Egy politikai rendszer bukása után a győztesek mindig ugyanazzal a kérdéssel szembesülnek: a múlt romjainak eltakarításával, vagy azonnal a jövő alapozásával kezdjék a munkát? A dilemma ráadásul nem csak az újonnan megválasztott kormányt, hanem a szavazóit is foglalkoztatja. Erre világít rá az IDEA Intézet 2026 májusi felmérése. A számok arról tanúskodnak, hogy a Tisza támogatóinak 40 százaléka három lehetséges kormányzati feladat közül az elszámoltatást tartja legfontosabbnak, 30-30 százaléka pedig az ellátórendszerek és a demokratikus intézményrendszer reformját.
Érdekes pszichológiai és politikai jelenség, hogy a kegyelmi botrány látszólag lekerült a legsürgősebb vizsgálatok listájáról, holott ez az ügy okozta az áprilisban leváltott rendszer egyik legsúlyosabb megreccsenését. És mégis: bár a kegyelmi ügy úgy tűnik, a társadalom számára erkölcsi sokk volt, a választók szemében a politikai túlhatalom és az érdemtelen vagyoni gyarapodás egybefonódása a legfőbb bűn.
És hogy mi lenne a vizsgálat motivációja? Irigység? Bosszú? Ugyan már, dehogy. Sokkal inkább egy egészséges morális reakció mindarra a gazemberségre, amit évekig tűrni voltunk kénytelenek. Azt, ahogy a képünkbe röhögtek, miközben „megvásárolták” a számukra tetszetős cégeket. Azt, ahogy szemrebbenés nélkül érveltek beismerés helyett „zsírra szállt por” logikával. Azt, ahogy döbbenten kellett végignéznünk, hogyan hoznak helyzetbe alkalmatlanokat és gyaláznak tehetségeket. Amíg mindezt rendbe nem tesszük, addig nem lehet rend. Hiszen lehet-e stabil építményt úgy felhúzni, hogy széthullóban az alap?
Az új kormánynak óvatos kötéltáncot kell járnia, miközben masszív rajta a nyomás. Hogy lesz-e ezúttal igazi elszámoltatás, vagy ez ismét csak álom marad, kétharmad birtokában kizárólag a Tiszán múlik. És nem csak a saját szavazóik miatt illene a feladatot végigvinni. A még mindig a Fideszben hívő polgártársak is megérdemlik, hogy megismerjék a NER bűneit és a tényeket.