A Fidesz utóhad képzelőerejével valami baj van. A választási bukás valamelyest megmozgatta a megújulást hirdető pártelit fantáziáját, de a stílusán nem változtatott. Gulyás Gergely békülékenynek tetsző megszólalásai ellenére sem igazán közelít a kulturáltabb hangnemhez. Az olyasféle megszólalások, mint hogy „a Tisza Párt az egy ilyen lufi” (Kiszelly Zoltán), vagy hogy egy gyermekkórus szerepeltetése a parlamentben „politikai pedofília” (Borvendég Zsuzsanna), vagy Borókai Gábor szellemeskedése arról, hogy „a Fideszben megtörtént a generációváltás, Tiszának hívják”, jókora adag jóindulattal aranyköpéseknek minősíthetők, valójában ostobaságok.
A búcsúzó rezsim szűkölő propagandistái most a „poloska kormány” (Bencsik András kifejezése) ellen uszítják és azzal ámítják híveiket, hogy a bukást az ellenzék gyűlöletkeltése, illetve egy elhibázott választási kampány okozta. Közben a valóságérzékétől végképp búcsúzó Orbán Viktor azzal próbál lelket önteni maradék híveibe, hogy kormányzása „Magyarország utolsó száz évének legsikeresebb korszaka volt”, ami több mint vitatható.
Tisztán hatalomtechnikai szempontból racionális döntések is születnek az új ellenzék oldalán. Ilyennek tűnik, hogy azokat a magas állami vezetőket, élükön Sulyok Tamással, akiket a győztesek a bukott párt elvtelen kiszolgálásával vádoltak, sikerült rábírni: ne mondjanak le. A Tiszát így abba a kellemetlen helyzetbe hozták, hogy ugyanazokkal a nem éppen demokratikus módszerekkel – kétharmados törvényekkel, alkotmánymódosításokkal – tudja csak felállítani székeikből ezeket a pártfunkcionáriusokat, amelyekkel az ellenfél odaültette őket. Ez propagandaelőny a másik oldal számára. Tanulság: meglehet, az lett volna jobb megoldás tiszáéknak, ha egyes esetekben a Fidesz potentátokat meghagyják lényegében ártalmatlan „béna kacsa” állapotukban.
A változás kínjai, a bizonytalanság, a Fidesz által bevezetett diktatórikus módszerektől való megválás nehézségei nem csak a vesztes oldalon mutatkoznak. Magyar Péter első sajtótájékoztatóján a már ellenzéki sajtó embere öt, az új kormányhoz húzó médiát követően kérdezhetett.
Az új miniszterelnök a kormányfői pozícióban sem változtat egyelőre néha szellemesen élcelődő, de sokszor fölöslegesen agresszív beszédmódján.
A közvélemény-kutatási számok most még őt igazolják, de ez is jó célpont az ellen-agresszivitás számára.
Ezek még nem kiforrott tendenciák - az újabb sajtótájékoztatókon például már az új ellenzék is sokkal többet kérdezhetett, mint az elsőn -, de mégiscsak arra utalnak, hogy a kormányváltás után remélt legfontosabb változások egyike, a közélet megújulása, egy barátságosabb, őszintébb, a tömegek hangulatának, munkakedvének és életigenlésének felpezsdítésére alkalmasabb politikai légkör lehetősége még bizonytalan. Márpedig enélkül sem a társadalmi megbékélésnek, sem a gazdasági fellendülésnek nincs igazi esélye. Egy élhető, felemelkedőben lévő ország megteremtéséhez nem elég az akarat, a szaktudás, a pénz és a szerencse. Egészséges közélet nélkül, ezen belül színvonalasabb közbeszéd nélkül nem fog menni.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
