan jelzést küldtünk, annak rögzítése mellett, hogy nem pénzt várunka kormányól. Azt azonban igen, hogy rögzítse: szükség van a szabad sajtóra, a nehéz helyzetbe kerültekre is, és azt is, van feladata abban, hogy ennek aszabad sajtónak megteremtse a feltételeit. Mert az nem lehet, hogy egy Fideszhez köthető monopólium kezében legyen a nyomtatás és terjesztés is. Többek között ezért nincs már egy hete nyomtatott Népszava. Meddig még?