Fidesz;közpénz;alapítvány;MCC;

Piac és NER

Egy év alatt 77 milliárd forinttal, vagyis nagyjából a 106 ezres, a Mercedes-gyár iparűzési adóját is büdzséjében tudható Kecskemét idei költségvetésével gyarapodtak a néhai NER-hez, konkrétabban a Fideszhez ezer szállal köthető-kapcsolódó alapítványok, melyek immár 694 milliárdos vagyon felett diszponálnak. Csak a viszonyítás végett: a teljes hazai önkormányzati szektor az idén 1419 milliárdra számíthat a központi költségvetésből, de az is beszédes, hogy a fideszes alapítványi vagyon Magyarország 2026-os büdzséjének a 1,5 százaléka.

Mely láthatóan már nemcsak a gonosz Brüsszel szemét csípi, idehaza is egyre többen döbbennek rá, milyen irgalmatlan összeg veszítette el közpénz jellegét, s vált a NER kifizetőhelyévé, háttérfinanszírozójává. Az arcátlan zabrálás egyik jó példája a tavaly alapított, a Digitális Polgári Köröket és háborúellenes gyűléseket szervező Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány, mely első évében valamivel több, mint ötmilliárdos eszközállományt tudott felmutatni, persze mindez aprópénz a Fidesz holdudvarának ékköve, a NER-janicsárképző Mathias Corvinus Collegium, mely csak tavaly cirka 61 milliárddal izmosodott, köszönhetően többek között a Fidesz-KDNP-s parlamenti többség által nekik adott MOL és Richter részvénypakkoknak – csak az olajcégtől nagyjából Kaposvár tavalyi költségvetésének megfelelő osztalékot húztak be. Az MCC amúgy az elmúlt másfél évtizedben 24-szeresére (!!!) növelte vagyonát, immár 18 saját és 13 bérelt ingatlanban működnek idehaza és külföldön, s épül új campusuk a Gellérthegyen.

Ha nem is ilyen mértékben, de hasonlóan nagyvonalúan bánt a bukott rezsim a többi, Fideszhez köthető alapítvánnyal is, nem véletlen, hogy a kekvák – közérdekű vagyonkezelő alapítványok – megszüntetése nemcsak az uniós támogatások feltétele, de az új parlament egyik alapvetése is: ismét államivá tenni a magánosított és pártszolgálatba állított közvagyont. Ezek után jöhet a megvilágosodás, valójában mennyire életképesek és szükségesek ezek a szervezetek: a piac és a NER-rajongók támogatásából forintra kiderül majd.