Anyák napja elmúlt, és közeleg június harmadik vasárnapja, az apák napja. E két ünnep között érdemes számba venni, mi is a társadalmi jelentősége ezeknek az ünnepeknek, és mi a történetük.
Az emberi közösségek mindig alkottak szent alkalmakat, amelyeken keresztül újra meg újra megerősítették az összetartozás tudatot. Évezredeken keresztül a vallásos tartalmú ünnepek jelképezték a folytonosságot a közösségek számára. Az abszolút, majd az alkotmányos monarchia kialakulása, a felvilágosodás, a XVIII. századi ideológiák és a XIX. századi tömegmozgalmak megjelenése, illetve az állam hatáskörének kiszélesedése és elmélyülése egyaránt oda vezetett, hogy a világi ünnepségek éppolyan fontossá váltak a közösségek életében, mint az egyháziak.
Rousseau hívta fel a figyelmet arra, hogy a közösség állampolgári ünnepek, közös rituálék révén erősítheti meg a citoyen-tudatot. A francia forradalom során az állam első ízben vált immár nyílt kihívójává a régi, egyházi, királyi és helyi, regionális hagyományoknak, és maga az állam teremtett meg egy sor rituálét, annak érdekében, hogy demonstrálja minden polgár (állampolgárt értve ez alatt) összetartozását. E közös rituálék és szimbólumok egy része nagyon is a konkrét történelmi időhöz és politikai helyzethez kötött volt, mint a Robespierre által celebrált Legfelsőbb Lény kultusza vagy a forradalmi naptár, ezért ki is hullott a legbölcsebb hagyomány válogató, az Idő rostáján. Mások - mint a polgári házasság - viszont elterjedtek.
A francia forradalom ünnepei alapvetően nacionalista ünnepek voltak, de a tartalmuk könnyen beilleszthető volt más népek, nemzetek öntőformájába. Csak ki kellett cserélni a zászlót, a színeket, a külsőséget,
és bizonyos napok (a nemzeti ünnep), bizonyos rítusok (kokárdaviselés) ugyanúgy elterjedtek más országokban - sokszor éppen franciaellenes éllel, létrehozójuk ellen fordítva az általuk elterjesztett szimbólumot (a német területeken és Spanyolországban).
A nemzeti ünnepek után a következő fázist azok jelentették, amikor már egy-egy nemzet alatti csoport (pl. munkásság) megteremtette a maga ünnepeit (május 1-je). A jogbővítő, emancipációs mozgalmak megerősödésével párhuzamosan, részben azok hatására mindinkább jelentőséget kapott egy-egy csoport emléknapja.
Ugyanilyen fontos szereplő a kora újkorban megerősödő állam. A királyok, miniszterek, parlamentek egyre több hatáskört vontak az államhoz, amelynek feladata aztán elért olyan kérdéseket, mint a nő-, anya- és gyermekvédelem, az egészséghez és pihenéshez való jog biztosítása, a természet ápolása, a környezetvédelem. Hatalmi államból szociális, védő funkciójú állam alakult. A polgári államnak már nem a hadakozás, hanem a szolgáltatás lett a feladata, iskolák, kórházak, múzeumok, terek, parkok alapítása. Persze a folyamat nem egyszerre játszódott le mindenütt, és sokan kicsúsztak az állam védő karja alól, ám mindez nemcsak a hatalmat gyakorlók jóindulatán múlott, hanem civil mozgalmakon is, amelyek kikényszerítették a változást. Sokszor ugyanezen civil mozgalmak álltak az új ünnepek mögött.
Magyarország sem maradt ki a folyamatból. A Horthy-korszak nemcsak rosszat hozott, de ami jó volt benne, az nem a névadóhoz kötődik. Ebben a korszakban építettek háromezer iskolát, vezették be az osztályfőnöki órát – és az anyák napját. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, dr. Petri Pál felesége, Szigethy-Gyula Ilona az Egyesült Államokban tett útján ismerkedett meg az anyák napja megünneplésével. Kezdeményezésére vezették be az ünnepet Magyarországon: 1930-ban miniszteri rendelet utasította az iskolákat, hogy emlékezzenek meg az anyákról.
De miért éppen az Egyesült Államokból plántálták át az anyák napját? Már az ókori Hellászban szokás volt az anyák köszöntése, az istenek anyja, Rhea hivatalos tiszteletének részeként. De idővel ez a szokás feledésbe merült. A XIX. század közepén azonban számos reformmozgalom alakult az Egyesült Államokban. Az országot keresztül-kasul behálózták a választójog bővítését célzó, antialkoholista, utópisztikus szocialista, abolicionista (rabszolga-felszabadító), munkásvédő, nőjogi mozgalmak, klubok, reformkörök és egyletek. A nők, bár választójoggal nem rendelkeztek, mindenütt első sorban küzdöttek a jó társadalmi ügyekért - írással és szóval.
Egy lelkes virginiai fiatalasszony, Ann Jarvis 1858-ban megalapította az Anyák Napja Klubot. A klub célja a családvédelem, a nő- és anyagondozás volt. A klub tagjai orvosságot vásároltak a dolgozó nőknek, akik valamilyen betegségben szenvedtek, és egészségügyi tanácsokat nyújtottak a családoknak. A polgárháború majdnem földúlta a klub békéjét, így vizsgázniuk kellett abból: van-e olyan fontos a közös cél, mint az országos és regionális nagypolitika.
Jarvis állama, Virginia alapítója volt a déli államok konföderációjának. Ámde az állam lakosságának egy része hűséges maradt az Unióhoz, és kivált a déli államok szövetségéből, így született meg Nyugat-Virginia. Egyszerre kettős határvonal hasította ketté a klub tagságát. Jarvis és társai azonban, mit sem törődve a nagypolitikával, szigorú semlegességet fogadtak, és orvosi ellátást biztosítottak az unionista (északi) és a konföderációs (déli) katonáknak is.
Ann Jarvis 1905-ben hunyt el. Három évvel később lánya, Anna Marie Jarvis vezetésével mozgalom indult, hogy minden év második vasárnapján tartsák meg az anyák napját, Ann Jarvis emlékére. A törvényhozók között is akadt szövetségese, például Elmer Burkett nebraskai szenátor, ő javasolta az anyák napja hivatalos megünneplését. Végül 1914-ben Woodrow Wilson elnök rendelettel az anyák napjává nyilvánította május második vasárnapját. Magyarországon 1930 óta hagyományosan május első vasárnapján tartjuk ezt az ünnepet.
Az anyák napja után nem sokáig kellett várni az apákra való megemlékezésre sem, amely szintén az Egyesült Államokból indult el hódító útjára. Sonora Smart Dodd, egy polgárháborús veterán lánya hallott Jarvis kezdeményezéséről. Ő apjának akart emléket állítani, aki egyedül nevelte fel kilenc gyermekét. Sonora - befolyásos támogatót keresve - 1910-ben levelet írt William Jennings Bryannek, a Demokrata Párt politikusának és többszörös elnökjelöltjének, aki ekkoriban a The Commoner című népszerű hetilap szerkesztője és kiadója volt. Bryan minden jó ügyet támogatott, a nyolcórás munkanaptól kezdve a jövedelemadó bevezetésén át a gyarmatosítás elleni fellépésig, de ekkoriban kissé parkolópályára került a közéletben, ugyanis a sikertelen elnöki ambíciók megtépázták tekintélyét.
Bryan válaszlevelében közölte, hogy az ötlet tetszik neki. Azonnal kampány indult az apák napja megszervezésére. 1910. június 19-én megtartották az ünnepet, amely fokozatosan június harmadik vasárnapjára került. 1972-ben Nixon vezette be hivatalosan az ünnepnapok közé. A legtöbb ország a hagyományaihoz illeszkedve vette át, így sok katolikus országban (pl. Spanyolország, Portugália, Andorra) március 19-én, Szent József napján emlékeznek meg az apákról.
Mindkét nap jó apropó arra, hogy az érintett célcsoportokon kívül emlékezzünk azokra a civil mozgalmakra is, amelyek jogbővítő, szociális szándékkal karolták fel az anyák és apák megünneplését.
Ezek példát jelentenek arra, hogy alulról jövő kezdeményezésekkel is lehet befolyásolni a politikai döntéshozókat. Természetesen az ünnepnapok még nem elegendők szociális ügyek megoldására, de nem is az a lényegük, hanem az összetartozás hangsúlyozása és a példaadás, ezáltal pedig az egymás iránti tisztelet és szeretet erősítése a társadalomban.
A szerző történész, politológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
