Sokan már korán, a gyermekkorukban megismerkednek a zongoraleckékkel, és az egyik legnehezebb feladattal akkor találkoznak, amikor Ludwig van Beethoven Für Elise művét kell gyakorolniuk, sőt, megtanulniuk. Néhányan közülük, így e sorok írója is, a további zongoraórákat itt be is fejezte.
Ki is volt Elise? Az eddigi vélekedések szerint Beethoven a művét ennek a hölgynek ajánlotta. Elise valós kiléte azonban azóta sem tisztázódott. Több kutatás is foglalkozott és foglalkozik mind a mai napig a kérdéssel, s kiderült, hogy a dedikálás Elise részére nem a zeneszerző ötlete volt, mivel Beethoven az eredeti kotta kéziratán a Für Therese címet tüntette fel. Az egyik feltételezés szerint a mester Therese Malfattinak ajánlotta a művet.
Beethoven ugyanis 1810-ben – ugyanabban az évben, amikor a „Für Elisét megírta – megkérte Therese Malfatti kezét.
A hölgy egyébként a kézirat későbbi tulajdonosa lett. De hogyan történhetett, hogy az eredeti Für Thereséből Für Elise lett?
Rita Steblin zenetudós 2012-ben azt állította, hogy Beethoven a Für Elisét Elise Barensfeldnek ajánlotta, aki Beethoven menyasszonyának, Therese Malfattinek volt a 13 éves tanítványa. A zeneszerző azért ajánlotta a könnyed zeneművét Elisének, hogy szívességet tegyen szeretett Thereséjének. Természetesen ennek is ellentmond az eredeti kéziraton szereplő Für Therese dedikáció.
Más zenekutatók azonban azt feltételezték, hogy Elise egy Elisabeth Röckel nevű német szoprán lehetett, aki Florestant alakította Beethoven Fidelio című operájában. Számos forrás szerint Elisabeth gyakran találkozott Beethovennel, aki beleszeretett a fiatal énekesnőbe, és feleségül akarta venni. Az említett hölgyről Klaus Martin Kopitz berlini zenetudós azt nyilatkozta: „Évek óta dolgozom egy »Beethoven a kortársai szemével« című kiadványon, amely tartalmazza az összes beszámolót azokról az emberekről, akik személyesen ismerték Beethovent, és szerintük naplók, levelek, versek, emlékiratok tartalmazzák a zeneszerző hölgy ismerőseinek a nevét, a gyakran említettek között egyikük Elisabeth Röckel volt.”
Ma már azonban egyre többen úgy vélik, hogy az igazi névadó „tettes” a később kiadott első kotta nyomdakészre alakító szerkesztője volt, aki talán ismerve Beethoven rajongását az említett hölgyek iránt, megváltoztatta a dal címét Für Thereséről - Für Elisére, így ez a dalcím jelent meg a kottán.
S vajon igaz-e az a feltételezés, hogy a zeneszerző halláskárosult/süket volt, amikor megkomponálta a Für Elisét? Beethoven 1810. április 27-én komponálta a darabot, s közismert volt, hogy az ekkor 40 éves zeneszerző hallása fokozatosan romlott.
A zeneszerző, ha gyengén is, még hallotta az élőbeszédet és zenehangokat is 1812-ig. De 44 éves korára szinte teljesen süket lett.
Ahogy veszítette a hallását, darabjait egyre magasabb hangfekvésben írta, ami a Für Elisére is jellemző. Napjainkban a Für Elise kétségtelenül Beethoven egyik leghíresebb műve, a születését követően azonban nem váltott ki nagy elismerést, és úgy tűnik, maga Beethoven sem volt elégedett a szerzeményével. Néhány évvel később megpróbálta átdolgozni és finomítani. Végül a Für Elise csak 1865-ben jelent meg, közel negyven évvel Beethoven 1827. március 26-án bekövetkezett halála után.
