Zseblexikon;

Zseblexikon az ókorhoz

AESCULAPIUS. Római gyógyító isten. Ismerjük, csak nem tudjuk, hogy tudjuk. Kígyó alakjában ott van minden európai gyógyszertárban vagy annak bejáratánál. A pogányság egyes elemei átszüremkedtek a kereszténységbe. Jézus Krisztus feltámadásának sincs köze a tojáshoz és a nyúlhoz – ezek (egykori pogány) termékenységi kultusz jelképei.

ÁTÁLL. 1. Azok szerint, ahonnan átállt, áruló. 2. Egy rezsim kritikusai, ellenfelei és ellenségei gyakran magából a rezsimből támadnak. Mint Caius Gracchus, Batthyány Lajos gróf, Engels, Gandhi, Nagy Imre, avagy ama Saulus/Paulus.

CAESAR. A szavak inflációjának klasszikus példája. A névadó Caius Iulius Caesar, hadvezér, politikus, író, szónok. Az ókor egyik legnagyobb alakja. A történelem első újságjának és az azután 1300 évig (néhol ma is) használt naptárnak a kezdeményezője. Néhány nyelvben tőle ered a császár, cár szó. Ma: gyakori kutyanév. Ilyenkor Cézár.

DIADALÍV. Két függőleges gerenda, amelyekre keresztben elhelyeztek egy harmadikat. Ez a Nővérek gerendája, amely alatt a csata után átvonult a római hadsereg. A vértől való megtisztulás szertartása. A császárkorban márványból, művészi színvonalon építették meg, de a hozzá fűzött hit még nem veszett el teljesen. A párizsi vagy a Vácott Mária Terézia tiszteletére emelt diadalívnek már semmi köze vérhez, valláshoz.

IFJAK. 1. „Inkább választják a szép tettet, mint a hasznosat. Életük irányítója ugyanis inkább a jellem, mint a számítás”. (Marcus Tullius Cicero). 2. A kamaszkor az utolsó életkor, amikor az ember "az egészet" akarja látni. Később megelégszünk - szakemberként - a részletekkel. Az egészet már csak a művészek és a filozófusok nézik – már ha egyáltalán. A rómaiak nem számoltak kamaszkorral, csak a gyermekkort követő ifjúkorral. 3. A fiatalság a szó mai értelmében a XX. század második felében született meg. Valaha egy lány 15-16 évesen serdült, és egy-két éven belül férjhez ment. Ma gyakran már 10-11 évesen érett biológiailag, de csak harmincévesen házasodik.

IRÁN. 1. Vannak háborúk, amelyekre ráilleszthető a „jó – rossz” szembeállítás, habár a jó sohasem hófehér. Ilyen volt a magyar 1848/1849 vagy a második világháború. És vannak háborúk, ahol egyik fél sem szerethető, nincs „jó”. 2. „A te életed olyan háború idejére esik, amelynek egyik oldalát túl sok bűn terheli, a másikat viszont kevés szerencse” (Marcus Tullius Cicero) 3. Rendőr kérdezi társát: mit nézegetsz? „A főnök azt mondta, repülőgép érkezik Iránból. De nem tudom, melyik iránból”.

MÉRSÉKLET, MÉRTÉK. A görög-római ókor egyik legfőbb erkölcsi-emberi értéke. Ma úgyszólván csak az alkohollal kapcsolatban használjuk ezt a fogalmat. Pedig de ránk férne a hétköznapokban, a munkahelyen, a közlekedésben és a sajtóban is. Meg a politikában.

SZERB. Szomszédnép, amelyik hajlamos az „egy mindenki ellen, mindenki egy ellen” típusú háborúra (lásd 1990-es évek). Tudta? Egy szerbiai közvélemény-kutatás szerint a szerbek a legrokonszenvesebb népnek a szerbeket, a második legnépszerűbbnek a magyarokat tartják.